Ma 2024 december 18. Auguszta napja van. Holnap Viola napja lesz.
adda6037813d271720f355739489a784.jpg

A Fradi dicső múltja, 43.rész - 1944, 1945

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Az eddigiekhez képest a címben van valami kis különbség. Kis különbség stilisztikailag, óriási különbség az életben. Az évszámok között nem kötőjel, hanem vessző szerepel.

Ennek oka, hogy nem beszélhetünk egy szezonról, a háború elérte Magyarország területét is, a bajnokság félbeszakadt. A háború után pedig, kevesebb csapattal, egyidényes bajnokságot írtak ki.

A rendhagyó bevezető után az eddig megszokott sorrenden is változtatok, nem a bajnoki szerepléssel kezdem az emlékezést, hanem időrendben haladok.

Az élre kívánkozik egy lényeges történés. 1944. augusztus 2-án a professzionalista Ferencváros FC beolvadt a részvényeit 100 %-ban birtokló anyaegyesületbe, az FTC-be, így újra egy vezetés alá került az egyesület minden szakosztálya.

Az előző években a bajnokságok indulása előtt a Szent István Kupa volt a bevezető mérkőzéssorozat. 1944-ben az Elektromos Művek ezt már nem írta ki. Helyette az MLSZ Szent László-torna néven egy kifejezetten háborús tornát rendezett, ami már a szabályai miatt is rendkívüli volt. A kiírásban ugyanis az szerepelt, hogy “Ha a mérkőzést légiriadó miatt nem lehet befejezni, de már csak 30 perc vagy ennél rövidebb idő van hátra a befejezésig és az egyik csapat két góllal vezet, úgy a mérkőzést nem kell megismételni, hanem a pályán a csonka időben elért eredménnyel kell azt hitelesíteni.”  Továbbá, “A döntetlennel végződő mérkőzéseket nem hosszabbítják meg, hanem sorsolni fognak! E célból fehér és fekete golyók állnak készen egy zacskóban…” A győztesnek a Nemzeti Sport című lap ajánlott fel egy serleget.

A Ferencváros eredményei ezen a háborús tornán:
Ferencváros- Csepel 2:1
Ferencváros- Újpest 6:1, amivel máris a döntőbe jutott a csapat.

Ferencváros - Kispest 2:3, ezzel a második helyen végzett a Fradi a tornán.

Ezek után kezdődött az 1944-45 évi bajnokság, amit hivatalosan elkezdtek 16 csapattal, ám a negyedik forduló után félbeszakítottak. Az MLSZ úgy döntött, hogy a 12 budapesti csapat hadibajnokságként folytathatja. Le is játszották a mérkőzéseket, egy kivételével be is tudták azokat fejezni. Mit tesz Isten, az az egy éppen a Ferencváros-Újpest találkozó volt, aminek eredménye pedig eldöntötte volna ezt a csonka bajnokságot. Ez a mérkőzés 1944.10.29-én a II.félidő 38. percében, 1:1-es állásnál légiriadó miatt félbeszakadt. Miután minden mérkőzést lejátszottak, az MLSZ 1944.12.25-én délelőttre tűzte ki a megismétlendő meccs időpontját. A kijelölt időpontra megjelentek a csapatok, megjelent szokatlanul sok néző is, ám a kapukat ki sem merték nyitni, mivel az Üllői út külső végén állt a front. A bajnokság nem dőlhetett el, a mérkőzés előtt így állt:

1. Ferencváros 10 9 - 1 43:10 18
2. Újpest 10 9 - 1 38:16 18
3. Csepel 11 7 - 4 32:28 14

1945-ben befejeződött a II.világháború. A sport és a futball gyorsan reagált, már májusban kiírta az MLSZ 12 budapesti csapat részére a hivatalos bajnokságot, amelyet rendkívül erőltetett menetben, oda-vissza mérkőzésekkel, augusztus 5-ig be is fejeztek.
 

Az 1945. évi Budapest Bajnokság végeredménye
1. Újpest221813125:2737
2. Ferencváros22162487:1834
3. Csepel22152591:4132
4. Kispest22142674:5530
5. Vasas22107569:3827
6. MTK22113853:5125
7. Erzsébeti MTK221011154:4821
8. Budai Barátság22921147:5820
9. Zuglói MADISZ22741155:6418
10. MÁVAG22411729:829
11. Ganz22221826:1236
12. Nemzeti22211916:1215

A sűrített mérkőzések (volt, hogy naponta kellett játszani) a fizikailag legyengült játékosoknak igen nagy megterhelést jelentettek, de a labda varázsa ezúttal is, mint oly sokszor, legyőzött minden nehézséget. A tabellából látható, hogy újjáéledt, és egyből az első vonalba kapott besorolást az MTK csapata.

A bajnoki menetrend sűrített volt a magyarázat arra, hogy a bajnoki mérkőzéseken kívül semmilyen más tornára, így a Magyar Kupa mérkőzéseire sem került sor. Természetesen nemzetközi mérkőzést sem rendeztek.

Az 1944-45-ös szezonban játszott díjmérkőzések összesítése:

39 mérkőzés: 28 győzelem, 4 döntetlen, 7 vereség: 148 : 37 gólarány

Egy híres ferencvárosi játékos, aki a rendkívüli körülmények között mind a 39 mérkőzésen pályára lépett, azokon jobbhátvéd létére 10 gólt szerzett, ma pedig az FTC Baráti Kör elnöke: Rudas Ferenc

]]>rudas-ferenc-1941-54]]>


Forrás:
Nagy Béla Fradi futballkrónika 1899-1973
nemzetisport.hu

]]>www.ftcbk.eu]]>

 

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Flag gondolja (38) Emberi kapcsolatok (36) Mondom a magamét (8031) Gasztronómia (539) Alámerült atlantiszom (142) Tv fotel (65) Belföld (11) Irodalmi kávéház (543) Titkok és talányok (12) Történelem (18) Politika (1582) Szépségápolás (15) Jobbegyenes (2898) Mozaik (83) Autómánia (61) Rejtőzködő magyarország (168) Mozi világ (440) Tereb (146) Heti lámpás (342) Nézőpont (1) Vetítő (30) Életmód (1) Egészség (50) Gazdaság (723) Sport (729) Nagyvilág (1310) Kultúra (9)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>