Márpedig mi, szocialisták hétfő reggel óta nagyon szeretjük az LMP-t, de még jobban szeretjük önmagunkat, Ferit, Gordont, Pétert, egyszóval a demokratikus ellensúly őrzőit.

Lendvai Ildikó tényleg nem tudja, mit beszél. Ez az ország csak és kizárólag azért tart ott, ahol, mert ő és a baráti köre módszeresen kifosztotta az elmúlt nyolc évben. Miután kommunistával – különösen, ha viselkedésében és döntéseiben ráadásul álkommunista az illető – vitatkozni igazságról, hazugságról hamvába holt kísérlet, haladjunk inkább az elemi logika mentén. Lassan mondom, hogy a nemzet anyósa is megértse.

A demokráciában szabad választásokon döntünk a parlamenti helyekről. Eddig Ildikó is biztosan felfogta. A választások után akad, aki kormányoz, és van, aki ellenzékben politizál. A nagyobb felelősség a kormányzó erőt vagy erőket terheli, de hasznos javaslataival, konstruktív magatartásával az ellenzéki padsorokban is tisztességgel helyt állhatnak a politikusok. Szerintem még eddig sem bonyolult. Figyelem, mindez csak felvezetés, most bukkan ki a lényeg: akit – minden jel szerint – kétharmaddal legyalulnak egy választáson, és aki a szavazatok nem egészen húsz százalékát szerzi meg, lehetőleg ne papoljon demokratikus ellensúlyról. Aki akkorát bukott vasárnap este, mint a legendás Rottenbiller, ne osztogasson tanácsokat másként szavazók millióinak.

Erről szól a demokrácia.

Az istenadta nép nem egyszerűen megvonta a bizalmat a szocialistáktól, de visszapofozta őket a politikai pubertáskorba. Vagy még visszább. Most újra kell tanulni mindent, szépen, sorjában: először gügyögünk, elhangoznak az első szavak, következik a járás, végül a dolgát is elvégzi a kicsi a toaletten. Az MSZP azonban nem óhajtja újrajárni a hatalmi tényezővé válás klasszikus útját. Még mindig azt hiszi, hogy övé az ország. Még mindig úgy viselkedik, mintha neki lenne kétharmada. És talán még mindig elhiszi, hogy tántoríthatatlan nyugdíjasok egy kis csoportjától eltekintve bárki is komolyan veszi.

Alighanem azt hiszik ott, a megfakult szoci agyközpontban, hogy itt valami nagy tévedés történt, az ország nyolcvanegy százaléka ellenük szavazott ugyan, de majd kitisztul a kép május elsejére, és zokogva követeljük vissza őket, a demokratikus ellensúlyozókat. S hogy mi a valóság? Az, hogy az MSZP-n kívül már mindenki észrevette, hogy kissé felmosták velük a padlót. Nem tréfa, megtörtént: tegnapelőtt kiírták egy pesti kocsma táblájára, hogy Fidesz-fröccs… Bemegy a polgár, kérdi, hogy az meg miféle ital. Egyszerű, tisztelt uram, feleli a kocsmáros, hát kétharmad-egyharmad.

Lélekbúvárok talán jó választ adnának a talányok talányára: miért van az, hogy akár hatalmon vannak, akár lemossuk őket, mint a gyalázatot, az MSZP állandóan azt szajkózza, hogy veszélyben a demokrácia? Figyeljék csak meg: a Demokratikus Charta óta ezt játsszák. Rohangáltak már barna esernyővel, sikoltoztak nyilasveszélyről a félbolond Bácsfi Diána idején, legutóbb pedig a Hollán Ernő utcába szerveztek nemzetközi aggálytalálkozót. Alighanem csak ehhez értenek.

A szocialistákat semmi, de semmi nem fűzi össze: nincsenek közös értékeik, ideológiai üzenetük dupla nulla, az országot nem ismerik és nem is szeretik. Marad a demokratikus ellensúly ellenőrzése. Hát, kedves Ildikó, ebből a faramuci helyzetből kellett volna kitörniük. Volt rá nyolc évük, nem sikerült.

Most jönnek a nagyfiúk, és rendbe teszik a szobát. Ők, a nagyok, az erősek teszik mindezt. Mert mégis csak furcsa volna a világ, ha a totyogó bölcsis törölné képen a kifejlett felső tagozatost.

19:81 lett a vége… Mars vissza a bölcsibe, és szerénység, szerénység, szerénység!

Szentesi Zöldi László, magyarhirlap.hu