Moszkva tér: elfújta a Széll

Ráadásul emelte a tüntetés rangját, hogy szót kért az MSZP budapesti frakcióvezetője, Horváth Csaba is – gondolatainak magassága súrolta a tavalyi majálison elmondott „ingyenbékávés” szövegét… Egyebek közt azt elemezte, mekkora szamárságot követtek el Tarlósék, „a hatalom fura urai”, amikor a patinás Moszkva teret visszakeresztelték Széll Kálmán nevére, holott mi, fővárosiak mennyire szerettük Moszkva térként hatvan éven keresztül. (De még mennyire! Elég volt beleszippantani a lepukkant csomópont áporodott vizeletszagába…) Ne feledjük, annak idején, 1951- ben maga a hálás magyar nép követelte ki a táblacserét; a névadó ünnepséget Rákosi Mátyás celebrálta, a fintorgókat meg elvitte egy nagy fekete autó… Horváth Csaba most azt mondta, hatalomra kerülésükkor visszakeresztelik a teret. Kis optimista.

(Magyar Nemzet, 2011. május 23.)

Lehet más? Gyurcsánnyal nem

Másokat is mozgósított az izgága frontember; a részvétel feltétele, hogy az illető szervezet, pártocska kellőképpen utálja Orbán Viktort, a többi részletkérdés.) Pillanatnyilag azonban úgy fest, a magyar politika vízválasztója sokkal inkább a Gyurcsányhoz való viszony. Itt húzódik a törésvonal: ki számol még a szemlőhegyivel, és ki az, aki már észrevette szegényen a visszafordíthatatlan tüneteket? Hát persze hogy a dörzsölt LMP-vezér kézzel-lábbal tiltakozik a kádköves közeledése ellen, naná, ki hálna együtt egy leharcolt balerinával a politikai elfekvőben? 

(Magyar Nemzet, 2011. május 24.) 

Rájuk szólt a házmester

A megfonnyadt szocialista frakció háza táján a legoldottabb a hangulat, jó múltkor például a szemgyulladását maga kezelő Vadai Ágnest mutatták, amint – képviselőtársa lángszavú interpellációja közepette – éppen pipettával csepegtetett a látószervébe nagy igyekezettel. Mások rendszeresen az ülésteremben költik el a kinti ABC-ben vett uzsonnájukat (töpörtyű, disznósajt, abált szalonna, miegyéb), jó ízűeket kortyolnak hozzá, előkerül bugylibicska, kockás kisabrosz – megadják a módját. Vidéki kollégák talán a hazai fütyülősből is hoznak laposüveggel, némelyikük felszólalásában érezhető is kisebb mássalhangzó-torlódás. Volt is sértődöttség minap, amikor a plenáris ülést vezető házelnök leszólt az MSZP-frakciónak: ha lehetne, függesszék már fel a menzázást, mindennek van határa. A legjobban a pogácsás Szűcs Erikát döbbentette meg Kövér László felszólítása, a kávézásnak már neki sem kezdett… 

(Magyar Nemzet, 2011. május 25.) 

Labancunk jelenti

Eltekintve attól, hogy 54 éve Ausztriában él, Paul Lendvai hírlapíró változatlanul autentikus Magyarország-szakértőnek tartja magát, havi, heti rendszerességgel kimerítő elemzésekben minősíti az itthon történteket, rangsorol, osztályoz, vállon vereget, sarokba állít. Nagyobb baj ennél, hogy nyomtatásban megjelent nézeteit bibliaként citálják a Lajtán túl (és az itthoni vesztesek), amolyan magyar referensként tekintenek rá; a felületes idegen Lendvai-mozaikokból állítja össze a Kárpát-medencében történteket.

(Magyar Nemzet, 2011. május 26.) 

Tetszhalottunk: a Népstadion

Valami furcsa, kettős érzés – borzongás? – fogja el az embert, ha szóba kerül: Népstadion. Hogyne fogná, hiszen itt, ezen a gyepen, salakon láthattuk hajdan Puskást, Iharost, Zsivótzkyt, világsztárokat, olimpiai bajnokokat, labdabűvölőket… Itt ámultunk számtalan csodán, ugrottunk széttárt karokkal a magasba, itt könnyeztünk annyiszor a Himnusz hangjain. Aztán ott van a Népstadion másik arca, a Rákosi-kor inkább nyomasztó, mint impozáns betonmonstruma a maga csengőfrászos szocreáljával. Egy fura, tetszhalott rekvizitum a közelmúlt históriájából. (Azért a rend kedvéért írjuk ide: a Bölcs Vezér idejében csak az ilyen építkezés kaphatott kiemelt beruházás titulust – meg Inota, Sztálinváros, Tiszalök stb. Sukorói kaszinóváros? Ne tessék nevettetni.)

(Magyar Nemzet, 2011. május 27.)

Pilhál György, mno.hu