Ma 2020 szeptember 24. Gellért, Mercédesz napja van. Holnap Eufrozina, Kende napja lesz.
8d377ecf0c6c9c3ab389e21fe161c7d9.jpg

Szerintem - Csizmadia Csaba Fradi naplója 5.rész

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Nagyon boldog vagyok, hiszen a három pontot elhoztuk Paksról és sikerült amit az előző naplóbejegyzésben említettem, sikerült kiegyenlíteni ezzel a győzelemmel a tavaszi sorozatunkat, megvan az idegenbeli győzelmünk is.

Nagyon sokat tettünk a győzelemért, bár a játék még mindíg nem volt az igazi, de hajtottunk és taktikusan játszottunk. Nagyon örülök annak is, hogy két gólpasszt sikerült adnom a mérkőzésen, bár tisztában vagyok azzal, hogy mind a két gólunkat védelmi hiba előzte meg.


Csizi fotóinak forrása - 100% Fradi sportmagazin

Lényeg azonban az, hogy megnyertük a mérkőzést és léptünk előre két helyet a tabellán, igaz vannak még elmaradt mérkőzések amelyek alakíthatják a táblázatot. Négy forduló nyolc pont, ami akár lehetne tíz is. Nem olyan rossz teljesítmény. Most következik két hazai mérkőzés a Vasas és a Kaposvár ellen, ezeken a mérkőzéseken is kötelező lesz itthon tartanunk a három pontokat.
Ez volt a negyedik bajnoki mérkőzésünk, mindjárt április van és még jó talajú pályán nem játszottunk. Én Ausztriából szerződtem haza, most így négy mérkőzés után azt tapasztalom, hogy játéktudásban nincs különbség a két ország labdarúgásának színvonala között, azonban a pályák minősége szembeötlő.
 

Ez  befolyásolja mindenképpen a játékot, hiszen nem lehet rossz minőségű pályán annyira nagy iramot diktálni, mint egy jó talajú stadionban. Talán most már elkezdődik az igazi tavaszi időjárás és egyre jobbak lesznek a pályák is és így a játéktudás is jobban ki fog majd domborodni. Van még tizenegy forduló, minden mérkőzést meg kell nyernünk és utána rá érünk számolgatni, hogy mire lesz a megszerzett pont elég. Sajnos az őszi nyenge teljesítmény eléggé behatárolja a lehetőségeinket, de menni kell tovább, küzdeni, hajtani és a tavasz végén remélem örülhetünk egy szép helyezésnek.

Hajrá Fradi!

Csizmadia Csaba

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Belföld (5) Gazdaság (652) Tereb (140) Rejtőzködő magyarország (171) Mozaik (83) Sport (729) Kultúra (6) Alámerült atlantiszom (142) Irodalmi kávéház (490) Politika (1571) Jobbegyenes (1851) Titkok és talányok (12) Egészség (50) Életmód (1) Tv fotel (65) Vetítő (37) Szépségápolás (15) Emberi kapcsolatok (36) Flag gondolja (33) Autómánia (61) Mondom a magamét (4808) Történelem (14) Heti lámpás (243) Gasztronómia (539) Mozi világ (440) Nagyvilág (1452)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>