Ma 2021 augusztus 01. Boglárka napja van. Holnap Lehel napja lesz.
aaa50971444f3c25ee2d9d32baaef8cc.jpg

Migránsok és kufárok

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Gyurcsány Ferencről nehezen titkolható, karakán véleményem van. Sőt, alapvetően azt gondolom, ezzel a politikussal már nincs is igazán mit kezdeni.

A húgom ugyan egyszer szórakozásból meglepett egy gyurcsányos szakácskönyvvel, de korábban kapott tőlem karácsonyra egy nagyjából élő pontyot, szép, angyalkás papírba csomagolva – tehát összességében egál a dolog. Ennek a történetnek az égegyadta világon semmi jelentősége sincs. Pontosan annyira, mint Gyurcsány néger kisgyerekkel és Heineken sörökkel való játszadozásának vagy a Demokratikus Koalíció vezérének szerb határon való műmártírkodásának.

Ez fárasztó, szégyenletes és Gyurcsány plázára igazított nyelvezetét idézve: uncsi.

Az abszurd az, hogy ezzel a jó Fletó óhatatlanul megmutatta, milyen igazából a libbal oldal. Gyurcsány vásárinak is kínos színjátéka után elkezdett licitálni.

Tóbiás József szocialista vezér már kapásból a hét végén nyilatkozott, ami marha macerás lehet a szokásos napirendjéhez képest. Szigetvári „ál-Bajnai” Viktor tegnapra időzítette magát. Őt muszáj idézni is: „Az Együtt – a Korszakváltók Pártja azt követeli, hogy Magyarország az idén tízezer, jövőre pedig tizenötezer menekültet fogadjon be önkéntesen és tartósan.” Kiemelte: „Magyarországnak erején felül kell menekültkvótát vállalnia.” Ezenkívül: „Magyarország ugyan homogén ország, de szüksége van arra, hogy új munkavállalókat szerezzen, amivel fenntarthatóvá teheti nyugdíj- és szociális rendszerét.”

Drága, egyetlen liberális pártvezérem! Döntsd már el, hogy a migránsokat totálisan kihasználni vagy széplelkűsködni akarsz?

Fletó ebben speciel jobb, neki megy a kettő együtt.

A libbal oldal ismét megmutatta, mit gondol dolgozó emberről, hazai szegényről és a menekültségre nem csak haszonlesésből kényszerültre.

Megmutatta azt is, hogy mit gondol a cigányról.

A Magyar Liberális Párt három és fél létező tagja – ha Fodor Gábor úr perelni akarna, már előre elismerem, hogy négyen is lehetnek – felszólította Orbán Viktort, hogy a tegnapi nagyköveti értekezleten elhangzott nyilatkozata után kövesse meg a magyar cigányságot. Mit mondott a miniszterelnök? „Történelmi adottságunk, hogy együtt élünk néhány százezer romával, amit nem kifogásolhat senki sem így, sem úgy, de mi sem támasztjuk senki felé azt az igényt, hogy ők is éljenek együtt egy nagyszámú roma kisebbséggel.” Ez elég egyértelmű: a magyar kormány egyetlen roma embert sem bánt, sőt inkább védeni akarja őket. Sőt nem követünk francia példát sem. Nem dobunk ki embereket az országból.

Orbán azonban már ebben a mondatban jelzett valamit, amitől a hideglelés rázza ki a „demokratikus ellenzéki oldalt”. Azt, hogy Magyarországot nem lehet kívülről manipulálni, nemzeti érdekektől idegen döntésekre kényszeríteni. Ez állatira zavaró lehet azoknak, akik külföldi pénzeken vagy azok szuronyai által akarnak hatalomra jutni.

Orbán kimondott mást is. A fenti nagyszerű magyarországi urak és úrhölgyek támogatói számára ez még inkább kínos: „Az európai államok kilencven százalékában szakadék van a nép álláspontja és az elit politikája között.” Túlzó lenne ez? A német N24 hírtelevízió telefonos felmérésében azt a kérdést tették fel a nézőknek, hogy helytálló-e vagy téves Orbán Viktor magyar kormányfő állítása, miszerint a menekültválság német probléma. A válaszolók 84,4 százaléka szerint a magyar kormányfőnek van igaza.

Ezt tudom én, tudja ön és tudja összességében a kinti tíz-húsz százalék. De mi lesz, ha a kilencven százalék is rájön erre? Ami már nem egyszerű migránskérdés.

Ezt Orbán tegnap kimondta. Ez lenne az európai civilizációs küszöb megsértése? Most akkor fasiszták leszünk?

Európa szép hely, sőt, a világ is az, Magyarországot is imádjuk mindennel együtt. Én és talán többség is itt él és akar élni. Szeretettel vendégül látunk bárkit, amíg az barátsággal jön.

Ez egyszerű szabály, történelmünk során megszoktuk, bíztunk benne – természetesen hol ilyen, hol olyan hatással. Bízunk szövetségeseinkben is. Ez hasonlóan nem mindig volt sikerprojekt.

Hihetetlenül sajnálom, hogy ezt a tényt a fent említett kufárszerűségek miatt újra fel kell idézni.

]]>www.magyarhirlap.hu ]]>- Máté T. Gyula

Tisztelt olvasók! Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Flag Polgári Magazin facebook oldalát, a következő címen: ]]>https://www.facebook.com/flagmagazin]]>
- Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!

Köszönettel és barátsággal!

]]>www.flagmagazin.hu]]>]]>
]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Titkok és talányok (12) Vetítő (30) Emberi kapcsolatok (36) Tereb (138) Mondom a magamét (5465) Tv fotel (65) Irodalmi kávéház (505) Gasztronómia (539) Mozaik (83) Kultúra (6) Jobbegyenes (2083) Alámerült atlantiszom (142) Belföld (6) Gazdaság (659) Politika (1578) Heti lámpás (255) Történelem (14) Sport (729) Egészség (50) Mozi világ (440) Autómánia (61) Életmód (1) Flag gondolja (33) Rejtőzködő magyarország (168) Szépségápolás (15) Nagyvilág (1456)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>