Ma 2024 december 21. Tamás napja van. Holnap Zénó napja lesz.
8b73326034004b33f573abf5ea71b483.jpg

Kéz a zsebben

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

A rendszerváltás óta tisztakezű politikát ígér majd minden hatalomra kerülő párt vagy koalíció, átláthatóságról és üvegzsebről beszél, aztán marad minden a régiben. Az éppen regnálók és a holdudvar zsebe meg egyre csak dagad, a kimagyarázók kacifántos válaszokat adnak a miértekre. 

Most is kézről és zsebről lesz szó, de nem a tisztáról vagy az átlátszóról, hanem a zsebre dugottról. De előtte: észrevették-e már, hogy minden politikai erő nagy figyelmet fordít vezetőinek verbális és nonverbális kommunikációjára, s arra is, mit hogyan mondjanak s tegyenek közszerepléseikkor, különösen a választásokat megelőző időszakban? Ma már gondosan ügyelnek a térköztartásra is, nincsenek elnökségi asztalok, csak egy pulpitus van plexiből, hogy a teljes személyiség látszódjon. Frontális térszervezés helyett meg a centrális kedvelt, mert az olyan demokratikus, előbbi meg ugye a mindenkori diktatórikus társadalmak sajátja – a fáraók korától egészen a mai parancsuralmi rendszerekig.

S papír nélkül kell beszélni, hogy látszódjon is a felkészültség, legfeljebb egy A/6-os lapocskán lehet pár emlékeztető szó. A gesztusok megkomponáltak, a kezet deréktól fölfelé illik használni (a lelkiség meg a szellemiség sávjában), s mindig jól jön egy-egy nyakkendő vagy zakóigazítás, szemüveg le- és felvétel (már ha van), mert ez is segítheti, vizuálisan mintegy aláhúzhatja a mondandót. Közszerepléseken kedvelt a beszédvázlat gondos rendezgetése a pulpituson, lehetőleg taps alatt, kellő hatásszünettel. Végül jöhet a győzelem V-je, meg levonuláskor a kézfogás a néppel – rafináltan koreografált minden. Hatalomra, hatalomba kerülve aztán kopnak, majd eltűnnek e gesztusok, a kéz már gyakrabban babrál a szellemiség sávjában, az áll meg az orr körül, homlokot töröl vagy szemüveget igazgat, problémákon töprengést, megoldásokon gondolkodást jelezve. Végül egyre több a zsebre dugott kéz, ami a hívek között még lazaságnak, jópofaságnak is tűnhet, a hivatalos, netán diplomá­ciai szituációkban azonban már nagyfokú neveletlenségnek számít – hogy kellő udvariassággal fogalmazzak. Így slattyogott Őszöd rétora, Merkel asszonnyal a Szent Koronához a világ szeme láttára, de mostani vezetőinket is gyakran látni zsebre dugott kézzel…

A kéz vagy az ujjak elrejtése szokásban volt régen is. Nagy történelmi személyiségek közül többen – Napóleon vagy Lenin (legjobb magyar tanítványaival egyetemben) – a mellény hasítékait használták, Hitler karba fonva dugta el kezeit, mindegyikőjük azonban a lelkiség sávjában rejtekezett. Hogy aztán ez milyen lelkiség volt, már más lapra való! A zsebre dugott kéz viszont a testiség territóriumához tartozik, amely a kulinárisnak, a mértéktelenségnek emblematikus sávja. Nem szeretem e stílust és az utat sem, amely hozzá vezet! „Nyújtsátok ki tettre a kezet már / S áldozatra zsebeiteket, / Tápláljátok végre a hazát, ki / Oly sokáig táplált titeket” – írta Petőfi Szájhősök című versében. Intelme aktuálisabb, mint valaha!

Ozsváth Sándor, magyarhirlap.hu

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Jobbegyenes (2898) Kultúra (9) Egészség (50) Gasztronómia (539) Nagyvilág (1310) Politika (1582) Mozi világ (440) Történelem (18) Belföld (11) Autómánia (61) Mozaik (83) Alámerült atlantiszom (142) Életmód (1) Emberi kapcsolatok (36) Tereb (146) Heti lámpás (342) Mondom a magamét (8038) Vetítő (30) Szépségápolás (15) Irodalmi kávéház (543) Gazdaság (724) Nézőpont (1) Flag gondolja (38) Rejtőzködő magyarország (168) Sport (729) Titkok és talányok (12) Tv fotel (65)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>