Ma 2024 december 19. Viola napja van. Holnap Teofil napja lesz.
wew.jpg

Fradista szemmel – Széllel szemben…

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

A Vasas elleni mérkőzésünk igazi, vérbeli rangadó volt. Sajnos a játékvezetés minősége hagyott némi kivetni valót maga után.

A legutóbbi jegyzetemben úgy fogalmaztam, hogy ez a találkozó a listavezetővel sorsdöntő jelentőséggel bír.

Hiszen ha kikaptunk volna a Vasas előnye 8 pontra hízott volna, ha győztünk volna akkor pedig a hátrányunk zsugorodott volna mindössze 2 pontra.

Ezzel szemben a történet harmadik szereplője a Videoton kikapott Matyóföldön, így a megszerzett egy pont már nem is annyira rossz, mint egy esetleges Vidi győzelem után lett volna.

De ennyit a matekról.

A Vasas az első körben a Groupama Arénából elvitte mind a 3 pontot. Annak a találkozónak, - aki látta igazolhatja - mi voltunk a vesztesei, hiszen az Angyalföldiek mindössze két alkalommal jöttek át a  mi térfelünkre: mind a kettőből gólt szereztek.

Ennek figyelembe vételével, illetve ennek függvényében erre a mérkőzésre egy védekező taktikával készültünk, mert a Vasas, mint ahogy 1:0-s vezetésünknél a szünetben Korcsmár le is nyilatkozta – arra számított, hogy majd nekik ugrunk csinálunk egy 70:30-as labdabirtoklást és szépen három kontrából szerzett góllal kikapunk 3:0-ra.

Nos, ez lett volna a piros-kékek taktikája – ez nem valósult meg.

Gyorsan gólt szereztünk egy szemfüles meglátást követően, majd játszottuk az előre eltervezett játékunkat. Hagytuk a Vasast támadni. Gyakorlatilag lehoztuk volna az első félidőt egyetlen egy hazai helyzettel (a gólvonalról tisztáztunk) – ha nem vette volna át a főszerepet Kassai Viktor a magyar bírói kar zászlóshajója és egyszemélyben az MLSZ üdvöskéje.

Befújt egy „lejm”, kamu 11-est Remili állítólagos buktatásáért. Sic!

Dibusz a helyén volt, hárította a jogtalan büntetőt.

A második félidőben is többet támadott a Vasas, gyakorlatilag helyzet nélkül, addig a pillanatig, amíg Kassai Viktor a magyar bírói kar zászlóshajója és egyszemélyben az MLSZ üdvöskéje ismét a büntetőpontra nem mutatott.

Befújta a második „lejm”, kamu 11-est Remili állítólagos buktatásáért. Sic!

Dibusz parádésan védett, ismét megmentett minket a góltól.

Korrekt és tárgyilagos elemzés a Borsból, Turcsik Norberttól - Kabát Peti könyvének pártatlan és elfogulatlan szerzőjétől:

„ {…} csoda, ha az arrogáns,dölyfös vezetésű csapat ellen a meccseken még az égiek is összeesküsznek?”

Azt hiszem a két hárított büntető önmagában válasz az égiek és a Fradi kapcsolatára ;-)

…és akkor jött Kassai ismét: nem volt elég a két megítélt és kihagyott tizi,

befújta hát a 3.-at is.

Mint a mesében!

Érdekességként érdemes megemlíteni a harmadik (röhejes még leírni is!) büntető előtt nem sokkal a házigazdáknál beállt az a 39 éves Ferenczi Pista, aki az egyik legbiztosabb 11-es lövő az NB 1-ben.

Az csupán véletlen és a vakszerencse, hogy pont kaptak még egy 11-est amit történetesen Ferenczi már értékesített.

No komment…

A végére maradt a slusszpoén. Mi is kaptunk egy büntetőt – történetesen a mérkőzés egyetlen szabályos büntetőjét – amit Gera értékesített is.

A legvégén a Vasas egyenlített, figyelmetlenek voltunk.

Az igazsághoz hozzátartozik az is, hogy az a Nalepa harcolt a gólt megelőző beadás előtt a támadóval, akinek már volt egy sárgája, amit még a pályára lépése előtt(!) kapott „véletlenül” Kassaitól.

Ilyen volt a Kassai Viktorral terhelt Vasas elleni rangadó.

NB I, 16. forduló
Vasas–FTC 2-2 (0-1)
Vasas:
Nagy G. - Burmeister (Murka, 58.), Korcsmár, Vaskó, Ristevski - Vida (Ferenczi, 79.), Berecz - Hangya, Ádám (Pavlov, 46.), Remili - Saglik
FTC: Dibusz - Dilaver, Pintér Á., Leandro, Ramírez - Gera, Nagy D. - Lovrencsics, Hajnal (Nalepa, 52.), Ryu (Cukic, 57.) - Djuricin (Böde, 82.)
Sárga: Nagy D. (12.), Djuricin (25.), Vaskó (27.), Nalepa (52.), Dilaver (68.), Gera (71.)
Piros: Ramírez (50.), Saglik (87.)
G.: Ferenczi (88., 11-esből, 93.) ill. Djuricin (9.), Gera (92., 11-esből)

Széllel szemben, - mint tudjuk - sok mindent nem lehet csinálni, de meg kell mindent tennünk annak érdekében, hogy sikerre tudjuk vinni ezt az évet is.

Dicséret illeti a fiúkat a küzdeni tudásukért és azért, hogy a három megítélt büntető nem vette el a kedvüket.

Külön megemelem a kalapomat Orosz Pali előtt, aki keményen és határozottan kiállt a CSAPAT-ért és az IGAZSÁGÉRT.

Így kell!

Szombaton jön a Gyírmót – kötelező a győzelem.

Hajrá Fradi!

Csépányi Balázs

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Szépségápolás (15) Egészség (50) Titkok és talányok (12) Életmód (1) Politika (1582) Gasztronómia (539) Mozaik (83) Kultúra (9) Tv fotel (65) Nagyvilág (1310) Jobbegyenes (2898) Sport (729) Nézőpont (1) Tereb (146) Vetítő (30) Történelem (18) Alámerült atlantiszom (142) Irodalmi kávéház (543) Heti lámpás (342) Mozi világ (440) Mondom a magamét (8034) Autómánia (61) Gazdaság (723) Flag gondolja (38) Emberi kapcsolatok (36) Belföld (11) Rejtőzködő magyarország (168)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>