„A kártalanításnál nem maradhat el a személyes felelősségre vonás” – szögezte le egy kormánypolitikus az egyik legutóbbi pénzügyi skandalumra utalva. Vagyis – fogalmazott meglehetősen egyértelműen – a csalók „a magánvagyonukkal is feleljenek.”

Rendszerváltó igény.

Még 1990-ben teljesen háttérbe szorult a személyes felelősségre vonás. A pártállam dúsgazdagjai elfuthattak a pénzköteggel teli bőrönddel. Ha egy rendőr véletlenül valamelyikük csuklójára tette a kezét, hőbörögni kezdett a szélsőség: hol marad az ártatlanság vélelme?

 

Ezért (is) bicsaklott ki a reménnyel indult rendszerváltozás.

Tömegnyi lelkes állampolgár vált közömbössé, és fogalmazta át „gengszterváltásra” a folyamat megnevezését, s maradt távol azóta is a szavazóurnától. Megmérettek, és könnyűnek találtattak a bősz rendszerváltók: hatástalanoknak bizonyultak.

Vagy a saját zsebüket tömték meg.

A híres tengerparti villa pénzfedezete azóta is a kétségek hullámverésében homálylik. A hős rendszerváltó meg sem próbálta megmagyarázni, miből építette – majd újíttatta föl – a fényűző modern palotát. Sőt, ellentámadásba lendült, ha valakik érdeklődni mertek.

A megválasztottakban pedig nincs kurázsi ahhoz, hogy tisztázzák a múltat.

Már nem a pártállami, hanem a rendszerváltó múltat kell megvizsgálni – ennek sötétlő részleteibe kellene fényt árasztani. Hogyan kapott léket hajógyártásunk, miként süllyedt el a tengeri kereskedelmi flotta, mi kényszerítette landolásra a nemzeti légitársaságot?

Hogyan cserélt gazdát a nagy folyami kikötő?

Mennyiért adták el a repülőteret, hogyan szállt el a reptéri karbantartó üzem, kik menedzselték és mennyiért a bankok elidegenítését? Milyen bankpénztárakban kötöttek ki az energiaszektor átkapcsolásakor íróasztalra helyezett híres bankókötegek?

Kiknek volt jó üzlet a hazai ipar felszámolása?

Miért sült be a honi fegyvergyártás? Miképpen kapott defektet a buszgyártás, hogyan sodródott ki a kanyarban a tehergépkocsi-ágazat? Hogyan szerezte meg a legjobb fővárosi bolthálózatot fillérekért egy tehetségtelen nyugati ruhagyártó?

De maradhatunk a most kitört brókerügyeknél.

Pár éve skandalum nélkül szívódott fel egy híres brókervállalat. Tömegek pénzét zsebelték be, és vásároltak vidéki kastélyt a gátlástalanok, miközben a kisbefektetők hiába várták a hatósági fellépést. Pedig létezik ellenőrző szervezet.

Kik engedték be az országba a „befektetési alapokat”?

Kit fizettek le, hogy ezek ne csak beszivároghassanak a pénzpiacra, hanem még adókedvezményt is kaphassanak az általuk megvezetett kisbefektetők, hogy azt érezzék: az állam is támogatja ezt a változatot, akkor biztosan törvényes lehet.

Felszívódtak, de összehörcsögölt vagyonuk megmaradt.

„A politikus felvetette, hogy sűrű és szigorú ellenőrzésekre van szükség a brókercégek világában, és el kell végezni ugyanazt a munkát, amit a bankoknál, valamint a takarékszövetkezeteknél.” A jövőben – tehette volna hozzá. A múltban megszerzett vagyon a hörcsögöknél marad.

A tengerparti villát sem éri el az ellenőrzés hulláma.

A bősz rendszerváltók nem felelnek saját vagyonukkal: megtarthatják a lopott holmit, sőt még vissza-visszaböffentenek azokra, akikre a csődtömeget lökték. A húsz évet késedelmeskedő vagyonelkobzás őrájuk már nem vonatkozik…

Pedig őket is szembesíteni kell a jogállam sajátosságaival.