- 0
Az Altus feladata, hogy elemezze, hogy a lengyelországi operatív programok mennyiben járulnak hozzá az Európai Unió fejlesztéspolitikai céljaihoz a mostani, 2014–2020-as időszakban.
Ismét elnyert egy brüsszeli pályázatot az Altus Zrt. – tudta meg az Index.hu . Gyurcsány Ferenc cége ezúttal a lengyel fejlesztéspolitikát vizsgálhatja nagyjából 400 ezer euróért, vagyis 120 millió forintért, a cég már meg is kötötte a szerződést az Európai Bizottsággal.
Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök és DK-elnök cége a lengyelországi kohéziós politika vizsgálatáról kötött szerződést az Európai Bizottsággal. Az Altus feladata, hogy elemezze, hogy a lengyelországi operatív programok mennyiben járulnak hozzá az Európai Unió fejlesztéspolitikai céljaihoz a mostani, 2014–2020-as időszakban.
Az elnyert összeg annak az ötmillió eurós (másfél milliárd forintos) keretnek a része, amelyre három konzorcium pályázhat, hogy az összes uniós tagországban elemezze és értékelje a 2014 utáni időszak tervezési programjait és dokumentumait. Az egyik ilyen 11 nemzetközi cégből álló konzorciumot vezeti az Altus, és korábban már nyert szintén nagyjából 400 ezer eurót. A mostani szerződést novemberben kötötte meg az Altus, és jövő októberig tart a munka, az előkészítő megbeszélés már meg is volt Brüsszellel.
Bújtatott pártfinanszírozás gyanúja
Mint korábban a Magyar Idők is megírta : az EB másfél milliárd forintos megbízási szerződést kötött Gyurcsány Ferenc cégével, az Altus Zrt.-vel, hogy egy konzorcium élén fejlesztési pénzeket vizsgáljon. A Fidesz szerint mivel a DK elnöke az Altusból származó jövedelmét pártja támogatására is fordítja, az EB illetékes intézményének döntése felveti a közvetett pártfinanszírozás lehetőségét, sérti a politikai pártok közötti esélyegyenlőséget.
Októberben Lázár János miniszterelnökséget vezető miniszter levélben kérte Walter Deffaa, a regionális és várospolitikai fejlesztésért felelős főigazgatóság vezetőjének megerősítését arra vonatkozóan, hogy a nyertes pályázat kihirdetése előtt a testület meggyőződött arról, egyik konzorciumi tag sem áll, illetve állt csődeljárás alatt, valamint a nyertes cégekkel, illetve vezetőikkel szemben nem merült-e fel visszaélés vagy csalás gyanúja, továbbá tisztázták-e, hogy a cégek nem folytatnak az unió költségvetésére nézve veszélyes tevékenységet.
Ezek után Brüsszel lényegében ultimátumot adott az Altus-ügyben a magyar kormánynak. Az ajánlat arról szólt, hogy ha Magyarország nem bolygatja Gyurcsány Ferenc cégének uniós szerződését, akkor az Altus a keretszerződés további részeiben egy forintot sem kap majd.
Ehhez képest most újabb 120 millió forintos pályázatot nyert a Gyurcsány-cég.
No Comment!
Tisztelt olvasók! Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Flag Polgári Magazin facebook oldalát, a következő címen: https://www.facebook.com/flagmagazin
- Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!
Köszönettel és barátsággal!