A Börzsöny hegység kivételével a mai Szlovákiához tartozó régi Hont vármegye déli része, a Garam és az Ipoly folyók közti termékeny róna erősen megtetszhetett Árpád fejedelem lovas népének, mert a helynevek tanúsága szerint mindegyik honszerző nemzetségünkből letelepedtek a kies vidéken. A máig meglévő Kér, Keszi, Kürt, Gyarmat, Nyék, Jenő, Megyer és Tarján falvakon kívül további települések neve is bizonyítja a nagyfejedelmek kora óta folyamatos jelenlétünket. Ilyen az országban másutt is, rendszerint az uralkodói központok közelében előforduló Varsány. A korszak kitűnő ismerője, Györffy György professzor (1917–2000) szerint ez a – jász vagy alán eredetű – helynév az udvari katonaság falvait jelöli, amelyek mind az első ezredforduló előtt keletkeztek, Hontvarsány tehát egyike a vármegye legrégibb községeinek.
Lévától (Levice) alig öt kilométerre keletre, az Ipolyság felé vezető főút mentén fekszik az ötszáz lakosú kis település, mostani neve: Kalinciakovo. (Útikönyveinkben nem szerepel.) Erre haladt az ősi országút Esztergom felé is, a falu a XIII. század második feléig királyi birtok volt, az érsekség közeli nemesfémbányáinak szomszédjában. Varsány a tatárjárás után került – IV. Béla király adományaként – a Varsányi család kezére, és maradt a família, illetve a rokon Simonyi család birtokában egészen a XVIII. századig. A középkor végén Szendi vajda és leszármazottai, később a Jánokyak, az újkorban a Majthényi és a Nyáry földesúri családok játszottak szerepet a község életében, amelyet első ízben az 1242 és 1272 közötti években említ az ipolysági premontrei konvent oklevele, Wosyan alakban.
Az út menti dombon álló, messziről látszó templom még ennél is korábbról származik. Az egyhajós, félköríves szentélyzáródású épület román kori falusi templomaink legrégebbről megmaradt emlékei közé tartozik, a hozzá formában legközelebb álló nagybörzsönyi Szent István-templommal együtt. Ez is, az is a XII. század második felében készült, s mindkettő magán viseli a közeli esztergomi királyi építőműhely korabeli stílusjegyeit. A varsányi egyház is gondosan faragott, szürke kváderkövekből épült, amelyeket nem éppen szabályos hálóba raktak, de az apszis párkányán körbefutó, míves vakárkád magára vonja a figyelmet: ehhez hasonló mintájú részletet az esztergomi várkápolnában, illetve az említett börzsönyi templomon látni. A sarkokat jókora rusztikus támpillérek hangsúlyozzák, és igencsak ódon hangulatot kölcsönöznek az épületnek a tölcsérablakok kőből falazott bélletei, valamint a déli bejárat faragott szemöldökköve. A nyugati oldalon urasági karzat épült, amelyre a falszöveten belül kialakított lépcsőn jutni föl. A homlokzat elé kilépő, eredeti torony elpusztult a török háborúk alatt, a mostani, barokk sisakú tornyot az 1800-as években emelték.
A belül dísztelen, rendszeres használaton kívüli állami műemlék a mára egészen elfogyatkozott helybeli magyarság évezredes történetének mementója.

Ludwig Emil, mno.hu