A Várkertben, Budán

Ékszerdoboz, idegenforgalmi látványosság lehetne a neoreneszánsz alkotás, ehelyett egyetlen elhagyott, elgazosodott romhalmaz, telis-tele sittkupacokkal, gerendákkal, homokbuckákkal. A néhai kioszk a megfeneklett szocializmus kultúrpolitikájának méltó rekvizituma. Felkiáltójel.

(Magyar Nemzet, 2011. május 28.)

Ki beszél itt Cozmáról?

Raffael még beszélhet, trükközhet, befolyásolhat, Sztojka őrjönghet a bíróságon. Cozma már nem mondhatja el a maga történetét, nem érvelhet az igazsága mellett. Előny az élőnél. Aki akár még meg is győzhet minket. De arról sohase fog, hogy ki itt az áldozat.

(Magyar Nemzet, 2011. május 30.)

Máskor majd bent maradnak 

Lépnénk is tovább, ám az ellenzéki hírportál kommentelőinek némelyike ott ágál, hogy így meg úgy, skandalum, a mai kormánypártiak bezzeg megkapták a fizetésüket, amikor – még ellenzékben – kivonultak a teremből, pfuj! Süvöltöznek, bár megkockáztatom: valójában érzik, más kivonulni egy hazudós kormányfő beszédekor – és csak akkor – az ülésteremből, és megint más elutasítani egy ránk váró feladatot, történetesen az alkotmány elkészítését. Persze a bezzegpártiak is megkapják a magukét: „Ettek, ittak, PR-kodtak, jót mulattak, ahelyett, hogy dolgoztak volna” – írja valaki a kesergőknek. Másutt ezt olvasni: „Hunvald a sitten is kapta a fizetését – ez lenne a normális?”

(Magyar Nemzet, 2011. május 31.) 

Őrhely

Hasonló történt a közelmúltban a mi Bokros Lajos EP-képviselőnkkel is, alóla meg akkora lendülettel ment ki az őt delegáló MDF, hogy mindjárt meg is szűnt (mármint a párt). Vagyis Bokros most úgy üldögél az Európai Parlamentben, hogy nincs kit képviselnie, mondhatnánk, okafogyottá lett. Létrejött ugyan valami JESZ nevű brigád az MDF helyén, ők azonban nem kérnek Lajosból, még ki is üzentek neki, hogy csomagolj, Lajos, gyere haza – ő viszont nem jött, máig ott ül csökönyösen a brüsszeli arénában, azt mondja, őt a választók küldték, a párt kimehet alóla, de õ nem hagyhatja el az őrhelyét. Vannak ilyenek.

(Magyar Nemzet, 2011. június 1.)

Pilhál György: Görög ábécé – újraírják? 

A szocialista kormány nem tud megbirkózni a helyzettel, karnyújtásnyira az összeomlás, így aztán maguk a bankárok – a hitelezők – veszik át az államháztartás irányítását. Fokozatosan, de kíméletlenül. Nincs pardon, biznisz iz biznisz. A bemutatkozáskor róbertbácsisan mosolygó nagybankok most kíméletlenül privatizálni fogják a még meglévő állami vagyonelemeket, a közműveket, a kikötőket, a kisbankokat, a telefoncégeket, mindenre ráteszik a kezüket. Ráadásul a hitelezők az árakat éppúgy megszabják, mint az időpontokat vagy az elsőségben részesítendő vevőkört. És mert gyorsan kell lebonyolítani az akciót – ez már parancs! –, garantálható, hogy az állam csak nyomott árakra számíthat, bagóért kell eladnia mindent. Szomorú sors vár a görögségre, temperamentumukat ismerve akár polgárháború…

(Magyar Nemzet, 2011. június 2.) 

Sportpálya-módosítás

Ne legyünk meglepődve azon, ha Csepel sportszerető közönsége bizonyos nosztalgiával tekint a pártállami időkre. Ez persze kizárólag a sportra vonatkozik, annak is arra az időszakára, amikor virágában tündökölt a kerület szeme fénye, a Csepel SC – akkori versenyzői kupákat, bajnokságokat nyertek, futballcsapata győztes lett az NB I-ben (1959), öttusázói (Németh Ferenc, Balczó András) olimpiai aranyakat szereztek. Persze, kapott szépen a kiváltságokból a klub: pártunk és kormányunk kirakategyüttesnek szánta; volt pénz, paripa, fegyver... Jó húsz éve aztán jött a hideg zuhany, pontosabban már nem jött meleg víz a rózsákból.

(Magyar Nemzet, 2011. június 3.)

 Pilhál György, mno.hu