Ma 2024 április 19. Emma napja van. Holnap Tivadar napja lesz.
57d0b2d14e4a263edcb2e3d3f2605e68.jpg

Hazai pálya - 2013-2014 - NB I. 17. forduló

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

A második "tavaszi" fordulóban a Ferencváros győzni tudott Székesfehérváron, a továbbra is gyengélkedő Videoton otthonában, a DVSC pontot veszített Matyóföldön, míg a Győr tíz emberrel verte meg a Haladást.

Mezőkövesd Zsóry FC - DVSC-TEVA 2-2 (0-1)
Mezőkövesd, 2000 néző. v.: Vad II.
gólszerzők: Melczer (68., 11-esből), Harsányi (82.), illetve Kulcsár (28.), Se. Bouadla (53.)
sárga lap: Kiss M. (35.), Bogdány (84.), illetve Kulcsár (24.), Se. Bouadla (65.), Lázár (66.)

Két nyertes, kapott gól nélküli hazai mérkőzés után a Mezőkövesd a 28. percben hátrányba került az esélyesebb Debrecen ellen. Fordulás után támadóbbá alakította csapatát Véber György, a hazaiak trénere. Bognár egyenlíthetett volna, de lövését Novakovic hárította, az ellentámadásból pedig Bouadla megszerezte a vendégek második gólját. A kövesdiek azonban nem adták fel, és a 68. percben Melczer büntetőjével szépítettek. A jól küzdő és lendületes hazaiak a 82. percben egy védelmi megingást követően Harsányi révén kiegyenlítettek, így meglepetésre pontot szereztek.

Újpest FC-Puskás Akadémia 3-3 (0-1)
Szusza Ferenc Stadion, 1230 néző, v.: Solymosi
gólszerzők: Lázár (60.), Litauszki (79.), Simon (88.), illetve Margitics (31.), Szekeres (62.), Lencse (67.)
kiállítva: Suljic (87.) sárga lap: Suljic (45., 87.), Litauszki (66.), illetve Lencse (23.), Szekeres (82.), Luque (92.)

A találkozó elején a csúszós, helyenkén havas talajon nem igazán alakult ki folyamatos játék, a vendégek azonban a félidő közepén kihasználtak egy komoly hazai védelmi hibát, és megszerezték a vezetést. A folytatásban az Újpestnek több lehetősége is volt az egyenlítésre, de Kabát és Vasiljevic is nagy helyzetben rontott, előbbi a kapufát találta el. A fordulást követően a lila-fehérek kezdeményeztek többet és Lázár góljával egyenlítettek is, a vendégek azonban néhány perc alatt kétszer is eredményesek voltak, amivel úgy tűnt, eldöntik az összecsapást. A hazaiak gyengén futballoztak, de tíz perccel a vége előtt Litauszki gólja visszahozta reményeiket. A lila-fehérek néhány perccel a vége előtt Suljic kiállítása miatt megfogyatkoztak, ennek ellenére tovább "nyomtak", és a csereként beállt Simon találatával egyenlítettek. Az Újpest a 94. percben a győzelmet is megszerezhette volna, de Lázár fejese a kapufán csattant.

PMFC-Matias - MVM Paks 1-1 (0-1)
Pécs, 1000 néző, v.: Kassai
gólszerzők: Mohl (61.), illetve Simon A. (9.)
piros lap: Balogh B. (58.) sárga lap: Nyári (35.), Bori (43.), illetve Fiola (60.)

A sok hibával játszó Pécs korán gólt kapott, s utána sem tudott újítani. A második félidőben ráadásul emberhátrányba kerültek a hazaiak, mégis ekkor sikerült egyenlíteniük. A folytatásban mindkét csapat egy-egy alkalommal a kapufát találta el, és a pécsieknek a döntetlen megtartásához Dibusz bravúrjai is kellettek.

Kecskeméti TE-Phoenix Mecano - Kaposvári Rákóczi 2-1 (2-1)

Kecskemét, 400 néző, v.: Becséri
gólszerzők: Kovács (1., öngól) Gréczi (21.), illetve Thian (39.)
sárga lap: Patvaros (53.), Nagy P. (77.), illetve Zámbó (8.), Kovács O. (51.), Petrache (78.), Coroian (81.), Balázs B. (86.)

A Kecskemét már az első percben Kovács öngóljával megszerezte a vezetést, majd a sorozatban harmadik mérkőzésén is eredményes Gréczi góljával növelte előnyét. A félidő előtt Thian 17 méteres lövéssel szépített. A második félidőben a Kaposvár megpróbált egyenlíteni, enyhe mezőnyfölényben játszott, de a sok pontatlan átadás miatt támadói nem tudtak komoly gólhelyzetet kialakítani. A Kecskemét nagyrészt csak az eredmény megtartásáért küzdött, és végül elérte célját.

MTK Budapest-Diósgyőri VTK 2-2 (0-0)
Hidegkuti Stadion, 600 néző, v.: Bognár
gólszerzők: Kanta J. (50.), Horváth Zs. (53.), illetve Bacsa (55.), Nikházi (81.)
sárga lap: Poór (51.), illetve Abdouraman (38.), Vági (87.)

A hó miatt rendkívül csúszós talajon leginkább a küzdelem dominált az első félidőben, ennek ellenére mindkét csapat előtt adódott egy-egy nagyobb lehetőség, ám ezek kimaradtak. A fordulást követően Kanta megpattanó lövésével gyorsan vezetést szerzett az MTK, ráadásul néhány pillanattal később Horváth megduplázta az előnyt. A Diósgyőr ugyanakkor Bacsa révén gyorsan szépített, ezt követően pedig óriási nyomás alá helyezte a hazaiak kapuját. Ez a 81. percben kifizetődött, ugyanis a korábbi MTK-futballista, Nikházi egyenlített. A hajrában már nem született újabb gól.

