Rokonszenves tömeg, szép jelszavak… Eleven a demokrácia hazánkban – csettint a felületes szemlélő a demonstrációkat látva. Most nem lőnek gumitölténnyel fejmagasságban a polgárok közé, nem verik véresre viperával a nyugdíjasokat.

 

Nem térdepeltetik közintézmény udvarán a fiatalokat.

 

Mindez a XXI. századi demokrácia ismérve. Ahol szabadon véleményt nyilváníthatnak az emberek – az Európai Unió polgárai -, ahol sem beépített provokátorok, sem azonosíthatatlan kékruhások nem testesítenek meg kockázatot, ott demokratikus törvényesség él.

 

Nem hoznak vérbírósági ítéletet fiatal „bírók”.

 

Azért bírók, és nem bírák, mert azok az ifjú jogászok, akik évtizede fiatalokat löktek börtönbe, köztörvényesek közé, csak azért, mert e fiatalok rosszkor voltak rossz helyen, kíváncsiságból mentek az utcára, ám ott kékruhások ütlegelésének áldozatává váltak, nem kellett volna börtönviseltté válniuk.

 

Az őket elítélő „bírók” a legcsekélyebb tiszteletet sem érdemlik.

 

Azonosítani kellene őket – ez megoldható -, és rögtön eltávolítani őket az igazságszolgáltatás gépezetéből. Ma kockázatot jelentenek: amíg ők bíróként tevékenykednek, az állampolgárok nem bízhatnak az igazságszolgáltatásban.

 

A mostani demonstrálóknak ilyen rizikóval nem kell szembenézniük.

 

Európai uniós polgárként szabadon véleményt nyilváníthatnak, még indulatosak is lehetnek, esetleg – bizonyos határokig – meg is sérthetik a hatalomgyakorló személyeket. Még a műanyagból készült szoborfejet is rugdalhatják kedvükre.

 

Nem kell köztörvényesek között raboskodniuk.

 

Mi több: maga a közmédia tudósít a demonstrációkról. Korrekt fényképekkel röpítik országos hírré felirataikat, még csak gúnyos kifejezésekkel sem csorbítják a tüntetők méltóságát. Nem minősítik őket „dühöngőknek” – amiként a liberális sajtó ezt tette az extrém uralom alatt.

 

Sőt teszi ma is – mert teheti. A címkézés a demokrácia része – a magánsajtóban.

 

Mindamellett e mostani demonstrációk kissé hamiskásak. Az ezeken fölszínre bukó  populizmus némileg gyanús. Igaz, populizmus nélkül még a parlamenten belüli politizálás is hatástalan, talán unalmas is, az utcai politizálásnak pedig egyenesen kenyere a populizmus.

 

Mindamellett a most örvénylő populizmus gyanút kelt.

 

Ez a populizmus ugyanis túlságosan profi és embertelen. Hazai szellemi műhelyekben tartózkodnának a szélsőségtől. Az európai politikai stílus ugyanis mentes a szélsőségnek minden változatától. Az európai politizálás a saját hívek tiszteletét is követelményként kezeli.

 

A saját híveket is inkább kijózanítani, semmint manipulálni óhajtja.

 

A most utcán fortyogó populizmus azonban extrém. Lezülleszti a saját híveket is. Polgárokból proletárokat rondít. Közösségekből tömeget demoralizál. Rémületet kelt a gondolat: mi lenne, ha ez a populizmus vergődne hatalomra?...

 

Mit kezdene ez a hatalom az általa lezüllesztett támogatókkal?

 

Szellemi terroristák – bukkan fel időnként a minősítés, különböző politikai oldalakon. Félő, hogy ezeket a manipulátorokat külföldről mozgatják. Idegen érdek lesilányított szolgái heccelik fel a társadalom erre fogékony részét.

 

Erre konkrét jelek utaltak már korábban.

 

Egy akkori pártelnök a kampány finisében egy hetet időzött a tengerentúlon, és máig nem tisztázta, mit végzett ott, kiktől kapott tájékoztatást, felkérést - netán kiképzést… Egy másik csoportfőnök pedig egy macskajancsit paskolt  be a parlamentbe egyszemélyes pártként.

 

Ő is fanyalgott a macskajancsitól, de ukázt kapott – kintről.

 

Most a demonstrációk kretén populizmusa ébreszti fel a gyanút: külföldi propagandaműhely(ek) állhat(nak) a háttérben. Ez pedig súlyos aggodalmat kelt. A rendszerváltoztatás feszültségét és áldozatát nem ezért szenvedte el az ország.

 

A külföldi – idegen – érdekek kiszolgálása ugyanis nem egyeztethető össze a demokráciával.