- 0
A 28. fordulóban mindössze annyi dőlt el, hogy a Kaposvár kiesett és a Paks, illetve az MTK biztosította helyét az élvonalban. A többi kérdés egyenlőre nyitott maradt.
MTK Budapest - Puskás Akadémia 2-1 (1-0)
Hidegkuti Nándor Stadion, 500 néző, v.: Solymosi
gólszerző: Szekeres (36., öngól), Horváth Zs. (47.), illetve Lencse (77.)
sárga lap: Horváth Zs. (47.), Poór (48.), illetve Tóth I. (83.), Vaszicsku (91.)
Az első félidőben egyik csapat sem diktált nagy tempót, de az MTK némileg támadóbb szellemben futballozott. A vezetést ugyanakkor egy öngóllal szerezte meg, a tisztázni szándékozó Szekeres Adrián a saját kapusát is becsapta szerencsétlen mozdulatával. A fordulás után - ugyancsak a vendégek bizonytalan védekezése nyomán - gyorsan növelte előnyét a fővárosi együttes. Ezt követően cserékkel igyekezett elöl aktívabb játékra ösztökélni csapatát Benczés Miklós, a Puskás Akadémia edzője, és be is vált a számítása. Előbb kapufáig, majd gólig jutott a vendégcsapat. A hajrában viszont az MTK ismét megpróbált támadásokat vezetni, így megint kiegyenlítettebbé vált a mérkőzés, s újabb gól már nem esett.
KTE-Phoenix Mecano - Lombard Pápa 1-0 (1-0)
Kecskemét, 1980 néző, v.: Becséri
gólszerző: Savic (3., büntetőből)
sárga lap: Szécsi 64.), Forró (83.) illetve Jagodics (3.), Csizmadia (34., 57.), Nagy T. (55.), Présinger (67.), Kulcsár (90.) piros lap: Csizmadia (57.)
Gyorsan vezetéshez jutott a hazai együttes, miután a Bebeto buktatásáért megítélt tizenegyest Savic biztosan lőtte a hálóba. Az első félidő ezt követően kevés eseményt és izgalmat hozott. A második játékrészben sem emelkedett a mérkőzés színvonala. A pápaiak hamar emberhátrányba kerültek, így az egyenlítésre nem maradt esélyük a veszélytelenül támadó vendéglátók ellen.
PMFC-Matias - Mezőkövesd-Zsóry FC 2-1 (1-1)
Pécs, 1000 néző, v.: Vad II.
gólszerzők: Szalai (39., öngól), Márkvárt (92.), illetve Balajti (29.)
sárga lap: Nagy J. (53.), Romic (84.), illetve Szalai (90.)
Aktívan kezdték a mérkőzést a vendégek, több helyzetet is kidolgoztak, szűk fél óra elteltével pedig megszerezték a vezetést - igaz, ehhez kellett a pécsi kapus hathatós segítsége is. A hazaiak előtt is adódtak gólszerzési lehetőségek, egy öngólnak köszönhetően pedig még a szünet előtt sikerült egyenlíteniük. A második játékrész pécsi támadásokkal indult és azokkal is folytatódott, de miután még a legnagyobb helyzet is kimaradt, sokáig úgy tűnt, döntetlen lesz a vége. Az utolsó pillanatokban aztán mégis betaláltak a házigazdák, így - sorozatban harmadszor győzve - otthon tartották a három pontot.
Videoton FC-Kaposvári Rákóczi 2-0 (0-0)
Székesfehérvár, 2466 néző, v.: Farkas Á.
gólszerzők: Zé Luis (51.), Nikolics (74.)
piros lap: Mbemba (84.) sárga lap: Caneira (77.), Juhász (89.), illetve Kink (42.), Badis (59.), Okuka (67.), Mulemo (82.), Diallo (89.)
Az első félidő rendkívül alacsony színvonalú játékot hozott, a kapuk alig forogtak veszélyben. A fordulás után nagyobb sebességi fokozatba kapcsoltak a hazaiak, és a csereként beálló Zé Luis, valamint Nikolics góljával megszerezték a győzelmet. A Kaposvár tíz emberrel fejezte be a mérkőzést, mivel Mbembát utolsó emberként elkövetett szabálytalansága miatt kiállította a játékvezető.
DVSC-TEVA - Újpest FC 3-1 (1-1)
Debrecen, 20 000 néző, v.: Erdős
gólszerzők: Kulcsár T. (27.), Antón (46., öngól), Vadnai (85.), illetve Vasiljevic (37.)
sárga lap: Mészáros N. (24.), illetve Ngawa (36.)
Noha többet volt a labda a hazai csapatnál, mégis a vendégek ellentámadásai voltak veszélyesebbek. Ennek ellenére szerencsés körülmények között a hajdúságiak kerültek előnybe, de lila-fehérek a szünetig - nem érdemtelenül - egyenlítettek. A második játékrész újabb szerencsés debreceni góllal indult, ugyanis egy bal oldali beadás után a vendégkapus Antónra ütötte a labdát, és az róla a hálóba pattant. A Debrecen ezt követően biztosan őrizte minimális előnyét a lefújásig, sőt, a hajrában Vadnai Dániel bombagóljával a kegyelemdöfést is megadta ellenfelének.
