A liberalizmus nem tud örökké ellenállni a demokrácia erőinek – ezt belátták a tengerentúlon is. Ezért küldtek felforgató ügynököt Európa kellős közepébe. A busásan megfizetett, gátlástalanra tréningezett ágens tábort toborzott hamar.

S az összetrombitáltak most demokráciát követelnek.

Úgynevezett „liberális demokráciát”, amely mételyezőbb, mint az egykori „szocialista demokrácia” volt. Nem véletlenül követelte 1990-ben az akkori zsoldos ügynöksereg a „jelző nélküli demokráciát”. Most ugyanazok, és szellemi utódaik „liberális demokráciáért” tombolnak.

Újra „jelzős” demokráciát akarnak ránk erőltetni.

Nagyrészt az egykori „szocialista demokrácia” haszonélvezőinek utódai morognak. Külső nyomással a törvényhozásba is beerőltettek egy egyszemélyes „pártot”, hogy képviselje a politikai vandalizmust a patinás, neogótikus falak között.

Parazita politikus a parlamentben.

„Lehet, hogy nagy gazember, de ő legalább a mi gazemberünk” – mondták, mint már annyiszor, az óceán túlsó partján. Az egyes ottani irányítók már rég elvesztették az egykori morális felsőbbrendűségét. S ezt ők is tudják, de gátlásaik nincsenek.

Felforgató ügynököt küldtek a demokraták ellen.

Liberális átnevelő táborrá akarják süllyeszteni az Európai Uniót. Ennek a liberalizmusnak természetes része a személyválogatás. Kik hiányoznak az USA korrupciós listájáról? Ennek még a megkérdezése is szentségtörés. Húsz évig nem létezett lista a harci kelléktárban.

Miből építette tengerparti luxusvilláját a maoista?

Ez nem érdekli Jó Barátját. Belefér a liberális hegemonizmusba. Ez az ideológia – közismerten – külső erő által szervezett felforgató mozgalom. Mindenhol az alja viszi előre a liberális expanzionizmust. Fizetett vörös gárdistákkal dúlnak.

A liberálisok vandalizálják a társadalmat.

Fiatalokat, mint szarvon kötött marhákat visznek a liberalizmus mészárszékére. Parazitabűnözéssel, droggal, celebek kényeskedésével, cukiskodásával bontják a társadalmat. Tudatot rombol a kulturális selejt, a művészeti gagyi, a szélsőségnek követendő mintává emelése.

Mindezt korlátlan pénztámogatással.

Vörös gárdisták sem dobálnak klaviatúrát ingyen, nem másznak kerítést, nem őrjöngnek erkélyen fillérekért. Elfogyott a pénz, eltűntek az emlékmű miatt hisztizők. Megoszlott a pénz – megoszlott az ultra liberális egységfront. Csak a dacos ellenségkeresés maradt meg.

Ehhez is külső szellemi hátország kell.

A belső vezérürük üresfejűsége azt a látszatot kelti, hogy mozgalmuk könnyen semlegesíthető, kompániájuk hatástalanítható, korrupt szerzéseik leleplezhetők, a főkorruptak passzra tehetők, és egykori birodalmuk jelképesen autóparkolóvá gyalulható.

De nem, mert kártevésük megfékezhetetlen.

A liberalizmust nem lehet lerombolni, a liberalizmus maga a rombolás.