Ma 2021 augusztus 03. Hermina napja van. Holnap Domonkos, Dominika napja lesz.
81b7ea26cde190ee64b7a7ac20c4a6b4.jpg

Sinkovics Ferenc: Elveszett kapcsolat

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Nyilván egy kicsit most Demszky Gábornak is fáj a szíve. Ha csak halovány ötletként is, de felvetődött a baloldalon, hogy vissza kellene hozni, legyen ő a „kormányváltók” főpolgármester-jelöltje.

Demszky biztosan azt gondolta, ezzel nemcsak ő kezdhetné újra politikai pályafutását, de talán életet lehetne lehelni abba az SZDSZ-be is, amely egyébként olyan csúfosan végezte.

Persze, Demszky még mindig jobb ötlet volt, mint a két színész, Alföldi és Kulka, akiket a meleglobbi küldött volna az első vonalba egy „vidám, szivárványos, szórakozó, sőt, élvezkedő” Budapest reményében, bár azt sem lehet kizárni, hogy a felvetést csak provokációnak szánták a titokzatos tanácsadók.

Most Falus Ferenccel, a minden tekintetben ismeretlen hivatalnokkal vonul fel a baloldal az önkormányzati választásokra. Ez pártpolitikai és hatalomtechnikai értelemben is a lehető legrosszabb ötlet. Se hírnév, se tapasztalat, se karizma. Rossz ötlet, de szükséges kompromisszum, az összes, amúgy erős és zavaró ambíció kiütése – gondolhatják a baloldalon.

Azaz lezárása annak a belharcnak, ami ebben a politikai tömbben már 1917 óta hagyománynak számít. Falusnál egy MSZP-s polgármester, mondjuk az angyalföldi Tóth József, de még Horváth Csaba vagy Schmuck Andor is jobb jelölt lett volna, arról nem is beszélve, mi van akkor, ha visszacsábítják Csintalant! No persze sok minden jellemezheti Falus Ferencet, még akár valamiféle szakértelem is, de karizma és tapasztalat nélkül aligha mennek vele valamire a „kormányváltók”. Sokszor az az érzése az embernek, mintha nem is a választási győzelem lenne számukra a fontos, meg tudtak egyezni, nekik most ez a győzelem.

Talán túlzásnak tűnik, de a hazai baloldal a megsemmisülés határán jár. A főpolgármester-jelöltről és a választási pozíciókról folytatott vita is azt mutatja, napnyugta van odaát. Vannak baloldaliak, akik ezt a vitát nyíltnak és őszintének nevezik, olyannak, amely épp a nyíltságánál fogva még segíthet is a választásokon.

A baj csak az, hogy a közvéleményt, értve ez alatt a budapesti szavazókat is, már a pártharcok és belviták ennél nagyobb ütközetei sem érdeklik. Pest népe például a „kirodhadt”, hevenyészve bedeszkázott körúti üzletek lehangoló látványával foglalkozik, az aluljárók állapotával, a buszok tisztaságával, s így tovább. Demszky huszonnégy éves regnálása alatt közönségesen romba dőlt a város. Budapest egyes pontjain, így például a Blaha Lujza téren infernális állapotok uralkodtak, s mindezt zokszó nélkül kellett viselniük a polgároknak, akiket naponta oktatott ki a baloldali média arról, hogy nemcsak az utazás szabadságát jelenti a liberalizmus, de a toleranciát is mindenféle devianciákkal szemben. Jó kérdés, hogy akkor miért is szavaztak annyiszor Demszkyre a főváros polgárai, de ez inkább egy nagyobb és mélyebb elemzés tárgya lehetne. Igenis van valamiféle irracionalitásra való hajlam a választókban, utolsó lehetőségként erre játszik most a balliberális propaganda például a 3-as metró kapcsán. Mindenki tudja, hogy a Demszky-kurzus idején rohadt le a vonal, ezt most mégis Tarlós István nyakába akarják varrni. És egyáltalán nem biztos, hogy az az újpesti utas, akit már harmadszorra hoznak ki a tűzoltók a füstölgő metrókocsiból, képes józanul átgondolni az egész jelenséget. A 3-as metró már ma is a budapesti baloldal kampányának gerince. Falust a varázsló köpönyegében állítják majd színre, mint olyan jelöltet, aki nemcsak a vágányokat cserélné ki harmadnapra a 3-as metró vonalán, de a lepusztult és kopott szerelvényeket is. Tényleg nincs tovább, hisz jó százötven évnyi harc után csak ez a cinizmus maradt mára a baloldali eszmerendszerből és ikertestvéréből, a liberalizmusból. Mindkét eszmeáramlat elveszítette kapcsolatát a tömegekkel, csupán manipulálja őket.

A manipulációban pedig Demszky biztosan jobb lenne Falusnál. Húsz év napi rutinja áll mögötte. Mégis hagyják, hogy fájjon a szíve.

Sinkovics Ferenc - magyarhirlap.hu

Tisztelt olvasók! Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Flag Polgári Magazin facebook oldalát, a következő címen: ]]>https://www.facebook.com/flagmagazin]]>
- Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!

Köszönettel és barátsággal!

]]>www.flagmagazin.hu]]>

 

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Titkok és talányok (12) Politika (1578) Mozaik (83) Rejtőzködő magyarország (168) Heti lámpás (255) Vetítő (30) Tereb (138) Alámerült atlantiszom (142) Nagyvilág (1456) Kultúra (6) Gasztronómia (539) Mozi világ (440) Irodalmi kávéház (505) Gazdaság (660) Emberi kapcsolatok (36) Történelem (14) Sport (729) Szépségápolás (15) Jobbegyenes (2085) Tv fotel (65) Mondom a magamét (5471) Életmód (1) Egészség (50) Flag gondolja (33) Autómánia (61) Belföld (6)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>