Dicséretes teljesítmény ez, hiszen a prostitúció, főleg annak illegális változata a bűnözés melegágya, ám abban már nem lehetünk biztosak, hogy a bravúros rendőrségi akció javított a főváros közbiztonságának siralmas állapotán.

Mert a felajzott kuncsaftok kiszolgálására mindig akad szolgálat- és áldozatkész vállalkozó, ezért nem túl merész feltételezés részünkről, hogy szinte a bezárás pillanatában azonnal megnyílt három másik kupleráj, így a nagy lebukás után a fővárosi közbiztonság ugyanott tartott, mint annak előtte. De ez még mindig a jobbik eset, ugyanis ha feltételezésünk nem állná ki a valóság próbáját, azaz nem nyíltak volna új bordélyok, akkor a munka nélkül maradt hölgyek nyilván szétszóródnak az utcákon és az országutak mentén, ahol a kísérő bűnözés is sokkal gyakoribb és durvább.

Hozzátéve, az ]]>illegális bordélyokban]]> leleplezett bűnök jórészt az illetékesek – törvényalkotók és alkalmazó hatóságok – teszetoszaságának, tehetetlenkedéseinek, mulasztásainak köszönhetik létüket. Huszonhárom év alatt nem sikerült rendet teremteniük a fizetős alkalmi szerelmek frontján, pedig a szervek néhányszor már nekibuzdultak erősen, de mindig idő előtt lekonyultak. Holott, ha legalább egyszer kisülne valami jó az e téren mutatott erőlködéseikből, akkor legálisan működhetnének az efféle műintézmények, és akkor a rend kemény őrei legfeljebb adócsalásért vagy az előírt pénztárgépek hiánya miatt csaphatnának le rájuk, mert a számlaadási fegyelem természetesen a legális bordélyokban is kívánnivalót hagyna maga után. Ám valami áporodott prüdéria, idióta politikai korrektség, mizantróp álhumanizmus megakadályozta, hogy rendezzék ezt a területet, és most valamiféle erkölcsi magaslatnak állítja be a hatóság a saját bénázását. Mindenesetre felettébb nehéz lenne ésszerű magyarázatot adni arra az álszent gyakorlatra, hogy egy szállodai vendég nyugodtan felvihet kéjnőket a szobájába, de egy éjjeli pillangó nem fogadhat vendéget saját magánál, mintha nem ugyanaz a szándék vezetné mindkét esetben a feleket.

A prostitúció a civilizáció korai szakaszában megjelent a világban, s azóta hiába tiltották, üldözték, próbálták börtönnel, bitóval, máglyákkal megsemmisíteni, él és virul. (Sőt, a tiltásnak árfelhajtó hatása van, így a hatalmi szigor paradox módon a stricik bevételeit növeli.) A társadalom legalapvetőbb, nélkülözhetetlen intézményének nem mondanám, de milliós nagyvárosok nehezen működhetnének nélküle. S bár Horváth Mihály 1835-ben írott akadémiai pályamunkája szerint: „A magyar férfiú minden szenvendélyesség mellett sem volt folyár bujálkodó”, a magyar városokban is széles körű igény mutatkozik az örömlányok szolgáltatásaira.

Ne lepődjünk meg, ha azt látjuk, halljuk a hírekben, hogy Budapesten illegális nyilvánosházak, kéjtanyák és egyéb találkahelyek működnek, a becslések szerint számuk több százra tehető, és azon se csodálkozzunk, hogy a rendőrség olykor fellép ellenük. A legutóbbi híradásokban az a döbbenetes, hogy a testületen belül operatív vizsgálat indul annak kiderítésére, vajon hivatásos rendőrök fedezték-e a prostitúciós hálózatot. Szóval ezt nem tudják? Magyarán lehetségesnek tartják, hogy a főváros szívében, hosszú éveken át működhettek illegális kuplerájok úgy, hogy a rendőrségnek sejtelme sem volt semmiről? Ugyan miféle rendfenntartó erő az ilyen? A kuncsaftok tömege ki- bejárkált a rendőrök orra előtt a nyilvánosházakba, csak a zsaruknak nem volt nyilvánvaló, hogy mi folyik odabent. Ha a lányok ilyen színvonalon teljesítenének a maguk területén, aggszűzként vonulnának nyugállományba.

Ugró Miklós - mno.hu