Ha valaki szeretne közhelygyűjteményt olvasni, okvetlenül vegye kézbe ]]>Gyurcsány Ferenc írását, amely Angyalok és ördögök címmel jelent meg]]> a szerdai Népszabadságban. A Demokratikus Koalíció elnöke egyre inkább elemében érzi magát, nem is csoda, hiszen a baloldal törmelékpártjainak vezetői talán még nála is gyengébben teljesítenek. Voltak, akik évekkel ezelőtt, az MSZP mélyrepülésekor már megjósolták a levitézlett exminiszterelnök és hajdani MSZP-pártelnök előkerülését, újbóli térnyerését a politikában.

De az, hogy ilyen mértékben előretolakszik ez az önmagát és az országot ezerszer lejárató ember, csakis annak köszönhető, hogy akik vele versenyt futnak, még nála is gyengébbek. Nem tudni, Gyurcsány miért nevezi sokkterápiának a nemzeti együttműködés rendszerét, mert az kizárólag a balliberálisokat sokkolja, de értelmesen még nem fejtették ki, hogy miért. De már amikor „a vagyonosok szociális felelősségéről” papol az az amúgy hatalmas vagyonnal rendelkező ember, akinek kormányzása alatt a szegények még szegényebbek lettek, a segélyen élők száma egyre nőtt, a közfoglalkoztatást demagóg módon leszólták, s megvetéssel illetik azóta is, holott az a munkanélküliségnél még mindig jobb, s akinek miniszterelnöksége idején százezrek adósodtak el a devizahitelezés miatt, annak jobb lenne hallgatnia a szociális felelősségről. Hiszen ha csak annyi felelősségérzet lett volna kormányában, mint amennyi a lengyelekben megvolt, ahol a hitelképességet is vizsgálták, és az adósok nem voltak kitéve az árfolyam-ingadozásnak, akkor máris hitelesebb lenne szociális felelősségről beszélnie.

De hát tudjuk, megint választások előtt vagyunk, a részletekre – legalábbis a DK elnöke azt hiszi – már kevesen emlékeznek. Hasonló hangzatosságokkal lépett a színre az Együtt–PM is, amely „hídfőállást épít”, bár arra nem tértek ki, mit mivel akarnak összekötni, de minimálprogramnak ajánlhatnánk nekik a kis baloldali pártok közötti ellenségeskedés áthidalását. Az Együtt–PM hídverői mindenesetre úgy gondolták, hogy a helyi önkormányzatokban kezdik majd meg „az Orbán-rezsim lebontását”. Nagy sikert nem jósolunk nekik, mert azoknak a kerületeknek a lakosai, ahol az Együtt–PM jelölteket indít, nem valószínű, hogy egy kétharmaddal megválasztott kormányzati berendezés téglánkénti elbontásáról álmodnak. Barikádharc helyett alighanem inkább saját szűkebb pátriájukat szeretnék szebbnek, tökéletesebbnek, élhetőbbnek látni.

Tóbiás József, aki a forró helyzetben – amikor meg kellett állapodni a közös jelöltek indításában – elment nyaralni, talán most már odaszagol pártjának dolgaihoz. Az a főpolgármester-jelölt, akinek indításában végül is nyögvenyelős megegyezésféleség született, kevésbé a közös érdekek képviseletét, inkább a közös kudarcot jelképezi. ]]>A YouTube-on óriási röhögés kíséretében]]> a fél ország az ő videoklipjét nézi, amint egy pej, egy félig háttal álló asszony és egy visító kisgyerek társaságában kimustrált trikóban és olyan gatyában, amelyet egy igényesebb hajléktalan már nem vesz magára, egy vödör jeges víz alá áll, és azt gondolja, hogy ő most nagyon trendi. Falus Ferenc nem trendi, hanem szánalmas alak. Ha egy pillanatra elfeledjük, hogy egy polgári napilap disztingvált vezércikkírói vagyunk, azt írhatnánk, még ennél is többen néznék őt a YouTube-on, ha letolt gatyával állt volna a jeges vízzel teli vödör alá. Aki csak így tudja fölhívni magára a figyelmet, az ne akarjon egy ország fővárosának első embere lenni. Mit tenne ez a szerencsétlen alak, ha meghibásodna a 3-as metró, ha kigyulladna egy autóbusz vagy ha árvíz öntené el a Római-partot?

Mit öntene magára?

mno.hu - Körmendy Zsuzsanna

Tisztelt olvasók! Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Flag Polgári Magazin facebook oldalát, a következő címen: ]]>https://www.facebook.com/flagmagazin]]>
- Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!

Köszönettel és barátsággal!

]]>www.flagmagazin.hu]]>