Ma 2024 december 21. Tamás napja van. Holnap Zénó napja lesz.
idiot.jpg

Top 5 sokkal fontosabb hír annál, semhogy itten robbantgatnak az akárkik

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve
A Népszabadság, a 168 óra és az összes balos meg úgy általában a haladó médiákok szerint a Világban béke uralkodna, minden rendben lenne, de mi nem hagyjuk.

Nincs is olyan, hogy muszlim terrorista, csak terrorista, és ami most van, az nem durvább, mint egy influenzajárvány. Az több embert öl meg, mint bármennyi nekibúsult, öngyilkosságba menekülő kirekesztett.  Nem beszélve arról, hogy a keresztény sorozatgyilkosok még mindig hatékonyabbak Amerikában, mint a nem-is-igazi-muszlim terroristák Európában. Miután mi meg folyton kapjuk, hogy miért nem arról írunk, ezért felcsaptuk az internet progresszív felét (ennyire ráérünk), és végig néztünk a fejlettnyugati haladómédia vezető hírei között, ezen belül is a fejlettnyugati, fejletthaladó, fejlettamerika élenjáróit.

 


Most hagyjuk is magára a terrorizmusnál sokkal fontosabb Puklit, és engedjük el a terrorizmusnál szintén sokkal fontosabb Nárcisz kuvasz további megpróbáltatásait és Juhász Petit. Amerika ugyanis egyértelműen döntött. Obama egy rendkívül röpke, pár mondatos siránkozásban fejezte ki részvétét a brüsszeli események miatt, mert ő tudja mi a fontos, amint azt látni is fogjuk.

Obama elnök szerint az új módja annak, hogy legyőzzük közösen, összefogva az iszlám államot: azt kell üzenni a terrorszervezetnek, hogy gyengék.

“Nagyon fontos számunkra, hogy ne a félelemből válaszoljunk. Mint mondtam, ez nehéz, mert azt látjuk, hogy a támadások nagyon intim módon hatnak az emberekre. De mi legyőzzük őket, részben azáltal, hogy azt mondjuk nekik: te nem vagy erős, te gyenge vagy. Ezt az üzenetet küldöm azoknak, akik esetleg elhitték nekik, hogy meg fogják ezzel változtatni az értékeinket, a szabadság és a nyitottság értékeit és a minden ember iránti tiszteletet. Tegnap meg is említettem ezt egy baseball játékon tegnap. Életem egyik legbüszkébb pillanata elnökeként az volt, amikor láttam Boston csapatát játszani a bostoni maratont ért támadás után.”

No.5: Obama nemzetközi kezdeményezése a melegjogokért

Az amerikai elnök dél amerikai útja folytatódik. Miután fotózkodott egyet progresszíven a Che Guevarra szobor előtt, továbbutazott Argentínába, hogy ott a melegjogok globális kiterjesztéséért folytatott harc nevében Chile és Uruguay után Argentínát is beléptesse a Global Equality Fundba, azaz a Világ Egyenlőség Alapba. A GEF egy kormány-NGO (naná, hogy Soros…) együttműködés azért, hogy a Világon mindenütt egyenlőség legyen a melegeknek. Ezért most Obama rengeteget utazik a világban, hogy ez összejöjjön.

Ez neki most a legfontosabb ügye novemberig, elnöksége végén. „Amerika elkötelezett és elszánt az ügyben.” – adta ki közleményben a Fehér Ház.

No.4: Celebek és gigacégek a melegjogokért

Egyre dagad az észak-karolinai bojkott. Észak-Karolina állam szenátusa és legfelsőbb tanácsa ugyanis törvényt hozott arról, hogy nem lehet perbe fogni azokat a pékeket, akik vallási okból nem szolgálnak ki meleg párokat, illetve a transzneműek számára a születési nemük szerinti nyilvános illemhelyek használatát írja elő. A demokratapárti aktivisták szerint ez olyan szinten felháborítóan diszkriminatív, hogy a négerellenes törvények óta nem volt ilyen. Szóval a Disney, a Coca Cola mellett Hollywood összes celebritása, George Clooney, Anne Hathaway, és San Francisco polgármestere is bojkottra szólított föl, és a „homofób déli rasszista állam” elszigetelését szorgalmazza.

