Hogy egy Esterházy ne mondhassa azt, amit akar, főként ha kulturális promócióra kérik fel? Teljességgel elképzelhetetlennek tűnt Berlintől Rómán át Budapestig. Egészen tavaly karácsonyig, amikor mondandója végéről jégcsákánnyal csapták le az Alföldi Róbert Nemzeti Színházáról szóló passzust. Isten - és a szerkesztő - tudja, miért. Az érintettnek nem árulták el. Ami nemcsak kulturálisan aggályos (magyarul: bunkóság), de az erre fogékony alkatnak tálcán kínálja a cenzúra emlegetését. Amely következtetésre nem nehéz eljutni a minősíthetetlen eljárás nyomán. A jelenségben azonban cenzúrát, azaz erőszakos állami akaratnyilvánítást látni - az egyként államilag finanszírozott Magyar Rádió és Nemzeti Színház összefüggésrendszerében - minimum színes fantáziát feltételez.

Léphaft Pál nagyszerű rajza

Ami Esterházy Péternek van, nekem meg nincs.

Igaz, én azt sem tudtam elképzelni, hogy egyszer lekaszálhatnak a Klubrádió kvázi élő (előre felvett és későbbi időpontban szerkesztetlenül leadandó) adásának végéről. Olyan programról, amelyhez szerkesztői kéz csak akkor érhet, ha a résztvevők túllépik az időkorlátot - annak megakadályozására azonban ott a műsorvezető. Ahogy akkor ott is volt Vicsek Ferenc, aki utolsó megszólalásom után elbúcsúzott a hallgatóktól. Csakhogy a másik beszélgetőtárs, Bolgár György váratlanul és szokatlanul hét perc kitöltetlen időt jelzett még. Ő, akinek nem volt dolga követni az órát, és mégis... Majd ahogy folytattuk a már lezárt beszélgetést, Bolgár hosszú monológban adott új interpretációt az addig elhangzottaknak, s rövid reakcióm végén Vicsek újfent csak zárhatott.

A rádió előtt ülve már azt hallottam, hogy adászáró mondataim mindegyikét "kiretusálták", mint Lomnici Zoltánt a közszolgálati Híradó tudósításából, ellenben Bolgár időn túli strófája ott púposkodott. Hiánytalanul.

Időszűkéről tehát szó sem eshetett. Másról annál inkább.

A tájékoztatásomat nélkülöző, kulturálisan hiányos (azaz bunkó) beavatkozás hallatán harctéri idegesség kapott el, és nagyon csúnyákat SMS-eztem Vicsek főszerkesztőnek, aki sűrű üzenetváltások közepette végül arról értesített, hogy bement a stúdióba, és egyik megszólalásomat visszatette. Az ismétlés már újraalakított formában hangzott el.

Annak idején nem vertem nagydobra a Klubrádió eljárását, gondoltam, mégiscsak vendég voltam náluk, meg bajuk nélkülem is van elég. Csak akkor gondoltam feleleveníteni tavaly február 19-i történetünket, amikor hallottam, hogy Esterházy-ügyben - Bolgár szerkesztő úrral egyetemben - milyen megvetően beszélnek a közszolgálati eljárásról. Mégse a csík tolja a repülőt.

No persze, Esterházy mondandójának megcupfolása nem lett így kevésbé szégyenteli. S ha nem követi vágás, mármint a szerkesztő kivágása, a közszolgálat sokat veszít hitelességéből.

És ne adjon felmentést senkinek, hogy a Klubrádióban minden és mindenki úgy maradt, ahogy volt!..

Borókai Gábor - hetivalasz.hu