Ma 2024 május 10. Ármin, Pálma napja van. Holnap Ferenc napja lesz.
c6f702728c013f9a98daa117b588ef21.jpg

Heller helyeselte a véres megtorlást - Eredeti dokumentumokkal!

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

„Az ellenforradalmat is egy ideig helytelenül értékeltem” – írta Heller Ágnes filozófus az MSZMP Központi Bizottságának 1959-ben. „Március lett, mire eljutottam odáig, hogy lássam, a párt lényegében helyes politikát folytat – fogalmazott Heller, majd hangsúlyozta: – Politikai hibáim közé tartozik, hogy vak voltam ellenforradalmárokká vált volt barátaimmal szemben.”

A filozófus barátait és mentorát, Lukács Györgyöt is elárulta 1959-ben az MSZMP-nek írt levélben

A levelet az országos levéltárban Hankiss Ágnes, a Hamvas Intézet vezetője lelte fel. „Heller 1959-ben gyakorlatilag üdvözli az »ellenforradalom« leverését, ami azért is rettenetes, mert ekkor már a legtöbb bebörtönzés és kivégzés megtörtént. Ma ugyanő a demokrácia fő védelmezőjeként folytat lejárató kampányt a Fidesz-kormány ellen” – nyomatékosította Hankiss.


Koherens keretbe foglalt öt évtized

„Régi bűnnek hosszú az árnyéka” – idézett lapunknak egy régi mondást Hankiss Ágnes. A Hamvas Intézet vezetője néhány héttel ezelőtt a Fidesz EP-képviselőjeként maga is részt vett az Európai Parlamentben azon a meghallgatáson, amelynek Heller Ágnes filozófus volt a főszereplője. „Az volt az egészben a megdöbbentő, hogy ott ül egy okos ember, aki egykor az erkölcsről írt filozófiai műveket, mára pedig a gyurcsányizmus elkötelezett propagátorává lett, és aki tagadta, hogy embereket súlyosan bántalmaztak a pesti utcákon 2006. október 23-án. Ez a levél és az a jelenet, ahogyan néhány hete az MSZP-től átveszi a kitüntetést, lehangoló, bár elég koherens keretbe foglalt öt évtizedet…” – hallhattuk Hankiss Ágnestől. Hozzátette, utána elgondolkodott, hogy mi lehet a magyarázata Heller hisztérikus haragjának és elfogultságának. „Aztán eszembe jutott, hogy több évvel ezelőtt, a Magyar Országos Levéltárban folytatott kutatásaim során találtam egy iratot, amely akkor is eléggé elborzasztott. Ebben az 1959-es levélben Heller gyakorlatilag üdvözli az »ellenforradalom« leverését, ami azért is szomorú és rettenetes, mert ekkor már a legtöbb bebörtönzés és kivégzés megtörtént. Ma pedig Heller Ágnes a szabadság és a demokrácia fő védelmezőjének szerepében folytat lejárató kampányt Európa-szerte a Fidesz-kormány ellen…” – hangsúlyozta a Magyar Hírlapnak Hankiss Ágnes.



 

magyarhirlap, országos levéltár

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Autómánia (61) Nagyvilág (1310) Mondom a magamét (7586) Titkok és talányok (12) Gazdaság (708) Alámerült atlantiszom (142) Tereb (146) Mozaik (83) Heti lámpás (312) Nézőpont (1) Tv fotel (65) Sport (729) Szépségápolás (15) Belföld (11) Irodalmi kávéház (537) Politika (1582) Mozi világ (440) Kultúra (9) Történelem (18) Emberi kapcsolatok (36) Életmód (1) Jobbegyenes (2799) Egészség (50) Rejtőzködő magyarország (168) Flag gondolja (36) Vetítő (30) Gasztronómia (539)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>