A görögök hatalmas adóssággal és hiánnyal küszködnek. A tönk szélére sodorta őket a hitelesség hiánya, a kiszámíthatatlanság és a megbízhatatlanság, amit megfejel a hatalmas méreteket öltő korrupció és a bürokrácia, az adómorál szintje pedig a nullával egyenlő. A befektetők az adatok meghamisítása miatt korábban nem voltak tudatában a probléma súlyának. Ugye, ismerős recept ez a hazug magyar szocialista, gyurcsányi időkből, hogy aztán a hitelesség visszaszerzésének rögös útján a Bajnai-kabinet megtegye az első lépéseket, amelyen végül a nagy ugrást az Orbán-kabinet vitte, viszi véghez.

Portugália problémái azóta tartanak, amióta bevezették az eurót, s azóta nem találnak gyógyírt versenyképességük javítására. A gazdaság teljesítménye jóindulattal sem nevezhető bővülőnek. Nyugat-Európa legszegényebb országában magas a munkanélküliség, az adósság tetemes, az egyensúlytalanságok nem csökkennek.

A korábbi bezzegállam, Írország is az intenzíven van. Problémája fő okozója az ingatlanpiaci válság. A mesterségesen generált és a bankok által felpumpált szektor egyszer csak kipukkadt. Az írek ugyanis azt hitték, a lakások ára csak nő és nő, s így extraprofithoz juthatnak. A pénzintézetekhez ömlött az eurózóna más államaiból is a pénz, s a magas likviditás miatt, aki akart, olcsón jutott hitelhez.
A bankok ontották a pénzt, s bele se mertek gondolni a jövőbe. A politikusok sem tettek semmit, mert az ingatlanpiaci és az építőipari szárnyalás generálta bővülés miatt újabb szavazatokról álmodoztak. A spanyolok gazdaságpolitikájának hibája nem fiskális eredetű. Az ő helyzetüket is az ingatlanpiaci buborék kipukkadása okozta, s emiatt csökkent a versenyképességük. Például az építőiparban és az ingatlanszektorban kialakult béremelkedéseket a legtöbb esetben kiterjesztették más ágazatokra is. Ez viszont már sok volt az országnak. Olaszország lassú gazdasági növekedést produkál, nagy a költségvetési hiánya, és az eurózónában a második legmagasabb adósságrátával bír.

Mégsem mondhatjuk azt, hogy az amerikai hitelminősítők lépése minden esetben megalapozott. Negatív döntésük padlóra küldi az adott országot, hiszen a működés finanszírozása jelentősen megdrágul, s még az euróövezet egészét is megrengeti. Nem mellesleg nem ez az első mellélövésük – saját működésükre nézve, mindenféle következmények nélkül. Gondoljunk csak hazánkra: akkor kezdtek sikoltozni, amikor a mutatóink egyre jobbak lettek, s a korábban elvesztett hitelünket kezdtük visszaszerezni.

Hogy mennyire lehet a mostani esetek során megbízni bennük, azt majd a jövő dönti el. De azt jó tudni, ha valakik tudják, melyik országot mikor minősítik le, hatalmas pénzeket tudnak kaszálni a shortolással. A recept: valaki kölcsönkér egy árfolyamon államkötvényeket, s rögtön eladja. Majd valamelyik hitelminősítő leminősíti a nevezett országot, s elkezd zuhanni az árfolyam. Így a kötvényt jóval kisebb áron lehet visszavenni. Dől a pénz!

Ez kicsit olyan, mint amikor egy jegybankban tudják, milyen kamatdöntés születik másnap, s ennek ismeretében felvásárolnak az adott valutából attól függően, erősödés vagy gyengülés várható-e.

Mindezek alapján nem csoda, ha egyre többen szorgalmazzák, hogy Európának minél előbb szüksége van egy olyan hitelminősítőre, amelyik nem amerikai érdekeket szolgál, hanem az öreg kontinensét, tisztes alapokon és szakmai véleményeken. Addig kell ezt meglépni, amíg van eurózóna és Európai Unió. A tagállamoknak meg le kell faragniuk a magas államháztartási hiányukat, az államadósság mértékét, s növelni kell versenyképességüket – ahogy Magyarország teszi.