No.3: A világ legdrágább kávéja állatkínzás

Dél-Amerikában védett cibetmacskákat kényszer-etetik kávébabbal, hogy azt kiszarva a világ legdrágább kávéját gyártsák. Az amerikaiak ezt imádják, tehát elgondolkodtató a New York Magazine szerint, hogy „túl nagy morális árat kell fizetni” azért, hogy ilyen fincsiséget igyon a keleti-parti értelmisi. Ha az analógiákat nézzük, elindultak a kihalás útján, elvégre egy fűszál elfogyasztásának is van morális költsége. Kérdezzétek a fűszálakat…

No.2.: A prostitúció csak egy munka, mint a többi

A New York Magazine húsvéti kiadásának „címlapja” Chelsea Lane egyetemista története, aki egy menő new yorki művészeti főiskola diákja. Nagyon magas a tandíj, tehát… A hosszú történet természetesen az őt megbélyegző, őt tetteiért elítélő, mocskos, szexista, szemét társadalom és az érzőszívű kurva története. A nő saját magát „kövérnek és szőrösnek” írja le, ami igazi is. Konzervatív családban nőtt fel, de sajnos a szülei nem mondták neki eleget gyerekkorában, hogy ő egy „csodálatos szexuális teremtés”. A testével meg önmagával nem volt teljesen kielégülve. Ezért fogta magát, és felcsapott kurvának. 18 évesen az első kliense 300 dollárért dugta meg, ez volt egyben számára a találkozás a testiséggel. Azóta felküzdötte magát az 1000 dolláros kategóriába, bár sokkal szebb nem lett.

A lány most aktivista, az Amnesty International (nahát, ki gondolta volna?) számára aktívkodik, lévén az általunk ismert szervezet tavaly indított globális kampányt mindennemű szexuális „munka” dekriminalizálásáért a Föld nevű bolygón.

No.1: Tracy Amin angol feminista művész hivatalosan hozzáment egy kőhöz

Ehhez felesleges bármit is hozzátenni.


Tehát láthatjuk, a brüsszeli terrorizmus Amerikában a hírek között csupán a második vonalban van. Az igazán fontos dolog a radikális feminizmus és a melegjogok kiterjesztése. Kisszínesként meg a cibetmacska-szarta kávé. Minden muszlimnak üzennénk, akik most a baloldal ölelő karjaiba szaladva keresnek menedéket az iszlamofób és rasszista jobboldal elől, hogy a baloldal számára az egész terror semmit se számít, valóban megvédik igazi „értékeiket”, ami nem más, mint a miniszoknyás kurvák és a buzik. Ők csak harmadikak lehetnek ezután, mint a rabszolgák (négerek, mexikóiak, egyéb kisebbségek).

Náluk minden bizonnyal nagyobb és jelentősebb értéket képviselő csoport az LMBTI (I, mint interszexuális) és az ő problémáik és szabadságharcuk. Amerika elnöke nem Szíria felszabadításáért lobbizik a Világban, nem a közel-kelet megmentésére formál koalíciót, hanem Sorossal és más NGO-kkal szövetkezik Dél-Amerikában a melegek jogainak globális kiterjesztéséért. Neki és a Nyugatnak ez a fontos. Amerikában. Trudeau koedukáltklotyós transzszexuális Kanadájában és Skandináviában mindenképp, hisz épp a brüsszeli robbantás napja előtt fogadta el Norvégia is, hogy genderműtét nélkül válthatnak nemet a norvég állampolgárok, akiknek lassan már több mint harmada muszlim bevándorló.

]]>www.tutiblog.com]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Életmód (1) Mondom a magamét (8038) Mozaik (83) Kultúra (9) Rejtőzködő magyarország (168) Történelem (18) Gasztronómia (539) Irodalmi kávéház (543) Belföld (11) Politika (1582) Sport (729) Gazdaság (724) Tv fotel (65) Emberi kapcsolatok (36) Flag gondolja (38) Autómánia (61) Alámerült atlantiszom (142) Szépségápolás (15) Heti lámpás (342) Jobbegyenes (2898) Egészség (50) Nagyvilág (1310) Vetítő (30) Nézőpont (1) Tereb (146) Titkok és talányok (12) Mozi világ (440)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>