Ma 2024 december 18. Auguszta napja van. Holnap Viola napja lesz.
6cd01e737a55164f54f726b7c19f3341.jpg

Hazai pálya - 2013-2014 - NB I. 12. forduló

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

A 12. forduló, az elszalasztott lehetőségek fordulójaként aposztrofálható. A DVSC, a Győr és a Fradi otthon játszott, döntetlent, míg a DVTK idegenben hagyott két bajnoki pontot. A Videoton még ennél is rosszabul járt, kikapott hazai pályán a Honvédtól.

MTK Budapest-Újpest FC 0-1 (0-1)
Hidegkuti Stadion, 1500 néző, v: Andó-Szabó
gólszerző: Juanan (23.)
sárga lap: Poór (47.), Kanta (89.), illetve Suljic (80.)

Az első percekben az MTK vezetett veszélyesebb támadásokat, a félidő derekán mégis - egy védelmi hibát kihasználva - az Újpest szerezte meg a vezetést. A házigazdák igyekeztek még a félidő lefújása előtt egyenlíteni, voltak is helyzeteik, de a kapuba nem sikerült betalálniuk, miközben a lila-fehérek is eljutottak néhányszor a kék-fehérek tizenhatosáig. A szünet után inkább az Újpest futballozott fölényben, az MTK küszködött, de játékában nem volt átütő erő, így a kiesés elkerüléséért harcoló vendégcsapat fontos három pontot gyűjtött be a Hungária körúton.

DVSC-TEVA - Lombard Pápa Termál FC 2-2 (1-0)
Debrecen, 3500 néző, v: Szabó Zs.
gólszerző: Struhar (6.- öngól), Sidibe (63.- 11-esből), illetve Kenesei (88.), Orosz (93.)
sárga lap: Szakály P. (19.), Trininic (58.), Seydi (87.), illetve Supic (74.), Sekour (86.)

A gyors gól után kissé visszább kapcsolt a hazai alakulat, míg a Pápa egyre inkább közelebb került az egyenlítéshez. A debreceni drukkerek többször is nemtetszésüknek adtak hangot a játékosok teljesítménye miatt. A folytatásban a hazaiak irányították a játékot, sorra dolgozták ki a helyzeteket, és büntetőből növelték az előnyüket. A hajrában a csereként beállt, és 400. NB I-es mérkőzésén szereplő Kenesei szépített, majd a ráadás 3. percében a szintén csereként szóhoz jutó Orosz egyenlített. A DVSC már győztesnek hitte magát, de a rossz végjáték megbosszulta magát.

PMFC-Matias - Kaposvári Rákóczi 3-1 (0-0)
Pécs, 1000 néző, v: Vad II
gólszerzők: Szatmári (50.), Koller (66., 80.), illetve Waltner (84.)
sárga lap: Balogh (20.), Grumic (29.), Fodor (55.), Rácz (58.), illetve Bőle (41.), Okuka (86.), Babic (86.), Addo (91.)

Gyenge első félidő után csak jobb jöhetett, élvezhetőbbé is vált a játék, elsősorban a feljavult pécsiek jóvoltából. Egyértelmű hazai siker született, a Kaposvár a hajráig telesen veszélytelen volt a kapura.

Kecskeméti TE Phoenix-Mecano - MVM Paks 3-1 (2-1)
Kecskemét, 2000 néző, v: Németh Á.
gólszerzők: Gyagya (26.), Póti (33.), Vukasovic (59.), illetve Nagy O. (7.)
sárga lap: Póti (26.), Vukasovic (65.), Karan (76.), illetve Horváth G. (35.), Fiola (44.), Kovács G. (56.), Bori (90.)

A gyors bekapott gól után sikerült magához térnie a Kecskemétnek, amely hét perc alatt megfordította az állást, s előnnyel vonulhatott a szünetre. A folytatásban a második félidő első negyedórájában ismét betalált a hazai együttes, a Paksnak pedig már nem maradt ereje arra, hogy kiegyenlítsen. A Paks ezzel öt forduló óta nyeretlen.

Szombathelyi Haladás-Diósgyőri VTK 2-2 (1-1)
Szombathely, 3250 néző, v: Farkas Á.
gólszerzők: Nagy I G. (24.), Németh M. (61.), illetve Abdouraman (11., 89.)
kiállítva: Kádár (90.) sárga lap: Halmosi (59.), illetve Futács (34.), Vági (40.), Augusto (48.), Kádár (69., 90.)

Az első perctől kezdve a Haladás irányította a játékot, a gyorsabb, lendületesebb szombathelyiek sok helyzetet dolgoztak ki, de ezekből csak kettőt értékesítettek. A Diósgyőr egy pontrúgásból és egy hajrában szerzett góllal, két helyzetből kettőt értékesítve vitt el egy pontot Szombathelyről. A döntetlennek a vendégek örülhettek jobban.

Videoton FC-Budapest Honvéd 1-2 (1-1)
Székesfehérvár, 4000 néző, v: Bognár
gólszerzők: Nikolics (21.), illetve Nagy G. (28.), Perea (91.)
sárga lap: Vinicius (33.), Szolnoki (62.), Sándor Gy. (79.), illetve Godoy (49.), Daud (91.)

