Hogy Molnár Csaba tágra nyílt szerelmetes szemei; esetleg Vadai Ági ölelő karjai, vagy éppen Vágó Pista elmélyült folyamatos bólogatásai biztatták-e szombat este Gyufaferit, hogy ]]>efféléket üvöltsön]]> a politikai éterbe – azt már nem tudjuk meg pontosan; de egy biztos: a mi Ferink jócskán belehergelte magát.
És persze aztán már nem is bírta abbahagyni. Hát bele-beleszőtt egy-egy keményebb jelszót a mondandójába: „Nyugatra magyar!” Vagy: „El a kezekkel a civilektől!” Sőt: „Le kell törni az oligarchák hatalmát!” És így tovább, ad infinitum… Pedig a helyszín csupán a Hungexpo egyik kisebb épülete, az apropó pedig a Kecskére magyar deathcore klubkoncert a DK negyedik(!) pártkongresszusa volt. A politikai mondanivaló pedig igencsak karcsúra sikeredett. Mondhatni végtelenül egyszerűre, hisz egy ellenzéki párt mit is kívánhatna mást, mint azt, hogy bukjon a kormány. Ha lehet, még a parlamenti ciklus lejárta előtt, előrehozott választással. Bár Feri pontosan tudja, hogy mikor lenne a legjobb. Ki tudja miért, de neki 2016-ban.
Bármennyire is szánalmas volt egy nem-rajongónak ez az egész dzsembori, bármennyire is inkább zavarosnak tűnt Csabi jojózó szemgolyója, s bármennyire is inkább izzadságszagúvá sikeredett amazon Ági ölelése (hogy a végleg hiteltelenné váló Vágó Pityuról ne is beszéljünk!) – Ferinek ez a nap nagy lehetőség volt. Talán nem tévedünk, ha azt mondjuk, hogy az elmúlt hónapban a legnagyobb. A gyengére sikeredett önkormányzati választás után ugyanis végre magára találhatott, az egyesek (nagyon kevesek) szerint még mindig a legalkalmasabb Orbán-kihívó. Bár továbbra is csak a sajátjai között fürdik a népszerűségben.
(Az idióta Molnár meg is számolta, hogy 1234 párttag volt jelen... Lehet jelszónak is beállította...)
Persze az ötvenperces „one-man-show”-ba belefértek az afféle ellentmondások is, minthogy bizony nagy különbség van az ő kormányzása idején kibukó korrupció és a mai helyzet között. Hogy aszongya: „Azt se mondanám, hogy nem voltak és nem lesznek korrupt politikusok a baloldalon, a liberálisok világában. Lesznek, mert időnként megbicsaklik az ember, a hatalom tévútra visz. Pár silány fickó úgy gondolja, hogy neki mindet lehet. A sár, amit felhaboz, befröcsköl mindannyiónkat. Önmagában az nem lenne hír, hogy vannak a jobboldalon is korrupt politikusok, a hír az, hogy Orbán rendszere a korrupcióra épül.”
És a mondandója végén pedig, hogy a vasárnapi időközi választásokon, Újpesten, mindenki szavazzon az MSZP jelöltjére (!). Akit egyébként a KGB ]]>készített fel]]> az életre…
De visszatérve az „utcára magyar”-ra: röhöghetnénk is az egyre inkább paprikajancsi imitátorrá átváltozó Gyufaferin. Foghatnánk a hasunkat e jelszavak hallatán, ha az elmúlt hetek kaotikus és épületerőszakolásba és önpofoztatási kísérletekbe torkolló, Soros György pénzéből összegrundolt tüntetései nem lennének mögöttünk! Mert bizony annak fele sem tréfa, ha azokat hergeljük tovább, akik egy héttel ezelőtt még beszittyantva mentek neki a Parlamentnek. Még a végén egy kukát is kiborítanak két lihegés között...
De Ferinek is csak szombaton lehetett jó a kedve. Mert míg talpnyalói között estére kidühöngte magát, vasárnap reggelre már egy kemény beszólás várt rá. A Nem Némulunk El FB csoport (vagy mi a fasz!) ugyanis határozottan elutasította Gyurcsányi udvarlását. Mert a „közfelháborodás napját” szervező igen heterogén banda egy közleményben ]]>kikosarazta]]> Magyarország valaha volt legfurább miniszterelnökét.
Sőt! Még a mondandójával, az előrehozott választásokkal is vitába szálltak.
„Az előrehozott választások követelése értelmetlen mindaddig, amíg a választási rendszerünk aránytalan és igazságtalan, továbbá nem alkalmas arra, hogy a szavazók akarata érvényesüljön”
Jó, oké, hogy a Nem Némulunk El FB csoport tagjai sem ma született angyalok és a tisztatekintetű ifjak csoportosulása. (Ha egyáltalán lehet őket egy akolban említeni.) Mert van köztük PM-s önkormányzati képviselő, LMP-s aktivista, egykori Millás hippi lány; vagy éppen olyan Haha aktivista is, aki tavaly részt vett a Soros pénzén megtartott romkocsmás tréningeken. (Hogy szervezettebb legyen a „civil tünci”.) És persze találhatunk közöttük olyan egyre inkább ikonná váló szociológus figurát is, aki fürdetlennek, ápolatlannak, de nagyon okosnak látszik – leginkább egy Marx összessel a hóna alatt lázadozva.
De akkor is! Az utcán gerillaharcot folytató kaotikus csoport, a tünciző tömeg, sok mindenben ellentétesen gondolkodik (valaki csak Orbánt, más az egész 25 év politikusgárdáját akarja leváltani; van, ki marxizmust, s van ki több liberalizmust akar… más pedig csak zárás után körbenézni a Parlamentben ismeretlen okokból) de egy dologban most egyetértenek: nem kérnek Gyufaferiből!
Mint ahogy az emberek sem általában.
]]>www.tutiblog.com]]> - Szerző: Boris Vian
Tisztelt olvasók! Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Flag Polgári Magazin facebook oldalát, a következő címen: ]]>https://www.facebook.com/flagmagazin]]>
- Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!
Köszönettel és barátsággal!
]]>www.flagmagazin.hu]]>]]>
]]>