Eperjestől Lőcse felé haladva a régi krakkói kalmárúton, a Branyiszkói-hágó lankás keleti oldalán, Sáros vármegye határán találjuk a ma ezerlakosú Frics községet. Hivatalos neve Fricovce, lakói szlovákok. Ez a vidék valaha a „magyar Gascogne” hírében állt, ősi magyar nemesi családok, vitézek, keményfejű politikusok és más híres emberek teremtek e földön.
A településen végigsiető Nagy-Szinye-patak valaha fűrészmalmok lapátkerekét hajtotta, és a XIX. századi iparnak is maradt némi emléke az országút mentén: egy öreg gőzüzem formás, sokszögletű téglakéménye. Középkori eredetű a falu temploma, ámde alaposan átformálták az utóbbi évszázadok. Frics nevezetessége, a várkastély ezzel szemben elhagyottan is őrzi eredeti formáját.
Az út menti fasortól kissé takarva, tágas kertben található, tisztán reneszánsz stílusú épületről meglepően sok adat maradt fenn. Építéséhez 380 évvel ezelőtt, 1623-ban fogott hozzá Sorger Mihály kassai fundálómester a tulajdonos, Bertóthy Bálint úr megbízásából. A hét évig tartó munkálatok eredménye harminc méter hosszú, tizenhat méter széles és ugyanolyan magas emeletes várkastély lett, amelyet jellegzetes felső-magyarországi reneszánsz ízlés szerint készült oromzat díszít. Ez utóbbi készítőjét is ismerjük: Waxsmann Mártonnak hívták, öntudatos eperjesi polgárként ő is megörökítette nevét a homlokzat festett vakolatdíszei közt olvasható feliratok egyikén. A pártázatos oromfalon végigfutó vakárkád figuráit – összesen százötvenet – is Waxsmann mester készítette, úgynevezett sgraffitotechnikával, amelynek lényege, hogy két különböző színű vakolatréteget hordanak fel egymásra, majd a második réteget, amíg még friss és puha, éles szerszámmal kifaragják. Ezzel a módszerrel díszítették egy sor szepességi és sárosi kastély, városi patríciusház, templom- és harangtorony homlokzatát.
Az 1630-ra elkészült várkastélyt két sarkán lőréses torony, körben kettős földsánc és vizesárok védelmezte, ez utóbbin felvonóhídon át lehetett bejutni az épületbe. A főbejárat ebben az időben még a hátsó, jobban védhető oldalon volt. Egy 1675. évi összeírás a „lázadó Bertóthy János” kúriáját castellumnak nevezi, amelyet kőfal fog körül, de már romladozó állapotúnak írja le. 1693-ra alighanem renoválták, mert az akkori értékét 1200 forintra tartották (1715-ben csupán 800 forintot ért). A földszinten csak a háborús idők elmúltával, 1840-ben nyitottak ablakokat, s ekkoriban töltötték be az árkot.
Az oromzat festett-sgraffitós emberalakjai allegorikus, mitológiai figurák, illetve történelmi személyek. Az ókori erények allegóriái mellett Venus és Mars, Dárius király, Atilla fejedelem; Hunyadi János, László és Mátyás, valamint további magyar történelmi nagyságok alakja is felismerhető. Sajnos e különleges művészi értékű ábrázolások is romlásnak indultak az utóbbi két évtizedben. A várkastéllyal együtt. Lakója, lelkiismeretes gondozója régóta nincs, még szerencse, hogy a földszinti ajtókra, ablakokra vasrácsokat hegesztettek. Egykor híresen szép parkja – védett fákkal és más növényekkel – most elhanyagolt, a régi, értékes gazdasági melléképületek ebek harmincadjára kerültek. Ez a sorsuk a gazdátlanná lett kastélyoknak – de nem csak Szlovákiában.