Ma 2024 december 19. Viola napja van. Holnap Teofil napja lesz.
3d2a85957c895994b4172aabcb352acc.jpg

Hazai pálya - NB I. 23. forduló

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

A húsvéti hétvégén a Győr nehezen, de otthon tartotta a három pontot a Kaposvár ellen, míg a DVSC rontott a Siófokkal szemben, így mindössze két pontra olvadt a piros-fehérek előnye a Pintér-csapattal szemben. A Vasas tovább bukdácsol, a Fradi parádás hajrát produkálva győzött a ZTE otthonából.

A Győr hozta a kötelezőt

Győri ETO - Kaposvári Rákóczi 2-1 (2-0)
Vezette:
Fábián Mihály (Farkas Balázs, Márkus Tamás)
Gólszerző: Pátkai a 9., Varga a 25., ill. Bebeto a 46. percben

Győri helyzetekkel kezdődött a mérkőzés, és a 9. percben a vezetést is megszerezték a hazaiak. Babic jobb oldali beadása után Pátkai Máté öt méterről fejelt a bal alsó sarokba (1-0). A gól után is maradt a győri fölény, és a 25. percben érkezett az újabb találat is, Völgyi Dániel bal oldali beadását követően Varga Roland megelőzte védőjét és a bal sarokba fejelt (2-0). A kaposváriak még az első félidőben kettős cserét hajtottak végre, ezzel stabilabbá vált a játékuk, és pár másodperccel a fordulás után sikerült szépíteniük is, Haruna labdájával Bebeto iramodott meg a jobbösszekötő helyén, majd 12 méterről a kapu bal oldalába lőtt (2-1). A folytatásban a haziak több nagy helyzetet is kihagytak, de ezúttal ez is belefért, mert a Kaposvár nem tudott egyenlíteni, 2-1-es hazai győzelemmel ért véget a találkozó.

Öngóllal veszített két pontot a Loki

DVSC-TEVA - FGSZ Siófok 1-1 (0-0)
Vezette:
Berke Balázs (Kelemen Attila, Bozó Zoltán)
Gólszerző: Mészáros az 57., ill. Simac (öngól) a 80. percben

A vendégek nem illetődtek meg az éllovas otthonában, az első félidőben egyenlő  erők küzdelmét láthatták a nézők, gól azonban nem született. A fordulás után megszerezte a vezetést a DVSC, Mészáros Norbert és Szakály Péter kényszerítője után előbbi 8 méterről, kissé kisodródva lövésre vállalkozott, a labda a háló bal oldalában kötött ki (1-0). A siófokiak nem adták fel a pontszerzési reményeket, a 75. percben még csak közel jártak az egyenlítéshez, a 80. percben pedig sikerült gólt szerezniük: egy hazaadás után Dajan Simacot zavarta meg Simon Attila, a felszabadítani igyekvő védő pedig 16 méterről a saját kapujába emelt (1-1). A hazaiak nem tudták visszavenni az előnyt, a Pápa elleni döntetlen után ismét pontot vesztettek saját pályájukon.

Hiába a beígért prémium, újabb Vasas vereség

Vasas-Kecskeméti TE 2-4 (0-3)
Vezette:
Iványi Zoltán (Szpisják Zsolt, Butkai Zsolt)
Gólszerző: Kovács a 46., Dajic a 84., ill. Alempijevic az 5., Lencse a 7., Pekár
a 43., Tököli a 73. percben

A Vasas pocsék kezdést produkált, az első 10 percben három helyzetet is kialakított a Kecskemét, ezek közül kettő góllal végződött. Előbb Aleksandar Alempijevic a 16-os jobb sarkától lőtt a kapu a jobb sarkába (0-1), majd Tököli Attila önzetlen átadását követően Lencse László lőtt gólt 5 méterről (0-2). A Vasas a folytatásban sem játszott jól, a Kecskemét pedig kihasználta ezt, és a 43. percben Pekár László találatával tovább növelte előnyét (0-3). A második félidőben jobban kezdtek a hazaiak, egy szabadrúgást követően Kovács Gábor került helyzetbe, majd lőtt 6 méterről a jobb sarokba (1-3). A 73. percben újabb kecskeméti lehetőségből lett gól, Tököli cselezte le védőjét, majd az üres kapuba lőtt (1-4). A 84. percben Jusuf Dajic használt ki egy védelmi hibát, elvitte a labdát a kapus mellett, majd a hálóba lőtt, beállítva a 2-4-es végeredményt.

