Ma 2024 július 13. Jenő napja van. Holnap Örs, Stella napja lesz.
d9e4bef734ac45c541769b49c0d9c24e.jpg

Korszellem - Göncz-eset

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

„Mindannyian görög zsidók vagyunk!” Ezt a biológiai nonszenszt Göncz Kinga osztotta meg a Facebook közösségi portálon. Mivel mindig is küldetésemnek éreztem a valótlanságok elleni küzdelmet, hát hozzákommenteltem: „Ezt kikérem magamnak. Én nem!”

Erre Göncz asszonyság további képtelenségeket sorolt.

„A francia Le Monde a 2001. szeptember 11-iki New York-i merényleteket követően a címlapján ezzel a címmel jelent meg: »Mi mindannyian amerikaiak vagyunk!« Így fejezve ki a franciák együttérzését az amerikai néppel. Hasonlóképpen fejezte ki magát Kennedy amerikai elnök, amikor a hatvanas évek elején Berlinbe látogatott: »Mindannyian berliniek vagyunk!«, mondta, utalva a berlini fal által kettéosztott főváros lakóival való szolidaritásra. A »Mindannyian görög zsidók vagyunk« azt jelenti, hogy együtt érzünk és támogatásunkról biztosítunk mindenkit, akit a szélsőjobb támad és fenyeget, legyen az Görögországban, Ausztriában vagy – Magyarországon!”

Úgy éreztem, továbbra is sületlenségeket beszél. Fel akartam hát nyitni a szemét:

– Nem emlékszem, hogy a zsidó szervezetek bármikor hangoztatták volna: „Mi mindannyian székely hazafiak vagyunk”, amikor falukat rombolnak le. Vagy amikor Felvidéken magyarokat ütnek-vernek, megkülönböztetnek, itthon és szerte a világban. Normális ember a saját népéért izgul, küzd az érdekeiért, nem idegenek érdekeit, nézeteit, hasznát lesi, tolja előre és támogatja.

Semmi közünk se a görög, se a fokföldi zsidókhoz. Nem haragszunk rájuk, nem is szeretjük őket, sorsuk közömbös. Lényegtelen, nem ránk tartozik. A francia lapok sem érdekesek, és az is teljesen közömbös, miféle szlogeneket szajkóz egy amerikai magazin. Miért kéne ahhoz idomulni? Másolni? Főleg követni! Bolond ember foglalkozik ezzel, esetleg olyan, aki az idegen érdekeit szolgálja.

De ezek a szocialisták nem akarják az igazságot. Fogta magát, és kizárt az oldaláról. Én megtettem mindent, ami tőlem elvárható. Innentől leveszem róla a kezem. Éljen tovább tudatlanságban!

Pozsonyi Ádám - demokrata.hu

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Mozi világ (440) Flag gondolja (36) Irodalmi kávéház (537) Tv fotel (65) Sport (729) Titkok és talányok (12) Emberi kapcsolatok (36) Autómánia (61) Szépségápolás (15) Gasztronómia (539) Politika (1582) Rejtőzködő magyarország (168) Alámerült atlantiszom (142) Életmód (1) Nagyvilág (1310) Egészség (50) Történelem (18) Heti lámpás (322) Vetítő (30) Kultúra (9) Mondom a magamét (7708) Belföld (11) Mozaik (83) Jobbegyenes (2823) Tereb (146) Gazdaság (713) Nézőpont (1)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>