Lombard Pápa Termál FC-Budapest Honvéd 1-0 (1-0)
Pápa, 500 néző, v.: Erdős
gólszerző: Griffiths (2.)
sárga lap: Sekour (44.), Tóth G. (83.), illetve Lovric (37.), Alcibiade (44.), Holender (56.), Hidi (71.), Job (83.), Prosser (86.)

A hazaiak korai gólja meghatározta az első félidőt: a Honvéd mezőnyfölényben futballozott, de csak pontrúgásokból veszélyeztetett, míg a Pápa gyors ellentámadásokkal próbálta növelni előnyét. A második félidőben is a vendégek támadtak többet, de Szűcs bravúrjainak köszönhetően a hazaiak megnyerték a találkozót.

Győri ETO FC-Szombathelyi Haladás 2-1 (0-1)
Győr, 1700 néző, v.: Iványi
gólszerzők: Martínez (69.), Andric (74.), illetve Radó (35. - 11-esből)
sárga lap: Pátkai (36.), Martínez (47.), Dinjar (62.), illetve Guzmics (31.), Fehér Z. (77.), Devecseri (92.)
Kiállítva: Wolfe (34.)

Az első félidőben a szombathelyiek kezdeményeztek többet, és kapura veszélyesebben játszottak. A vezetést tizenegyesből szerezték meg, és ekkor tíz emberre fogyatkozott a hazai csapat. A szünet után az emberhátrányban játszó bajnokcsapat nagy erőfeszítéseket tett előbb az egyenlítő gólért, majd a győzelem megszerzéséért, és törekvéseit végül siker koronázta.

Videoton FC-Ferencvárosi TC 2-3 (1-1)
Székesfehérvár, 5400 néző, v.: Andó-Szabó
gólszerzők: V. Gomes (26.), Vinicius (76.), illetve Busai (13.), Böde (60.), Jenner (63.)
sárga lap: Juhász R. (55.), Zé Luis (73.), Vinicius (93.), illetve Cukic (27.), Besic (49.), Busai (75.)

A tabellán második Videoton kissé idegesen, a hetedik helyezett Ferencváros viszont erőszakosan kezdte a két csapat fehérvári rangadóját. Az FTC szervezetten futballozott már az első perctől, míg a hazaiak nem találták a ritmust, a 13. percben ezt ki is használták a vendégek: Busai szerzett vezetést. A kapott gól után is a Fradi tűnt magabiztosabbnak, azonban mindkét oldalon sok volt a technikai hiba. A játékrész derekán szinte a semmiből egyenlített a Videoton, amely ezután többet birtokolta a labdát, de a kapuk a szünetig már nem forogtak veszélyben. A fordulás után sokkal pergősebb iramban futballoztak a csapatok. Eleinte a Videoton volt veszélyesebb, de az FTC koncentráltabb támadójátékának, és a hazai védelem hibáinak köszönhetően három perc alatt kétgólos előnyre tett szert (1-3). Ezt követően sem volt lefutott a találkozó, mert José Gomes kettős cseréje után felzárkóztak a fehérváriak. Sőt, az utolsó percekben az egyenlítésre is volt esélye a Videotonnak, de Zé Luis két méterről a kapu mellé fejelt, így maradt a Ferencváros egygólos, megérdemelt győzelme.

A forduló képe:

A bajnokság állása:

  Csapat Msz. Gy. D. V. Gk. P.
1 ]]>Debreceni VSC]]> 17 11 4 2 41-19 37
2 ]]>Videoton FC]]> 17 10 3 4 33-15 33
3 ]]>Győri ETO]]> 17 8 6 3 27-19 30
4 ]]>Diósgyőr]]> 17 7 7 3 29-21 28
5 ]]>Ferencváros]]> 17 8 3 6 27-26 27
6 ]]>Haladás]]> 17 7 6 4 27-21 27
7 ]]>PMFC-Matias]]> 17 7 4 6 27-27 25
8 ]]>Lombard Pápa]]> 17 7 2 8 21-24 23
9 ]]>Bp. Honvéd]]> 17 6 5 6 23-21 23
10 ]]>Újpest FC]]> 17 5 6 6 30-30 21
11 ]]>Kecskemét]]> 17 5 6 6 24-31 21
12 ]]>Mezőkövesd]]> 17 5 3 9 21-31 18
13 ]]>MVM Paks]]> 17 4 5 8 21-29 17
14 ]]>Puskás Akadémia]]> 17 4 5 8 21-32 17
15 ]]>MTK]]> 17 3 6 8 18-21 15
16 ]]>Kaposvár]]> 17 2 3 12 15-37 9

Góllövőlista állása:

13 gólos:
Simon A. (Paks)
12 gólos:
Nikolics (Videoton)
10 gólos:
Radó (Haladás)
9 gólos:
Böde (Ferencváros), Koller (Pécs), Lencse (Puskás Akadémia)

Flag Sport - MTI

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Heti lámpás (312) Mozaik (83) Belföld (10) Történelem (18) Autómánia (61) Nagyvilág (1310) Életmód (1) Nézőpont (1) Vetítő (30) Gasztronómia (539) Jobbegyenes (2788) Sport (729) Flag gondolja (36) Tereb (146) Titkok és talányok (12) Rejtőzködő magyarország (168) Politika (1582) Mondom a magamét (7546) Irodalmi kávéház (537) Szépségápolás (15) Kultúra (7) Mozi világ (440) Egészség (50) Alámerült atlantiszom (142) Emberi kapcsolatok (36) Gazdaság (705) Tv fotel (65)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>