Nincs Benczés nincs győzelem

DVTK - MVM Paks 1-2 (0-1)
Vezette:
Kassai Viktor (Erős Gábor, Ring György)
Gólszerző: Seydi a 79., ill. Éger a 30., Hrepka a 48. percben

A diósgyőrieknél a héten edzőváltás történt, Benczés Miklós helyét Szentes Lázár vette át. Nagy iramban kezdődött a meccs, a hazaiak eleinte valamivel veszélyesebben játszottak, de gólt a Paks szerzett: a 30. percben egy bal oldali szöglet után Éger László fejelt 5 méterről a bal sarokba (0-1). A folytatás a vendégeké volt, és a 48. percben sikerült is megduplázniuk az előnyüket, Szabó János futott el a bal oldalon, beadását követően Hrepka Ádám 6 méterről lőtt a hálóba (0-2). A DVTK csak a hajrához közeledve tudott jelentősebb nyomást gyakorolni a paksi kapura, és a 79. percben megszületett a szépítés is, egy szöglet után a vendégek nem tudtak felszabadítani, Seydi pedig 8 méterről a hálóba talált (1-2). Az utolsó percekben a hazai nyomás nem vezetett eredményre, a Paks három ponttal távozott Miskolcról.

Dibusz bravúrjai mentették meg a pécsi pontot

Pécsi MFC - Újpest 0-0
Vezette:
Vad II István (Albert István, Medovrszki János)

A hazaiak edzőváltással kezdték a hetet, Mészáros Ferenc helyét Mink Olivér vette át. Mindkét csapat gyenge eredményeket ért el az elmúlt hetekben, és a formák erre a meccsre sem javultak fel. Helyzetek mindkét oldalon adódtak, de azok kihasználásával már hadilábon álltak a csapatok, így gólnélküli döntetlennel zárult a találkozó.

Artnerrel veretlen maradt a Haladás

Haladás-Videoton 2-2 (0-1)
Vezette:
Németh Ádám (Kispál Róbert, Lémon Oszkár)
Gólszerző: Radó a 65., Halmosi a 79., ill. Oliveira a 41., Sándor (11-esből) az 59. percben

Az első félidőben a kapura lövések számát tekintve egyik csapat sem tudott elhúzni, inkább távolról próbálkoztak a játékosok, a játékrész hajrájáig csekély sikerrel. A 41. percben Oliveira nem távolról próbálkozott, a védők gyűrűjében egészen a kapu előteréig jutott a labdával, majd 5 méterről a bal sarokba lőtt (0-1). Az 58. percben Guzmics Richárd kezezése miatt büntetőhöz jutottak a vendégek, a tizenegyest Sándor György értékesítette (0-2). A Videotont talán túlzottan is megnyugtatta a második gól, a 65. percben egy hazai akció végén Radó fejelt a jobb sarokba (1-2). A 79. percben is hibázott a Videoton-védelem, Nagy Gábor beadását Halmosi Péter 6 méterről fejelte a kapuba, kialakítva a 2-2-es végeredményt.

