Ma 2024 április 20. Tivadar napja van. Holnap Konrád napja lesz.
fce79d6361257e79f6d2550516deaeb0.jpg

Politikai és közéleti abszurditások - Árulkodó mondatok

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Nem állítjuk, hogy Zoltai Gusztávnak, aki a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége ügyvezető igazgatója, bármikor bármilyen köze lett volna bűnügyekhez.

Azért meg soha senki nem vonta felelősségre, hogy a kommunista diktatúra idején munkásőr és párttitkár volt. Ilyen múlttal normális demokráciában nem lehetne közéleti szereplő, ugyanis megfelelő erkölcsi alap nélkül nem képviselhetne senkit és semmit.

Harkányi Endre színművész 2002-ben megjelent könyvében így jellemezte a nagy átváltozóművészt: „Zoltai egyébként nagy pártember volt. Fölfelé nyalt, lefelé taposott, és összevissza hazudott mindig. Nagy-nagy meglepetésemre egyszer csak a hitközségnél találtam. Fölfedezte magában a zsidót, amit addig igyekezett eltitkolni.” (A Komlós, 2002)

fotó - Arató András

A balliberális oldalon köztiszteletben álló Zoltairól 2011-ben újabb érdekességet tudhattunk meg. 2008 áprilisában Hunvald György VII. kerületi, MSZP-s polgármester telefonon hívta Zoltait, aki akkor még nem tudta, hogy a nyomozók lehallgatják a polgármester beszélgetéseit, ezért aztán felszabadultan üdvözölte barátját: „Polgármester elvtárs, nagyon nem jól viselkedik maga. (…) Hát b…d meg, kaptál egy meghívót a Carmel megnyitójára, és b…l visszajelentkezni.” Az elvtársias csevegés közben Hunvald jelzi, hogy rászállt az ügyészség. Innen érdemes szó szerint idézni a beszélgetést:

„Zoltai: – Utánanézzünk?
Hunvald: – Nézzetek már utána, hogy mi van. De ez a Központi Nyomozó Főügyészség. (…) Ott el kéne sikálni, mert egyszerűen nem lehet normálisan hogyhívjákolni.
Zoltai: – Jó! Odafigyelek, megnézetem. Jó.”

Egy júniusi telefonbeszélgetésben Zoltai szó szerint a következőket mondta Hunvaldnak: „…a lakás az nagyon jó, köszönjük, a Nagydiófa lesz.”

Mire Hunvald közölte, hogy szerdán dönt az ügyben a bizottság, csütörtökön már be is mehetnek. (Magyar Nemzet, 2011. augusztus 30.)

Fentiektől függetlenül Zoltai Gusztáv azt állítja, hogy ő csak felekezeti ügyekben tud intézkedni.

Néhány őszinte mondat


2011. decemberében a G20-ak – a világ 19 legfejlettebb gazdaságát és az Európai Uniót magába foglaló szervezet – találkozóján zajlott le az alábbi, véletlenül nyilvánosságra került beszélgetés:

Nicolas Sarkozy, Franciaország elnöke:
„Ki nem állhatom ezt a Netanjahut. (Izrael miniszterelnöke.) Egy hazudozó.”
Barack Obama, az Amerikai Egyesül Államok elnöke: „Neked van eleged belőle? Nekem kell mindennap foglalkoznom vele.”

A gyűlölet hangja

Donáth Ferenc evangélikus lelkész egy közismert kommunista családból származik, talán ez magyarázza, hogy hosszú ideig a posztkommunista-szocialista MSZP parlamenti képviselőjeként politizált. Hogy lelkészként hogyan tudta feldolgozni pártja magyar- és egyházellenes tevékenységét, azt valószínűleg ő sem tudja. Az is rejtély, hogy mit keres egy politikai bűnszövetkezetben egy olyan ember, akinek – többek között – az a kötelessége, hogy mindenütt hirdesse: ne lopj, ne hazudj, segítsd a szegényeket és az elesetteket stb.

Donáth Ferenc a Magyar Narancs 2011. december 15-én „A magyar zsidók istenét is Orbán Viktornak hívják” címmel megjelent interjúban a következőket mondta: „Sikerült ennek a lényegét tekintve istentelen hatalomnak nyakon ragadni a nagy egyházakat, és mostantól már őt követik. Ez a csoportos behódolás, bálványimádás az igazi dráma. Meg kellett mutatni a római katolikus, református, evangélikus és zsidó főembereknek, hogy ebben az országban egy az isten, a neve Orbán Viktor. Akinek ő megengedi, hogy egyházzá legyen, az egyház lesz, akinek nem, az nem.” Ezek a mondatok egy súlyos identitászavarban szenvedő ember megnyilvánulásai.

De hogy mekkora indulatok munkálnak az SZDSZ-es szellemiségű lelkészben, arra itt van két újabb bizonyíték. Mint köztudott, az Erdélyi Gyülekezet nevű kisegyház első körben nem került be a 14 elismert egyház közé. „Mindehhez a gyalázathoz két államtitkári rangban szolgáló református lelkész, Balog Zoltán és Szászfalvi László is asszisztált. Volt gerincük, eredményesen eltörték.” Hogyan lehet pálcát törni emberek felett csak azért, mert egy Donáthnak nem tetsző döntéshez „asszisztáltak”? Ez a gyújtogató fanatikusok és nem a kereszténység hangja.

De a szellemi ámokfutásnak még nincs vége. Az evangélikus lelkész így folytatta: „A KDNP az elmúlt húsz évben bizonyította, hogy minden ízében méltatlan arra a szóra, hogy »keresztény«. Sem emberei, sem elképzelései, sem szövetségesei nem teszik lehetővé, hogy ezt a szót kimondhassuk velük kapcsolatban. (…) Ezt az egész társaságot, úgy, ahogy van, rendkívül középszerű, a szükségszerűen létező politikai aljnövényzethez tartozó különös televénynek tartom, amelyet jobb széles ívben elkerülni.” Írja mindezt egy olyan ember, aki az MSZP-ben és az SZDSZ-ben talált szellemi otthonra.

Magyarország erkölcsi válságáról mindennél többet mond az a tény, hogy a fenti mondatokra lényegében senki nem reagált!

Tóth Gy. László
politológus,
a miniszterelnök volt főtanácsadója

demokrata.hu

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Sport (729) Gazdaság (705) Mozaik (83) Autómánia (61) Mondom a magamét (7546) Vetítő (30) Nézőpont (1) Tereb (146) Történelem (18) Kultúra (7) Nagyvilág (1310) Belföld (10) Politika (1582) Mozi világ (440) Alámerült atlantiszom (142) Tv fotel (65) Rejtőzködő magyarország (168) Titkok és talányok (12) Gasztronómia (539) Szépségápolás (15) Heti lámpás (312) Egészség (50) Emberi kapcsolatok (36) Irodalmi kávéház (537) Flag gondolja (36) Életmód (1) Jobbegyenes (2788)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>