- 0
Azt mondják, a magyaroknál két ember legkevesebb három állásponton van. Aki a televízióban megnézte az őszi parlamenti munka első ülését, annak ez eszébe juthatott, különösen a miniszterelnök évadnyitó beszédének ellenzéki fogadtatása után.
A forgatókönyv is a réginek bizonyult: a Jobbik dúrban, az LMP mollban áriázza régi vádjait, az MSZP meg hol ehhez, hol ahhoz tercel.
Magyarország két éve olyan magasra tornyozta maga előtt a feladatokat, hogy némelyek azt hitték, egy bástya elé kerültek, s még az sem tűnt föl nekik, hogy nincsenek lőrések. Orbán Viktor felsorolta a két év erőfeszítéseinek eredményeit, és megerősítette, hogy a kormány folytatja a megkezdett politikát. Ezért esett szó az adósságcsökkentésről, az államháztartási hiány mérsékléséről, a középosztály megerősítéséről, a munkahelyteremtésről és az ősszel megalkotandó földtörvényről.
A központi téma tehát nem az IMF-fel történő megállapodás előnyeinek és hátrányainak taglalása volt, hanem az a közigazgatást, adózást, hiteltörlesztést, munkahelyteremtést magában foglaló nagy, átszervező munka, amelynek az Orbán-kormány a félidejéhez ért. A miniszterelnök új politikai életszabályok szükségességéről beszélt, s ebben az „élet” szó beiktatása a legérdekesebb. Mert az a politika, amelynek nincsen köze az élethez, az életünkhöz, előbb vagy utóbb kudarcot vall. Az SZDSZ ezen bukott meg, az LMP pedig emiatt nem tudja növelni táborát. Bár Orbán Viktor nem először magyarázta el az okokat, a pénzügyi biztonsági háló fontosságát, a Jobbik elnöke megkérdezte, miért kötünk megállapodást az IMF-fel, ha nincs szükségünk a hitelre. Ilyen kérdések a téren, a sakkozók közt meg a gőzfürdőben egészen jól hangzanak, de parlamenti politikusnak ennyire naivan nem tanácsos kérdezősködnie, mert neki a kérdés utáni visszakérdezésre is tudnia kell előre a választ. Vadítóan hangzott az LMP részéről is a „romhalmaz” ország, meg a sallangtalanul és bulvárosan csak „baltás gyilkost” pártolónak bélyegzett kabinet elmarasztalása, de vajon hol járt Jávor Benedek 2010 előtt, a Gyurcsány- és Bajnai-kormányok idején, ha az az állapot neki nem volt romhalmaz, és van-e némi fogalma a rendszerszerűen működő kiadatási procedúrákról szerte a világban?
Szerencsés alkatnak mondhatja magát minden ellenzéki képviselő, akinek csak és kizárólag az elmúlt két évvel voltak gondjai. Orbán Viktor a replikáiban a legjobb, és még ha úgy tűnhet is, elveszíti a fejét, azt is igen józanul és megfontoltan teszi. – Pár éve azt gondoltuk, az EU mindenre megoldás. Ma azt látjuk, hogy az EU a problémák forrása – hallhattuk, és ki-ki vérmérséklete szerint megnyugodhat vagy idegeskedhet amiatt, hogy ezt számos nyugati közgazda ugyanígy gondolja. – Maguk arra büszkék, hogy járják az országot, mi meg arra, hogy benne élünk – mondta a kormányfő az LMP frakcióvezetőjének. – Önök remegve várják, mikor lesz végre megszorítás! – olvasta Mesterházy Attila fejére, akinek rendesen az orra alá dörgölte, hogy a 2008-as IMF-megállapodást az MSZP-kormány három hét alatt úgy benyelte, mint kacsa a nokedlit. (Vajon az miért volt jobb, hogy az akkori vezetés nem mérlegelt az ország érdekei védelmében, és időt sem adott magának átgondolni a kölcsönt adó feltételeit? A nyugdíjak akkor 8 százalékkal csökkentek!) Mesterházy büszkén mondta: a 2008-as 20 milliárdos IMF-hitel jelentős része a bankoknál landolt. Azoknál, akiket az Orbán-kormány megadóztatott…
Mert jó, ha tudjuk, Magyarország fő bűne a pénzvilág szemében éppen ez: a megosztott közteherviselés. Ez volt a harapás az almába, az ok a kiűzetésre. De azért a paradicsom és az offshore-paradicsom közt a különbség megmarad.
Körmendy Zsuzsanna - mno.hu