Ma 2024 július 14. Örs, Stella napja van. Holnap Henrik, Roland napja lesz.
6510099b9b62a968a8f74cf89711c43a.jpg

Hagyaték

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Igaza volt annak az asszonynak, aki azt mondta egy tévériportban: soha nem tudhatja senki, mikor kerül ide! És körbemutatott. Pontosabban maga köré, ahol egy elnyűtt, koszos paplan, néhány szakadt kabát, lyukas szatyor, valamint egy PET palack hevert, benne a maradék kannás borral.

Bár úgy beszélünk a hajléktalanokról, mintha egy szigorúan behatárolható, azonos jegyekkel és paraméterekkel leírható társadalmi réteget alkotnának. Egy megvert, sokat szenvedő, elnyomott sereget, amely a magyaroknak, közelebbről a tahó és érzéketlen magyar középosztálynak köszönheti tragédiáját.

A valóságban persze egészen más a helyzet. Ugyanis ezernyi úton és sorsbuktatón keresztül jutnak el emberek oda, hogy az utcán éljék az életüket. Ha igaz, egy volt bíró számít ma a budapesti hajléktalanok legexponáltabb figurájának, de van köztük rendőr, tanár, mérnök, képzett szakmunkás, és persze közönséges munkakerülő is. Cigányt nemigen látni, mert ők figyelnek és vigyáznak egymásra saját közösségeiken belül. Nagy iskola lenne ez nekünk magyaroknak, ha egyáltalán írni és beszélni lehetne róla. Egyébként ki ezért, ki azért lett és lesz hajléktalan. Ital, családi konfliktusok, válások utáni kifosztottság, munkahelyi konfliktusok, megcsömörlöttség, egyszerű önfeladás.

És persze a határtalan, néha már misztikus és megmagyarázhatatlan szabadságvágy, ami bizony lehet olyan erős, hogy elnyomja a kényelem és a komfort iránti természetes ösztönöket is. Magától értetődik, hogy a városnak azokon a pontjain, ahol sok lesz egyszerre a hajléktalan, kezd megváltozni az élet. Fölborulnak a megszokott normák, semmivé válnak egyes viselkedési szabályok, s a hely létező kultúrrétege alatt kialakul egy másik, sokszor napról napra erősödő kulturális dimenzió is. Ez történt a Józsefvárosban, ahol Kocsis Máté polgármester igyekszik rendet tenni a hajléktalanfronton. Tilos a kukázás, tilos a kéregetés, tilos a köztereken az alvás és az „életvitelszerű ott-tartózkodás”. Rossz fogalmak, ügyetlen szavak. De nyilvánvaló, hogy Józsefváros adófizetőit már zavarta a hajléktalanok alkalmatlankodása, a szétdöntött kukákkal, az eldobált palackokkal, a lyukas, utcán heverő pokrócokkal és felismerhetetlen göncökkel együtt. Kocsis Máté, Józsefváros polgármestere persze elkésett. Magam láttam Londonban az 1980-as évek végén reggel a belvárosban egy hajléktalant, aki egy szétbontott tévédobozt takart magára, s békésen szendergett alatta egy kirakat beugrójában. Egy bobby odalépett, udvariasan megkopogtatta a kartondobozt, és szólt a hajléktalan férfinek, hogy reggel van mister, tessék felkelni, s továbbmenni.

Továbbmenni… Hát ez az, a hajléktalanproblémára ma már nincs megoldás. Csak tovább lehet tolni. Konkrétan és átvitt értelemben is. Kocsis Máté rendet akar, amit nyilvánvalóan üdvözölnek az adófizető józsefvárosi polgárok, és egyáltalán nem érdekli őket, mit hord össze erről az egészről a liberális média. Sokba kerülnek az intézkedések, leterheli a rendprogram a rendőröket, a közterület-felügyelőket, s persze polgármesteri hivatalt is.

Általában ezek a lemezek forognak a baloldali tévés beszélgetésekben az akcióval kapcsolatosan, amire a polgár mindjárt mondja is, hogy jó, akkor éljen a hajléktalanok között a Kálmán Olga, meg az MSZP-s Horváth Csaba! Tisztelni kell Kocsis Máté szándékait, aki legszívesebben jól kiépített és felszerelt hajléktalanszállók gondoskodására bízná az elesett embereket. Persze legtöbbjük nem akar szállóra menni. A kötöttségek, a szabályok, a tízórás kapuzárás, s természetesen az ottani alkoholtilalom miatt. És szeretnék megtalálnia cipőjüket is, ha reggel lelépnek az ágyról, de azt bizony sokszor már elvitte valaki…

Így fest Demszky Gábor és általában is az SZDSZ és az MSZP húsz esztendő alatt felhalmozott hagyatéka. Hajléktalanok, felhergelt bűnözők, hitelcsapdák, karvalykodó bankok. És egy hamis és álságos szeretetfilozófia, ami sohasem volt igaz, és ami mindent és mindenkit szeret, akit és amit fel lehet használni a magyarok és a magyarok országa ellen. A liberális baloldal épp úgy dolgozza meg és manipulálja most a hajléktalanokat, mint a romákat. Minden segédcsapat megfelel. És ha itt már lehetetlenné válik az élet, Demszky valamelyik adriai villájába költözik. Ennyit a hajléktalanságról.

Sinkovics Ferenc, magyarhirlap.hu

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Nézőpont (1) Flag gondolja (36) Nagyvilág (1310) Tereb (146) Jobbegyenes (2823) Történelem (18) Alámerült atlantiszom (142) Mozaik (83) Szépségápolás (15) Politika (1582) Tv fotel (65) Autómánia (61) Mozi világ (440) Titkok és talányok (12) Kultúra (9) Vetítő (30) Gazdaság (713) Mondom a magamét (7708) Életmód (1) Rejtőzködő magyarország (168) Belföld (11) Emberi kapcsolatok (36) Egészség (50) Irodalmi kávéház (537) Sport (729) Heti lámpás (322) Gasztronómia (539)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>