Ma 2024 július 13. Jenő napja van. Holnap Örs, Stella napja lesz.
5607ccf78f0658c4f0ecf8c952ae8b9e.jpg

Pilhál - sarok

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Pilhál György heti írásaiból szemlézünk. Az írásokat olvasva pontos képet kapunk a hét legfontosabb eseményeiről, történéseiről, egy páratlan tehetségű újságíró szemüvegén keresztül.

Megrázó szokás

A mai magyar áramtolvaj genetikailag az előemberek családjába tartozik, s mint ilyen már két lábon jár, sőt, önérzetes és sértődékeny fajta, akit láthatóan más anyagból gyúrtak, mint bennünket; törzsi szokásai révén szilárdan hiszi: neki az áram ingyen jár. Naivan azt gondolnánk, műszakilag fejlett egyedekről van szó, de nem. Még az áramellenőröket is meg-meglepi, milyen végtelen primitív módon turkálnak bele a villanyórába (nem csoda, hogy – mint a bevezető példa is mutatja – tele vannak feszültséggel).

(Magyar Nemzet, 2011. április 9.)

MSZP: Szeleskedtek

Történt, hogy a zuglói MSZP közleményben tudatta a hazai és a nemzetközi nyilvánossággal: ismeretlen, vandál tettesek megrongálták a párt kerületi irodáját. (A székházfelirat egy része leesett a homlokzatról.) A kommüniké felvetette a gyanút, hogy „valakik” így akarták megfélemlíteni a szocialisták jelöltjét a hétvégi időközi választás előtt. Csakhogy néhány órával a párt jajszava után a rendőrség szóvivője közölte: semmiféle bűncselekmény nem történt, a viharos szél okozott a környéken kisebb károkat, a pártépületnél is. El lehet képzelni a tenyerét már dörzsölgető Török Zsolt pártszpíker csalódását, felszakadó káromkodását…

(Magyar Nemzet, 2011. április 11.)

Lábjegyzet

Majd elfelejtettem: miután a magyar miniszterelnök szóvivője útján kijelentette, üdvözli és támogatja a szakszervezeti megmozdulást, megszólalt az MSZP gajdos embere is. Szanyi Tibor (a bankokat bíráló főszónok kéretlen szinkronjaként) sietett tájékoztatni, hogy a megmozdulás nem a bankadót kivető kormány támogatásáról szólt, félre ne értse valaki…

(Magyar Nemzet, 2011. április 12.) 

Zászlójukon Keller

A vád szerint Keller ember országlása során törvényi felhatalmazás nélkül mindenféle adatokat kért be gátlástalanul, jogszerű hatósági eljárás látszatát keltve – politikai vandalizmusa még az illetékes ombudsmannál is kiverte a biztosítékot. (Szerencsétlen 2002-től volt a kormány feljelentésügyi főnöke, ám szakmai impotenciája miatt 2004-ben maga Gyurcsány Ferenc rúgta ki.) Keller László azóta üldözöttként él, feljelentéseit magánemberként is sorra elveszíti, utcán, bíróságon, nyilvános helyen módszeresen kuncognak rajta, pártrendezvényeken talán még rajzszöget is raknak az ülepe alá… 

(Magyar Nemzet, 2011. április 13.) 

Kórisme

Minap levelet írt szerencsétlen a köztársasági elnöknek. Én inkább látleletnek nevezném – pszichológusa nyilván csatolja majd a kórisméhez. Az írás kiáll az alkotmánykészítést bojkottálók mellett – hogyne állna ki, ő maga javasolta a bojkottot –, mellesleg miközben süketnek és érzéketlennek nevezi az államfőt, azt javasolja neki: „Kérem, nyissa ki a Sándor-palota ablakait!”

(Magyar Nemzet, 2011. április 14.) 

Ha baj van: Bajnai

 Ami inkább meglepő, az az, hogy az egykori miniszterelnök hamarosan az Egyesült Államokba költözik két hónapra. De lehet úgy is mondani: elutazik Magyarországról, hogy ne lássa a falurossza Böszmét, Mesterházy kisinast, a Lendvai, Hiller vokált, Török Zsolt szellemóriást és a többieket. Gyurcsány is megmondta annak idején: el is lehet menni…

(Magyar Nemzet, 2011. április 15.)

Pilhál György, mno.hu

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Rejtőzködő magyarország (168) Autómánia (61) Mondom a magamét (7708) Sport (729) Tereb (146) Vetítő (30) Heti lámpás (322) Jobbegyenes (2823) Irodalmi kávéház (537) Kultúra (9) Alámerült atlantiszom (142) Mozaik (83) Szépségápolás (15) Gasztronómia (539) Flag gondolja (36) Tv fotel (65) Mozi világ (440) Emberi kapcsolatok (36) Nagyvilág (1310) Belföld (11) Gazdaság (713) Politika (1582) Életmód (1) Titkok és talányok (12) Egészség (50) Történelem (18) Nézőpont (1)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>