A szombat esti Pécs elleni hazai vereség volt a végső pont az i-n, az utolsó csepp abban a bizonyos pohárban.

Pedig milyen szépen indult minden…

Jött egy nagyon szimpatikus, megnyerő külsejű és kifinomult modorú fiatalos edző, aki dinamizmusával, győzni akarásával, őszinteségével és a futball iránti alázatával nagyon hamar, az egyébként módfelett válogatós Fradi Tábor kedvence lett.

 - Ricardo! Ricardo! – szólt a rigmus még a vesztes(!) találkozók után is.

Vajon mi volt a titka a göndör hajú holland trénernek?

Más csapatoknál még a győzelmek, sőt a bajnoki cím elhódítása után is kifütyülik az edzőket, a világ egyik legkeményebb szurkolótáborának tartott Fradisták, pedig egy csapásra megszelídültek és szinte Moniz tenyeréből ettek.

Bevallom én is a hatása alá kerültem Ricardonak. Utoljára Nyilasi Tiborért rajongtam ilyen őszinte odaadással, mint most a hollandért.

Ez a szinte megmagyarázhatatlan rajongás a szurkolók és Moniz között kétoldalú volt. Ricardo is beleszeretett a Fradiba, a Fradizmusba, a Fradi misztikus aurájába. Úgymond beteljesült, mindent felperzselő szerelem volt az igazi titok, de talán ez vezetett végül a szakításhoz is.

A mindig hatalmas hőfokon égő tréner a holland iskolát próbálta meghonosítani a Fradinál, kiegészítve a saját hitvallásával, az általa „extrém támadójáték”-nak nevezett stílussal.

Valljuk be ezt szereti a közönség! Számos alkalommal 6-7, olykor 8-9(!) játékos is rohamozta az ellenfél kapuját. Ez úgy nézett ki kivülről, hogy a Fradi szinte valamennyi ellenfelét a saját tizenhatosára szorította vissza. Ezt látva és tapasztalva tűzbe, lázba jöttek a szurkolók!

A csapat azonban csak a tavalyi szezonban mutatta igazán ezt az ellentmondást nem tűrő támadójátékot, az idei bajnokságban már legtöbbször adós maradt, még a győzelmeink sem voltak elsöprő erejűek (kivétel a Dózsa elleni 3:1 és a diósgyőri 4:1).

Gyenge volt a játék ezt be kell vallani, annak ellenére, hogy nyáron akire Moniz rámutatott azt a vezetők leigazolták. Az ellenfelek kiismerték a játékunkat, elég volt szorosan, keményen, számos esetben szabálytanul védekezniük és abból indítani gyors ellencsapásokat a fellazult védelmünkkel szemben és máris vezetéshez jutottak, mi pedig rendszerint futhattunk az eredmény után.

Azt kell, hogy mondjam a bajnokság elején még jöttek is az eredmények, még ha nem is szép játékkal. A Dózsa elleni szeptemberi derbi volt Moniz nálunk töltött időszakának a csúcsa! Nagyszerű játék, padlóra küldött rivális, 22 ezer néző, frenetikus hangulat és akkor még második hely a bajnokságban.

….

Ekkor történt azonban  Akeem Adams szörnyű tragédiája, amely, mint amikor a hő hatására összeugrik a filmtekercs, úgy omlott össze minden, amit Moniz eddig felépített.

Adams személyes tragédiája az egész Ferencváros és Moniz tragédiájává vált. A csupaszív, lelkiismeretes tréner nem tudta túltenni magát a fiatal játékosának szívinfarktusán és kényszerű lábamputációján. Ez rányomta a bélyegét a csapat további szereplésére.

Sorba jöttek a vereségek (PAFC, Honvéd, Haladás, Pécs) és a fájó döntetlenek (Mezőkövesd, Kaposvár, Paks).

A játék pedig egyre inkább, mérkőzésről mérkőzésre kilátástalanabb képet öltött. Már nyomokban sem lehetett felfedezni benne azt az ellentmondást nem tűrő, magabiztosságot, mint a tragédia előtt. A Ferencváros teljesen Moniz képére volt alakítva, amilyen hangulata volt Ricardonak, úgy játszott a csapat is.

A gyenge szereplésnek nyílván valóan meg vannak az okai, de csak találgatni tudunk, a teljes igazságot sajnos soha sem fogjuk megtudni.

A tény: nyolc mérkőzésen mindössze 6 pontot szereztünk a megszerezhető 24-ből!

 Ez nagyon-nagyon kevés!

Az eszem azt mondja a váltás elkerülhetetlenné vált, a szívem azonban sajnálja Monizt és nagyon fáj.

Vasárnap este meghaltam egy kicsit.

Nem csupán az edzőnket veszítettük el, hanem azt a reményt is, amit Ricardo ébresztett fel bennünk Fradistákban!

Az őszi szezonunknak vége, a kupából is búcsúztunk. Kezdhetünk mindent a 2014-es esztendőben.

Nagyon szomorú és elkeseredett vagyok, de bíznunk kell a jövőben, mert ha sikerül magunkba szívni, a lelkünkbe építeni, részünkké tenni azt a labdarúgás iránti feltétlen szeretetet és alázatot, amit Ricardo Moniz képviselt, akkor nincs semmi veszve.

„Ha becsukódik, egy ajtó az azt jelenti, hogy valahol kinyitottak egy ablakot”

Hajrá Fradi!

Csépányi Balázs