Ma 2018 december 17. Lázár, Olimpia napja van. Holnap Auguszta napja lesz.
18409da84033c18fc3a1e91567a257cf.jpg

Szanyi Marxszal tölti a Húsvétot

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

„A húsvéti merengések egyik elemeként javaslom mindenkinek, hogy ugye azért mégis csak meg kellene dönteni a kapitalizmust?” (Szanyi kapitány Facebook-oldala)

Az MSZP-s megmondómber legutóbbi ]]>mutogatása]]> után megint szólt egy velőset. A kapitány a kapitalizmust szeretné eltörölni így Húsvét alkalmából. Hogy hogyan kapcsolta össze a legnagyobb keresztény ünnepet a munkásosztály nemzetközi harcával már önmagában kérdéses. De hogy miért akarja, s mivel helyettesítené? Hát a jó öreg ideológia leporolásával: szocializmussal!

Az hagyján, hogy már sokszor bebizonyosodott, hogy a szocializmus nem működik. Az is hagyján, hogy a demokráciával összeférhetetlen. Akkor most ki is az antidemokratikus, kérem szépen? Mert mutassanak nekem egy sikeres és stabil demokráciát, ahol nem kapitalizmus működik. Való igaz, a magyar értelmiség egy jól körülírható részének évszázados álma a kapitalizmus eltörlése, volt is erre egy bő negyvenéves kísérletük, hogy aztán saját maguk lássák be, ez így nem megy.

Gondolkozzunk egy cseppet! Mit is jelent a szocializmus? Összes megvalósult formája nem hozott mást, mint a kevesek terrorját a társadalom felett. És mi is Szanyi válasza a Gulágra? „Ez részedről kb. olyan, mintha én azt mondanám, hogy felejtsd el a kereszténységet, hiszen az inkvizíció végiggyilkolta Európát.” Na azért álljon meg a hegyimenet, biztos hogy bele akarunk menni ebbe? Mert nem biztos, hogy ]]>Tibornak tetszene]]>.

Ugyanakkor mi legyünk nagyvonalúak, s lépjünk túl Tibor újabb szellemesnek gondolt beszólásán. A probléma itt kérem szépen más. Mint nem is olyan rég kiderült, a XIII. kerületi fenegyerek az MSZP legesélyesebb jelöltje az ]]>EP-lista élére]]>. Most nem tudom hogy örüljek-e vagy sem. Egyfelől Cohn-Bendit és hasonszőrű társasága egy újabb címeres taggal bővül, s megerősíti azt a feltételezést, hogy az Európai Parlament nem más, mint politikai bolondokháza.

]]>]]>

Másfelől az EP tele van komoly múlttal rendelkező, tiszteletet érdemlő személyekkel is, akiknek nap, mint nap meg kell küzdenie olyan és hasonszőrű elemekkel, mint a fenti nevek. Ráadásul Szanyi Tibor ott elméletileg Magyarországot fogja lejáratni képviselni. Ilyenkor szokták mondani, hogy az egyik szemem sír, a másik nevet?

tutiblog.hu

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Sport (727) Mozaik (2) Flag gondolja (32) Kultúra (3) Gasztronómia (538) Egészség (50) Belföld (4) Gazdaság (597) Emberi kapcsolatok (36) Irodalmi kávéház (449) Szépségápolás (15) Életmód (1) Jobbegyenes (1432) Mondom a magamét (3172) Tv fotel (65) Rejtőzködő magyarország (171) Heti lámpás (188) Nagyvilág (1290) Történelem (2) Alámerült atlantiszom (142) Tereb (125) Politika (1570) Autómánia (61) Vetítő (37) Mozi világ (440)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>