Ma 2024 március 28. Gedeon, Johanna napja van. Holnap Aguszta napja lesz.
467335bd2408d374b1a8cf514ae1f5d2.jpg

Vízkelet-Hegy elhagyott temploma

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Magyar Nemzet szombati magazinjának egyik legérdekesebb sorozatát közöljük le folytatásokban, melyben a remek Ludwig Emil megmutatja nekünk a rejtőzködő Magyarország eldugott kincseit, melyek mellett sokszor figyelmetlenül elhaladunk a mindennapi rohanó életünk során. Vigyázzunk ezekre a páratlan kincsekre, hiszen ezek a kincsek alappillérei szeretett Hazánknak.

Európa legnagyobb folyami szigete, a Csallóköz lapályán, 120 méterrel a tengerszint felett, Galántától hét kilométerre fekszik az 1160 magyar lakost számláló Vízkelet. A község neve – amely az élővizekben dúskáló táj egy átkelőhelyére utal (szlovákul Cierny Brod, azaz Feketerév) – már 1113-ban felbukkan a zobori apátság javainak összeírásában. A XIV. század első negyedében Csák Máté birtoka. A településsel egybeépült Hegy nevű falurész is szerepel Árpád-kori iratokban, 1239-ben a pozsonyi királyi váruradalom részeként. A széles főutca közepén, néhány méteres relatív magaslaton áll a valamikor önálló egyházközség évtizedek óta használaton kívüli temploma.
A vörös téglából készült, vakolatlan, torony nélküli épület első pillantásra elhanyagolt gazdasági építménynek tűnik, pedig ha jobban megnézzük, pompás román kori architektúra rejtőzik a puritán külső mögött. Arányosan nyújtott négyszögű hajója északkelet felé csaknem ugyanolyan széles, kissé szabálytalan sokszögzáródású, támpilléres szentélyben folytatódik. A tíz méter hosszú hajó külső falain 12-12, félkörű idomtéglákból rakott, egymástól függőleges sudarakkal elválasztott vakárkád látható, amelyet alul rézsűs lábazat, felül ívkoszorú fűz öszsze. A hét méter széles nyugati homlokzaton nyolc hasonló formájú faltükör sorakozik, hét szimmetrikusan elosztott lizénával elválasztva. Az egyenes keretes, román kori kapuzat fölött körablak nyílik, a déli oldalon lévő, tekintélyesebb bejárat fölött két tölcsérablak bocsátja be a fényt a belső térbe. A belül csupasz, vakolt-meszelt falú templom szentélyének három egyszerű, enyhén csúcsíves ablaka van. Itt is feltűnik, hogy a stílusjegyei alapján legalább másfél évszázaddal később keletkezett gótikus szentély kitűzése, szerkesztése mennyivel pontatlanabb, igénytelenebb a román kori hajóénál, illetve a másféle módon és másfajta téglákból készült falhálók finomsága között milyen szembetűnő a különbség a régebbi javára.
Az első templom 1220 és 1230 között épült Szűz Mária tiszteletére. Eredetileg olyan félköríves szentélye lehetett, amilyet például a dunántúli Magyarszecsődön s a közelben több helyütt láthatunk, ezt itt azonban a XIV. század végére keltezhető bővítés eltüntette. Faragott épületrészletet alig látni. A szentély fiókos boltozatának egyszerű vállkövein kívül csak egyetlen kőtöredék ragadja meg figyelmünket. Ez azonban nem mindennapi darab! A nyugati kaputól délre 78 centiméter széles, 43 centi magas fehér dolomitlap fekszik a talajszintig befalazva. Két vékony pálcatagja egy nagyobb és másik, kisebb mankós, úgynevezett jeruzsálemi keresztben végződik. Ha ez az utólag a téglafalba illesztett, eredetileg minden bizonnyal sírfedlap vagy álló emlékkő beszélni tudna, talán többet megtudhatnánk e különös templom XIII. századi építőinek kilétéről.
Így csak azt tudhatjuk biztosan, hogy a török időkben elhagyott épületet először 1752–53-ban, majd 1915-ben és 1940–43 között, végül az 1970-es években renoválták. A tőle keletre lévő, kicsiny kálváriakápolna – ajtófelirata szerint – 1736-ban épült a Fájdalmas Szűzanya tiszteletére. Az épületcsoportot egy szép barokk pietŕszobor teszi teljessé.

 

Ludwig Emil, mno.hu

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Alámerült atlantiszom (142) Titkok és talányok (12) Tv fotel (65) Szépségápolás (15) Egészség (50) Életmód (1) Politika (1582) Nézőpont (1) Sport (729) Történelem (17) Mozaik (83) Jobbegyenes (2778) Gazdaság (702) Mozi világ (440) Nagyvilág (1309) Belföld (10) Autómánia (61) Tereb (146) Kultúra (6) Gasztronómia (539) Mondom a magamét (7501) Irodalmi kávéház (537) Flag gondolja (36) Emberi kapcsolatok (36) Vetítő (30) Rejtőzködő magyarország (168) Heti lámpás (310)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>