Ma 2021 augusztus 04. Domonkos, Dominika napja van. Holnap Krisztina napja lesz.
e70ab26b67bbfe3ffa76bfd87cb5874c_0.jpg

Fradista szemmel - Ismét dobbant a Fradi-szív

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve
A finn
Amikor Juha Hakola hozzánk érkezett, megmondom őszintén nem fűztem sok reményt ahhoz, hogy ez a kis vékony dongájú finn srác megváltja majd nálunk a világot. Voltak jó mérkőzései, ügyes passzai, jó cselei, remek lövései, de valahogy nem igazán találta sem ő, sem pedig a szakmai stáb az igazi helyét a csapatban. A ZTE ellen az 59. percben állt be, a sérült Lisztes helyére a szinte reménytelen helyzetben lévő csapatba. Ez az ő nagy napja volt! Gyakorlatilag fél óra alatt megfordította a már elveszettnek hitt találkozót. Nagyszerűen tartotta meg a labdákat, rendre lefordult az emberéről és a két pazar gólja mellett több veszélyes lövést is láthattunk tőle. Ezen a mérkőzésen végérvényesen kiderült, a finn srác igaz helye a csatárok mögött van. Természeresen ahhoz, hogy be tudja verekedni magát a csapatba állandósítania kell a most látott nagyszerű játékát. Gratulálunk Juha!

A legutóbbi Fradista szemmelt azzal a gondolattal fejeztem be, hogy reménykedjünk abban, hogy  a Nyuszi három bajnoki pontot fog termelni a kosarunkba. Nos, ha kínkeservesen is, de végül teljesült a kívánságom.

Húsvét vasárnapján, ahhoz a Zalaegerszeghez látogattunk, aki ebben a szezonban nem nyert még mérkőzést, így az sem meglepő, hogy ő a sereghajtó. Kötelező győzelem, ez a legnehezebb mindig. Ráadásul a ZTE és a Fradi között, hosszú-hosszú évek óta szoros baráti kapcsolat alakult ki. Rúgjunk bele mi is egy földön fekvő barátba? Nehéz dolog ez, de a sport már csak ilyen.
Öröm volt a szurkolókat nézni, hallgatni! Egymás csapatát felváltva éltette a Fradi és a Zete tábor. Ezt a nem mindennapi sport baráti gesztust a világ minden pályáján megsüvegelnék.
A mérkőzés ismét viharos szélben kezdődött, mint a Vasas elleni találkozó. Az első játékrészben a zalaiakat segítette a szél, ezt nagyszerűen ki is használták. Rendre a védőink mögé rúgták be a labdákat és lefutottak minket, főként Junior oldalán. Ki is alakítottak számos helyzetet, de elpuskázták azokat, hol Grúz mentett parádésan, hol pedig a télen velünk hírbe hozott Balázs durrantott fölé. A gyenge napot kifogó Junior összehozott egy 11-est, ezzel a góllal vezettek a hazaiak a szünetben. Érthetetlen módon nem volt egy igazi támadásunk sem az első félidőben. Még a védekezés is meghaladta a képességeinket. Három egymást követő jó átadás pedig nem is volt részünkről. A második félidőre már egy más szellemben játszó csapat érkezett ki. (Valószínűsíthető, hogy Détárinak volt egy-két "kedves" szava az első félidőben látottakhoz.) Két cserénk is volt, Juniort Sváb váltotta, míg a szintén indiszponáltan focizó Busai helyett Lisztes állt be.
Céltudatosan kezdtük a második félidőt, végre passzoltunk, láttam elképzelést a játékban. Sajnos pechünkre egy szöglet után megkaptuk a második gólunkat, pedig akkor kezdtük volna kibontakozni. Szerencsére az addig szinte láthatatlan Józsi pazarul emelt a védők közül kilépő Simic elé, aki profi módon helyezett Jahic kapujába. (Simic első találata volt zöld-fehérben, végre sikerült egy igazi csatárt szerződtetnünk?)
Sváb beállítása telitalálat volt. A fiatal srác végigszáguldozta a baloldalt. Szerelt, csúszott, mászott és ha kellett felment a támadásokkal és nagyszerűen adott be középre.

Osztályzatok:
Jova 5 – Grúz 6 , Balog Z. 5 , Klein 5 , Junior 4 (Sváb 6) – Józsi 5, Busai 4 (Lisztes -, majd Hakola 7 percben), Jovanovic 6,– Kulcsár D. 4, Pölöskey P. 4, Simic 5

Lisztes sajnos megsérült és már az 59. percben le kellett cserélni, a helyére beállt Hakola viszont élete mérkőzését produkálta az utolsó fél órában.
Simic gólja után már-már az egykori ellentmondást nem tűrő "régi" Fradi körvonalai rajzolódtak ki. Minden felszabadítás a miénk volt, minden kipattanó labdát a mi középpályásaink szereztek meg, sorra vezetttük a támadásokat a széleken. Jovanovics és Sváb felváltva húzták meg mind a két szélt.


A fölényünk végül góllá érett Hakola egy szöglet után, remek lövéssel vette be a zalai kaput. Amikor már mindenki kezdett beletörődni a döntetlenbe, akkor jött ismét a vékony finn és szintén egy szögletet követően, mintegy 20 méterről csavart ismét a hazaiak hálójába. A mérkőzés hőse egyértelműen Juha Hakola. Két góljával megfordította a mérkőzést, de ezen az estén csapatként bizonyítottunk. Volt tartásunk, nem estünk össze a két gólos hátrány ellenére sem, így kell focizni. Ezt a játékot a közönség is értékeli, hiszen az első félideji k...va gyenge! rigmust a végére, a szép volt fiúk! váltotta fel. Ismét dobbant a legendás Fradi-szív!
Szombaton a nagyszerű formában lévő, bajnoki címre törő Győrt fogadjuk. Jó mérkőzésre, igazi rangadóra számítok. Igazán veszíteni valója a győrieknek van, így azt gondolom nekünk nyugodtan, türelmesen kell fociznunk és amennyiben így teszünk, meg lesz a gyümölcse.

Hajrá Fradi!

Csépányi Balázs

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Mozaik (83) Titkok és talányok (12) Vetítő (30) Szépségápolás (15) Egészség (50) Emberi kapcsolatok (36) Politika (1578) Tv fotel (65) Mozi világ (440) Gazdaság (660) Gasztronómia (539) Flag gondolja (33) Tereb (138) Irodalmi kávéház (505) Sport (729) Történelem (14) Belföld (6) Rejtőzködő magyarország (168) Autómánia (61) Alámerült atlantiszom (142) Életmód (1) Heti lámpás (255) Jobbegyenes (2085) Nagyvilág (1456) Mondom a magamét (5474) Kultúra (6)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>