Még a kimaradt 11-es sem hiányzott

Budapest Honvéd - Lombard Pápa 2-0 (2-0)
Vezette:
Radványi Ádám (Viszokai László, Horváth Róbert)
Gólszerző: Délczeg a 17., Botis a 24. percben

Az aktívabban kezdő hazaiak a 17. percben megszerezték a vezetést: Vécsei Bálint szerzett labdát, majd indította Délczeg Gergelyt, aki 16 méterről a kifutó Szűcs Lajos mellett a kapu közepébe helyezett (1-0). A 22. percben tizenegyeshez jutott a Honvéd, Ivancsics Gellért büntetőjét azonban Szűcs látványos védéssel hárította. A 24. percben mégis növelte előnyét a kispesti együttes, egy jobb oldali szöglet után Sorin Botis 6 méterről fejelt az üres kapuba (2-0). A pápaiak nem adták fel, még a szünet előtt lőttek egy kapufát, majd a 74. percben egy újabbat, majd a 78. percben a hazaiak is megmutatták, hogy tudnak kapufát lőni. Gól azonban nem született, a Honvéd otthon tartotta a három pontot.

Parádés Fradi feltámadás az utolsó félórában

Zalaegerszeg–Ferencváros 2–3  (1-0)
Vezette:
Bognár Tamás (ifj. Tóth Vencel, Berettyán Péter)
Gólszerző:
Kocsárdi a 42. (11-esből), Máté az 57., ill. Simic a 61., Hakola a 71., Hakola a 92. percben

A szezon eleje óta nyeretlen zalaiak jobban kezdték a mérkőzést, egymás után alakították ki helyzeteiket, és a 42. percben megszerezték a vezetést is: a Brkic elleni szabálytalanságért megítélt büntetőt Kocsárdi Gergely értékesítette (1-0). A Ferencváros a második félidőben átvette az irányítást, de az 57. percben egy jobb oldali szöglet után Máté Péter tovább növelte a hazai előnyt, az öt és feles jobb sarkától a bal sarokba fejelt (2-0). A 61. percben szépítettek a vendégek, Simic futotta le védőjét, majd 11 méterről a jobb alsó sarokba helyezett (2-1). A 71. percben a Fradi-fölény újabb gólt eredményezett, egy bedobást követően Hakola talált a bal sarokba (2-2). A 92. percben a győztes gólt is megszerezték a vendégek, Hakola 22 méterről lőtte ki a bal alsó sarkot (2-3).

A forduló képe:

fotó: Németh Ferenc

A bajnokság állása:

  Csapat Msz. Gy. D. V. Gk. P.
1 ]]>DVSC-TEVA]]> 23 16 7 0 48-17 55
2 ]]>Győri ETO]]> 23 17 2 4 45-23 53
3 ]]>Videoton FC]]> 23 14 3 6 42-17 45
4 ]]>Bp. Honvéd]]> 23 11 6 6 39-27 39
5 ]]>Kecskemét]]> 23 10 5 8 41-33 35
6 ]]>Diósgyőr]]> 23 10 4 9 32-30 34
7 ]]>PMFC-Matias]]> 23 8 10 5 30-32 34
8 ]]>MVM Paks]]> 23 8 7 8 36-40 31
9 ]]>Ferencváros]]> 23 8 5 10 24-23 29
10 ]]>Haladás]]> 23 6 9 8 28-31 27
11 ]]>Siófok]]> 23 6 9 8 24-32 27
12 ]]>Újpest FC]]> 23 6 4 13 27-41 22
13 ]]>Kaposvár]]> 23 3 12 8 26-35 21
14 ]]>Lombard Pápa]]> 23 5 5 13 21-34 20
15 ]]>Vasas-Híd]]> 23 4 8 11 23-38 20
16 ]]>Zalaegerszeg]]> 23 0 8 15 21-54 8

MLSZ - Flag Sport

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Tereb (146) Autómánia (61) Mozi világ (440) Politika (1582) Alámerült atlantiszom (142) Emberi kapcsolatok (36) Mozaik (83) Szépségápolás (15) Sport (729) Flag gondolja (38) Életmód (1) Nagyvilág (1310) Nézőpont (1) Gazdaság (723) Belföld (11) Rejtőzködő magyarország (168) Egészség (50) Tv fotel (65) Heti lámpás (342) Irodalmi kávéház (543) Történelem (18) Titkok és talányok (12) Jobbegyenes (2898) Vetítő (30) Kultúra (9) Gasztronómia (539) Mondom a magamét (8034)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>