- 0
Fradizmus!
Mint ismert, nemrég szörnyű sérülést szenvedett a Ferencváros 1998-as korosztályának kapusa, Késmárky Bence. A fiatal játékos az Illés Akadémia elleni mérkőzésen ütközött csúnyán ellenfelével, és olyan súlyosan megsérült, hogy a kórházba szállítás után ki kellett venni egyik veséjét és egyik bordáját is.
- Amikor elkezdték a műtétet, mondtam az orvosoknak: a Fradi-címeres pólót úgy vágják le rólam, hogy a címernek ne essen bántódása - mesélte Bence.

Legyőztük a tavalyi esztendő bajnokát a Debrecent! Nagyszerű, helyenként már tetszetős játékkal. Régen vártunk már arra, hogy végre a hagyományoknak megfelelően, szinte végig támadva, helyzetek sokaságát kialakítva szórakoztasson minket a kedvenc csapatunk.
Ricardo Moniz érkezésével, mintegy varázsütésre változott meg a játékunk. Vége van a lagymatag poshadt magyar, ötlettelen állóvíznek. Már hetek óta nagyon jól teljesítünk. A Győr, az MTK és most a DVSC ellen is határozott játékot láthattunk, de eddig az eredmények elmaradtak, most azonban sikerült a győzelmet is megszereznünk. A közönség egy emberként áll Moniz és a csapat mögött. A "B-közép" szinte teljes létszámban szurkolta végig a múlt heti rangadót. Ilyenre, emlékeim szerint utoljára az Újpest elleni elmúlt szezonbéli hazai rangadón volt utoljára példa. Majdnem nyolcezer néző tekintette meg a mérkőzést, az MTK-tól elszenvedett vereség ellenére.
Egyre növekszik a nézőszám, s talán egy egy remek hajrával (Kaposvár, KTE, Pécs) és egy nagyszerű, hatékony téli alapozással, komoly reményeink is lehetnek tavasszal.
Na de ne szaladjunk ennyire előre. Öröm volt nézni a srácok akarását, küzdeni tudását és gólratörő játékát.
Moniz egy meglepőt húzott: Csukics csatárként futott ki az Albert Stadion gyepére, s nagyszerűen teljesített, volt három ziccere, amit ő harcolt ki és volt egy nagyszerű kapufája is. Nehezen bírtak vele a DVSC védői.
(Somália nevelő célzattal maradhatott ki, hiszen a Mester már említette, hogy neki gólokat, gólpasszokat kell adnia, ezekkel még adós a brazil fiú, ezért csak csere volt a rangadón.)
Jenner és Besic volt a csapatunk két legjobbja. A holland támadó minden akciónkban benne volt, rendre megverete a védőjét, sőt még olyan káprázatos cselre is futotta az erejéből, amelyre még saját hazájában, Hollandiában is felkapták a fejüket.
A bosnyák válogatott védő pedig tanárian focizik, immár hetek óta. Elegáns, határozott, remekül passzol, nagyszerűen lép fel a támadásokkal. Nagy nyereség mind a két srác. Böde végre megtalálta a góllövő cipőjét, hiszen őt ezért vettük meg a nyáron. Láthatóan leadott jópár kilót, mozgékonyabb, fürgébb lett.
De az egész csapatot dícséret illeti hiszen nagy rangadót tudtunk megnyerni, ebból lehet táplálkozni, erre lehet építeni.
...Kiírták az új stadionunkra a tendert, Fradi snack, Fradi whiskey került a boltokba, végre az Albert Stadionban is van led-reklám..., jó a csapatunk...minden nagyon szép...
Ez azonban sokaknak nem tetszik, sokan próbálnak keresztbe tenni, nekünk, ellehetetleníteni a munkánkat, meggátolni a fejlődésünket.
A minap megjelent Blikk cikk, amelyben a játékosaink fizetésének csúszásáról értekeznek, nem tett jót a szurkolói hangulatnak. Az ilyen írások feszültséget gerjesztenek, rossz vért szülnek.
Mindannyian emlékezhetünk La Fontaine nagyszerű meséjére, A holló meg a rókára, amelyben a ravasz róka kiénekli a sajtot a buta holló szájából.
Vigyázzunk barátaim mert egyre sokasodnak a rókák körülöttünk, akiknek mind a mi sajtunkra fáj a foguk! Vigyázzunk a sajtra, vigyázzunk az értékeinkre, és vigyázzunk egymásra!
Hajrá Fradi!
Csépányi Balázs