Ma 2024 április 17. Rudolf napja van. Holnap Andrea, Ilma napja lesz.
5339510b45184578a64aab20f103efc7.jpg

Éljünk végre magyarul!

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Megszólalt Csillag István, a Medgyessy-kormány SZDSZ-es gazdasági minisztere. Ez önmagában is szenzáció. Mert jól mutatja, hogy intelligens emberek is képesek teljes mértékben elveszíteni a morál és a jó ízlés iránti érzéküket. Csillag minisztersége idején pattant ki az az autópálya-építési botrány, ami végül is leváltáshoz vezetett.

Most föltámasztotta őt a rádió 180 perc című műsora, amikor az Új Széchenyi-tervről kérdezte. Nem sokat kertelt, szerinte úgy rossz az egész, ahogy van. Mert a kis- és középvállalkozások helyett a nagyokat kellene támogatni. Ugyanis azokban rejlik az igazi húzóerő…

Hasonlóképpen nyilatkozott a 2005-ös gazdademonstráció idején Benedek Fülöp, az agrártárca akkori MSZP-s államtitkára. „Támogatást, ezeknek?!” – kérdezte a tárgyalódelegáció egyik tagját, és dühében az asztalra csapott egy aktaköteget. Aztán ő is azt a recsegő lemezt kezdte forgatni, hogy a kicsik, mármint a gazdák és a családi vállalkozások csak szétforgácsolják a támogatásokban rejlő erőt, csupán a nagyok képesek a fejlődésre. Biztos, hogy Benedek úr ebben a szellemben tevékenykedne még ma is, ha nem jön közbe a letartóztatása.


Ami az Új Széchenyi-tervvel szemben mutatott szocialista és liberális felhorgadást illeti, szó sincs ostobaságról, noha egyik tábor sem rendelkezik említésre méltó szellemi potenciállal. Az történik, hogy a balliberális oldal a multik és a holdudvarába tartozó hazai nagyüzemek felé igyekszik irányítani. Ez a küldetése, és ez annak a komprádor szerepnek a szerves része is, amit elvállalt. Nem érdekli például az MSZP-s elitet, hogy az első Orbán-kormány idején odaítélt Széchenyi-terves támogatások hatvan százaléka szocialista kötődésű kis- és középvállalkozásoknál landolt. Ezt maguk mondták. Kötődés ide vagy oda, ezt a réteget is simán feláldozná a balliberális elit: nem ideológiákról, hanem a profit megszerzésének brutális és fájdalmasan szűk látókörű technikájáról van szó – lásd az észak-afrikai éhséglázadásokat vagy a Dél-Amerikában tapintható feszültséget.

Mellesleg nem a feszültségeket szeretné kioltani az Új Széchenyi-tervvel az Orbán-kormány. Ez nemcsak kidolgozott gazdasági koncepció és a fejlődés pontokba szedett reménye, hanem társadalomfilozófiai hitvallás is egyben. És egyfajta ösztönös visszatérés a gyökerekhez. A magyar alapvetően individuális nép, mindig is az volt. Ha úgy tetszik, zsigereiben őrzi vágyakozását az önállóság, a szabadság iránt. A kis- és középvállalkozások pedig önálló és szabad emberek gazdasági kezdeményezései, akik annak a középosztálynak képezhetnék a fundamentumát, amely minden valamirevaló demokrácia lelke és motorja. Gazdasági, szellemi értelemben egyaránt. És ebben az esetben felesleges méricskélni a fejlődés százalékokban is kimutatható ütemét, meg a bevétel rovatot böngészni a pénztárkönyvekben. Itt a szerkezet, a nemzeten belüli stabil viszonyrendszer és a mindebből következő szolidaritás válik mindenek fölött álló értékké. Szolidaritás, amely úgy egészíti ki és úgy feltételezi a magyarok individualizmusát, ahogy a jin és jang öleli egymást a taoista filozófiában.

Vidéken még inkább igaz ez. Egy erős gazdatársadalom vezetheti csak vissza a falut abba a kerékvágásba, amelyben mindig is haladni akart. Arról a faluról van szó, amelyet nemcsak kollektivizálni akart a szocializmus, de proletarizálni is. Elvágva ezzel minden gyökerét, amellyel saját hagyományaiba kapaszkodik. Az az MSZP-hez kötődő nagyüzemi agrárrendszer, amelyben a falvak lakói csak arctalan és akarat nélküli bérmunkások lennének, bizonyos értelemben a régi, kollektivizáló folyamat újkori kiadását jelentené. Talán most a vidék és a gazdatársadalom halad a globalizációról való leválás élén. Arról a globalizációról van szó, amely egészségtelen élelmiszerrel árasztja el Magyarországot, s arra készül, hogy ezt tegye egész Európával. No meg arról a globalizációról, amely ki akarja lúgozni Európa kultúráját és szellemiségét, meg akarja változtatni jellegzetes mentalitását, s amely válságok sorozatával rendezi át, hajtja maga alá valaha oly erős gazdasági életét.


Elszakadni a globalizációtól! Ezt hallani a gazdák világában. Az elszakadás persze sok fájdalommal és megpróbáltatással jár, ezt bizonyítja az a vádözön is, amely a magán­nyug­díj­pénztárakkal és a médiatörvénnyel kapcsolatosan zúdult az Orbán-kormányra. Ráadásul ezt a kását sem eszik olyan forrón, pontosabban nem is lehet forrón enni. Nyilvánvaló, hogy a magyar gazdasági élet nem lökheti ki csak úgy a multikat a határainkon kívülre. De elkerülhetetlen, hogy új viszonyt alakítson ki velük. Új, arányos és feltétlenül méltányos viszonyt, amelyben a hazánkban tevékenykedő külföldi bankok a nyugat-európai hitelkamatszinteket alkalmazzák Magyarországon is, és nem mennek fölé, ahogy teszik ezt napjainkban.

Hogy a változások folyamata erőre kapjon, egyértelmű fogalmakra, a célok pontos megjelölésére van szükség. Általában is igaz, hogy egyenesen kell beszélni, s nem szabad összetéveszteni a rafinériát a szellemi képességekkel, a konspirációt az intelligenciával. Nem utolsósorban pedig jelét kell adni annak, hogy valóban beindulnak a folyamatok, s láthatóvá kell tenni a kis- és középvállalkozások megerősítését. Mert egy fontos illúzió már elvetélni látszik – a közbiztonságé.

Sinkovics Ferenc , magyarhirlap.hu

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Sport (729) Egészség (50) Alámerült atlantiszom (142) Jobbegyenes (2786) Politika (1582) Mozi világ (440) Vetítő (30) Szépségápolás (15) Nézőpont (1) Nagyvilág (1310) Gazdaság (705) Autómánia (61) Kultúra (7) Mondom a magamét (7543) Rejtőzködő magyarország (168) Életmód (1) Történelem (18) Heti lámpás (312) Irodalmi kávéház (537) Emberi kapcsolatok (36) Belföld (10) Titkok és talányok (12) Tereb (146) Flag gondolja (36) Mozaik (83) Tv fotel (65) Gasztronómia (539)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>