- 0
Gyurcsány Ferenc érdeke és tudatos célja egy hatalmas baloldali bukás az önkormányzati választáson.
Gyurcsány Ferenc legutóbbi nyilatkozatai egy irányba mutatnak: olyan, saját vezetésű egységes baloldali pártot akar létrehozni, melynek 2018-ban miniszterelnök-jelöltje lehet. Láthatóan már most, az önkormányzati választások előtt megpróbálja pozicionálni magát. A múlt héten például azt nyilatkozta az eddigi romapolitikájával kapcsolatosan, hogy szerinte mára világossá vált, az eddigi megközelítésük kudarcot vallott és a ciklus közepéig megkísérel kialakítani egy új stratégiát.
Hogy miért pont a ciklus közepére? Ekkorra már a romokban lévő szocialista párt és az igazi vezető nélküli Együtt–PM annyira erőtlen lesz, hogy Gyurcsány pálfordulásával megfogalmazhatja az új ideológiai és szakpolitikai irányokat. Megalapozva ennek igényét, az egész baloldal nevében véleményt nyilvánítva közli: szerinte az eddig használt baloldali nyelv, értelmezés és politika nem sikeres sem a választók szemében, sem a valóságban. Egy dologgal azonban nem törődik a bukott miniszterelnök. Nem a baloldali nyelv vagy baloldali értelmezés a legfőbb gond, ugyanezzel számtalanszor tudtak már választást nyerni. A legnagyobb probléma éppen maga Gyurcsány Ferenc és a hozzá hasonló, hitelességükben megkopott baloldali politikusok, akik használhatnak már bármilyen nyelvet, változtathatnak felfogásukon bárhogy, soha nem fognak tudni egy néppárti szintű támogatói bázist megnyerni.
Az új gyurcsányi felfogás világos. Az eddig hangoztatott álláspontjával szöges ellentétben most már jó a közmunka, mint mondta: „nincs más lehetőség, meg kell próbálni segély helyett, ha mást nem, közpénzből valamilyen közcélú munkát adni”. Mégis jó a családi adókedvezmény is, hiszen hirtelen feltűnő emlékei szerint állítólag azt javasolta 2008 környékén egy informális miniszterelnöki egyeztetésen, hogy csak akkor kapjanak családi pótlékot családok a negyedik gyerek után, ha dolgoznak a szülők.
Gyurcsány Ferenc érdeke és tudatos célja egy hatalmas baloldali bukás az önkormányzati választáson, így a szétesett MSZP és Bajnai egykori pártjának romjain létrehozhatná a „Demokrata Pártot”. Nem hiába beszél a kampány során gyakran az alacsony győzelmi esélyeikről. Békéscsabán például kijelentette: szerinte nem lesz áttörés október 12-én, „továbbra is narancssárga lesz az ország nagyobbik része”. Része volt ennek a tervnek az is, hogy Falus Ferencet harcolta ki közös jelöltnek, aki napról napra vált nevetség tárgyává, hol videójával, hol pedig azzal, hogy egy felújított épület előtt tart sajtótájékoztatót a felújítás elmaradásáról.
mno.hu - Deák Dániel
Tisztelt olvasók! Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Flag Polgári Magazin facebook oldalát, a következő címen: https://www.facebook.com/flagmagazin
- Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!
Köszönettel és barátsággal!