Ma 2021 május 16. Mózes, Botond napja van. Holnap Paszkál napja lesz.
18e038150f022f4ba6a7d1abe8bca5e3.jpg

Ismét Magyarországot támadja Soros György

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Orbán Viktor kihasználja az etnikai és vallási nacionalizmust, az elzárkózást annak érdekében, hogy állandósítsa hatalmát – erről beszélt Soros György (képünkön) a német Wirtschaftswoche című magazinban.

A spekuláns szerint Orbán Viktort nehéz lesz leváltani

A milliárdos üzletember az interjúban elsősorban Angela Merkel politikáját dicsérte, ugyanakkor kitért a lengyelországi és a magyarországi politikai helyzetre is.

Úgy fogalmazott: bár Jaroslaw Kaczynski, a lengyel kormánypárt vezetője és Orbán Viktor igen különböző emberek, az általuk áhított rezsimek nagyon hasonlítanak egymáshoz. – Bizonyos értelemben azt a fajta színlelt demokráciát állítanák vissza, amely az I. és a II. világháború között Horthy Magyarországát és Pilsudski marsall Lengyelországát jellemezte. Ahogy hatalomra jutnak, elfoglalják a demokrácia fontos intézményeit, amelyek autonómok, illetve azoknak kellene lenniük, legyen az a központi bank vagy az alkotmánybíróság – véli Soros. Megjegyezte, Kaczyn­ski nem olyan intelligens, mint Orbán, azonban ravasz politikus, aki a migráció kérdését kampányának központi elemévé tette. Szerinte mindkét vezetőt nehéz lesz leváltani.

Az üzletembert arról is kérdezték, hogy miért övezi Kelet-Európában olyan nagyfokú ellenszenv, bizalmatlanság a menekülteket. Szerinte ennek oka, hogy a világnak ezen a részén a nyitott társadalomnak nincsenek erős gyökerei. – A magyar miniszterelnök az általa vallott magyar és keresztény identitás alapelveit helyezi előtérbe. A nemzeti identitás vallással való ötvözése, rövid távon, hatásos keveréknek tűnik – fogalmazott.
Soros Angela Merkel politikája kapcsán elismerte: régebben ugyan bírálta a politikáját, de most örül azoknak az intézkedéseknek, amelyeket a kancellár a migrációs válság során meghozott.

Kitért arra is, hogy az Európai Uniónak átfogó tervre van szüksége a válság kezelésére. – Olyanra, amely megerősíti a menedékkérők áradatának hatékony kezelését, hogy a menekültek biztonságos, rendezett módon, és olyan ütemben érkezzenek, amelyet Európa kapacitásai elbírnak – mondta Soros. Megjegyezte, hogy „Orbán Viktor igaztalanul vádolja”, mivel szerinte nem igaz, hogy a javaslata következtében muzulmánok árasztanák el Magyarországot.

]]>www.magyaridok.hu]]> - Szalai Laura

Tisztelt olvasók! Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Flag Polgári Magazin facebook oldalát, a következő címen: ]]>https://www.facebook.com/flagmagazin]]>
- Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!

Köszönettel és barátsággal!

]]>www.flagmagazin.hu]]>]]>
]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Kultúra (6) Mozaik (83) Mondom a magamét (5297) Tv fotel (65) Tereb (138) Életmód (1) Irodalmi kávéház (504) Flag gondolja (33) Emberi kapcsolatok (36) Történelem (14) Nagyvilág (1455) Belföld (6) Politika (1578) Rejtőzködő magyarország (168) Jobbegyenes (2028) Alámerült atlantiszom (142) Titkok és talányok (12) Egészség (50) Mozi világ (440) Autómánia (61) Vetítő (30) Heti lámpás (255) Sport (729) Gazdaság (657) Gasztronómia (539) Szépségápolás (15)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>