Miután a Diósgyőr és a Debrecen is döntetlent játszott szombaton, a listavezető Videoton ellépni készült üldözőitől a tabellán, és a Honvéd ellen ennek megfelelően kezdett. A fehérváriak már a 10. percben góllal nyomatékosíthatták volna a mezőnyfölényüket, de Nikolics akkor még nem talált a kapuba, a 21. percben viszont már igen. A Honvéd némileg váratlanul, Nagy Gergő bombagóljával egyenlített. A folytatásban is a támadásokat helyezte előtérbe a Videoton, de a szünetig már csak Kovács István távoli lövése rejtett magában gólveszélyt. A második félidő kiegyenlített és harcos mezőnyjátékot hozott. A hajrához közeledve a kitámadó fehérváriak ellen kontrákkal operáló kispestiek játéka némileg veszélyesebb volt, az egyre görcsösebben játszó Videoton nem talált fogást a masszívan védekező vendégeken. A 91. percben a Honvéd eldöntötte a mérkőzést, a csereként beállt kolumbiai Perea győztes gólt szerzett.

Győri ETO FC-Puskás Akadémia FC 2-2 (2-1)
Győr, 2600 néző, v: Kassai
gólszerzők: Andric (5.), Kronaveter (39.), illetve Lencse (7.), U. Nikolic (75.)
sárga lap: Andric (29.), Völgyi (79.), illetve Lencse (42.), Czvitkovics (58.), U. Nikolic (75.), Margitics (90.)

Gyors gólváltással kezdődött a mérkőzés. Ezt követően küzdelmes mezőnyjátékot láthattak a nézők, némi győri fölénnyel. A hazai csapat az első félidő hajrájában egy szép támadás végén szerezte meg újra a vezetést. A szünet után sokáig nem történt említésre méltó esemény, aztán kissé váratlanul egyenlített a Puskás FC. A mérkőzés hajrájában az ETO nagy erőfeszítéseket tett a győzelemért, amit végül nem sikerült megszereznie.

Ferencváros-Mezőkövesd 1-1 (0-1)
Puskás Ferenc Stadion, 5600 néző, v.: Solymosi
gólszerző: Diallo (68.), illetve Szalai (41.)
sárga lap: Holman (66.), illetve Kiss M. (26.), Hegedűs Cs. (33.), Farkas B. (44.), Balajti (54.), Szalai V. (72.), Bognár (95.)

Az egész első félidőben a Ferencváros játszott nyomasztó mezőnyfölényben, de a ritka mezőkövesdi gyors ellentámadások is komoly veszélyt jelentettek. A hazaiaknak még büntetőből sem sikerült betalálniuk, ellenben a vendégek egy szabadrúgást követően Szalai révén vezetést szereztek. A második félidőben mindent egy lapra feltéve rohamoztak a fővárosiak, a Mezőkövesd pedig továbbra is veszélyesen kontrázott, mindkét kapusnak nagy bravúrjai voltak, de a Ferencváros nagy nyomása végül góllá érett. Az egyenlítést követően is jó iramú maradt a meccs, a vendégek pedig hősies védekezésükkel és Horváth újabb védéseivel megtartották a döntetlent.

A forduló képe:

A bajnokság állása:

  Csapat Msz. Gy. D. V. Gk. P.
1 ]]>Videoton FC]]> 12 9 1 2 27-8 28
2 ]]>Diósgyőr]]> 12 7 4 1 22-10 25
3 ]]>Debreceni VSC]]> 12 7 3 2 28-13 24
4 ]]>Bp. Honvéd]]> 12 6 2 4 19-14 20
5 ]]>Ferencváros]]> 12 6 2 4 17-16 20
6 ]]>Győri ETO]]> 12 5 5 2 21-13 20
7 ]]>Haladás]]> 12 5 5 2 20-15 20
8 ]]>MVM Paks]]> 12 4 3 5 16-20 15
9 ]]>Kecskemét]]> 12 4 3 5 17-23 15
10 ]]>PMFC-Matias]]> 12 4 2 6 19-23 14
11 ]]>Lombard Pápa]]> 12 4 2 6 14-18 14
12 ]]>Újpest FC]]> 12 3 4 5 17-19 13
13 ]]>MTK]]> 12 3 2 7 12-14 11
14 ]]>Puskás Akadémia]]> 12 3 4 7 13-24 11
15 ]]>Mezőkövesd]]> 12 3 2 7 15-27 11
16 ]]>Kaposvár]]> 12 1 2 9 10-30 5

Flag Sport - MTI

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Emberi kapcsolatok (36) Sport (729) Gasztronómia (539) Jobbegyenes (2898) Titkok és talányok (12) Kultúra (9) Történelem (18) Vetítő (30) Mozi világ (440) Tv fotel (65) Irodalmi kávéház (543) Mondom a magamét (8031) Heti lámpás (342) Nézőpont (1) Nagyvilág (1310) Szépségápolás (15) Autómánia (61) Mozaik (83) Politika (1582) Flag gondolja (38) Gazdaság (723) Életmód (1) Egészség (50) Tereb (146) Alámerült atlantiszom (142) Rejtőzködő magyarország (168) Belföld (11)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>