Győri ETO FC-Budapest Honvéd 4-2 (2-2)
Győr, 1500 néző, v.: Iványi
gólszerzők: Rudolf (11.), Pátkai (29., 77.), Burgos (93.), illetve Vécsei (32.), Kapacina (45.)
sárga lap: Rudolf (35.), illetve Botka (73.), Job (83.)
A várakozásoknak megfelelően az első pillanattól a Győr irányított és a félidő közepére magabiztos, kétgólos előnyre tett szert. Nem sokkal később egy kontrát követően, szinte a "semmiből" szépített a Honvéd, ezzel visszajött a mérkőzésbe, majd a szünet előtti utolsó pillanatokban a fiatal Kapacina szabadrúgásgóljával egyenlített is. A fordulást követően kiegyenlített volt a játék, ám a hazaiak fokozatosan felőrölték a fővárosiakat és Pátkai második találatával ismét megszerezték a vezetést, majd a ráadás pillanataiban Burgos góljával végleg eldöntötték a három pont sorsát.
Szombathelyi Haladás-Paks 0-1 (0-1)
Szombathely, 1200 néző, v.: Szabó
gólszerzők: Simon (23., büntetőből.)
sárga lap: Tóth (23.), Hrepka (43.), Nagy (61.), Simon Á. (67.), Guzmics (86.), illetve Szabó (38.), Kulcsár (79.)
A kellemetlen idő és a felázott pálya alapvetően meghatározta a mérkőzés képét. A csapatok próbálkoztak, ám sok volt a hiba a játékban. Az első félidő közepén a vendégcsapat büntetőből jutott vezetéshez, majd előnyét biztosan tartotta meg a szünetig. A fordulás után ment előre a hazai együttes, de a zuhogó esőben nem tudta feltörni a vendégek védelmét, akik így megszerezték a számukra fontos a három pontot.
Ferencváros-Diósgyőri VTK 2-1 (1-0)
Puskás Ferenc Stadion, 11 171 néző, v.: Kassai
gólszerzők: Bönig (30.), Böde (85.), illetve Elek (47.)
sárga lap: Cukic (2.), Gyömbér (35.), Jovanovic (75.), Bönig (79.), illetve Eperjesi (36.), Kádár (68.), Bacsa (90.)
A Ferencváros akarata érvényesült az első félidőben. A szerdán Magyar Kupa-döntőbe jutott diósgyőriek az első 20 percben szinte a felezővonalat sem lépték át. Ennek ellenére a zöld-fehérek egészen a 30. percig nem tudtak kapuba találni, ekkor azonban egy szép bal oldali akció után Bönig megszerezte a vezetést. A szünetig még mindkét csapat előtt adódtak nagyobb helyzetek, az állás azonban már nem változott. A fordulás után szinte azonnal kiegyenlített a DVTK, mely a folytatásban szinte csak a védekezésre koncentrált. A hazaiak sokáig hiába támadtak, helyzetekig is csak ritkán jutottak el, a hajrában aztán Böde gólra váltotta az FTC fölényét.
A forduló képe:
A bajnokság állása:
1 | Debreceni VSC | 28 | 17 | 8 | 3 | 65-31 | 59 |
2 | Győri ETO | 28 | 16 | 8 | 4 | 48-32 | 56 |
3 | Videoton FC | 28 | 15 | 6 | 7 | 50-29 | 51 |
4 | Ferencváros | 28 | 15 | 6 | 7 | 44-33 | 51 |
5 | Haladás | 28 | 12 | 9 | 7 | 36-29 | 45 |
6 | PMFC-Matias | 28 | 12 | 8 | 8 | 40-34 | 44 |
7 | Diósgyőr | 28 | 11 | 10 | 7 | 41-37 | 43 |
8 | Kecskemét | 28 | 9 | 9 | 10 | 34-43 | 36 |
9 | MTK | 28 | 9 | 7 | 12 | 38-36 | 34 |
10 | Bp. Honvéd | 28 | 9 | 6 | 13 | 35-37 | 33 |
11 | MVM Paks | 28 | 7 | 10 | 11 | 35-40 | 31 |
12 | Lombard Pápa | 28 | 8 | 6 | 14 | 30-45 | 30 |
13 | Újpest FC | 28 | 7 | 8 | 13 | 39-48 | 29 |
14 | Puskás Akadémia | 28 | 7 | 7 | 14 | 34-49 | 28 |
15 | Mezőkövesd | 28 | 6 | 5 | 17 | 26-46 | 23 |
16 | Kaposvár | 28 | 4 | 7 | 17 | 21-47 | 19 |
FLAG Sport - MTI
Tisztelt olvasók! Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Flag Polgári Magazin facebook oldalát, a következő címen: https://www.facebook.com/flagmagazin
- Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!
Köszönettel és barátsággal!