Ma 2024 december 22. Zénó napja van. Holnap Viktória napja lesz.
769fd97de9e21b106b2fd21ccd78fb9e.jpg

Egy tál lencse

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Egy hajóban két irányba nem lehet evezni – értékelte Schiffer András az LMP hétvégi kongresszusán történteket. Ahol, mint az várható volt, a Bajnai-féle együttműködés iránt elkötelezett Párbeszéd Magyarországért Platform tagjainak megint nem sikerült elérniük, hogy az egész pártot bevigyék az Orbán-kormányt bárkivel és bármi áron megbuktatni akaró szövetségbe.

Nyilván sokan szeretnék Bajnaiék környékén, ha az ]]>LMP hajója szétválna]]> és elsüllyedne. Ezt a volt kormányfővel fémjelzett társaságot jellemezte ősszel Róna Péter „álnok, cinikus és erőszakos bandának” a módszerei miatt, amelyekkel maga alá akarta gyűrni az LMP-t.

Félreértés ne essék: az LMP-ben maradók – Schiffer szerint a tagság 90 százaléka – is szeretnék megbuktatni a jelenlegi kabinetet, csakhogy a párt frakcióvezetője szerint ők úgy szeretnék lebontani „a nemzeti cinizmus rendszerét”, hogy nem kérnek azokból sem, akik korábban Magyarországot kormányozták. Schiffer úgy véli, az LMP továbbra is olyan ökopolitikai alternatívát képvisel, amely megmutatja, hogy a nagytőke ellenében lehet úgy politizálni, hogy a magyar munkavállalók kiszolgáltatottsága csökkenjen, az ország pedig megőrizze természeti és kulturális örökségét.

Akik most önként elhagyták az LMP-t Karácsony Gergely, Jávor Benedek és Szabó Tímea ]]>vezényletével]]>, tényleg azt hiszik, hogy Bajnai Gordon is a nagytőke ellen akar politizálni? Bármit is mondanak, nyilvánvaló, hogy nem elvi megfontolásból döntöttek így. Hanem csupán azért, mert abban reménykednek, hogy a Bajnai-banda által összetákolt szövetségnek – amely kisgömböcként felzabál minden politikai formációt, amely él és mozog a baloldalon – esélye lesz megnyerni a következő választást. Hogy együtt már 2014-ben is hatalomra kerülhetnek. És ez például Karácsony Gergelynek nagyon teszik, hiszen korábban éppen ő volt az, aki felvetette az alkalmi, technikai koalíció létrehozását a Jobbikkal is, hogy győzhessenek, és hatályon kívül helyezhessék az új alaptörvényünket. Mert a lényeg az ]]>Együtt 2014 számára]]> a helytartói szerep megkaparintása. Ha sikerrel járnak, juttatnak majd pozíciót az LMP egykori platformosai közül is néhánynak. Hiszen úgy vállalták el ezt a (volt) pártjuknak ártó szerepet, hogy pontosan tudták: leválasztásuk egy célt szolgált, a jobboldali csalódottak mellett a baloldalon is komoly szavazatszerző képességgel rendelkező ]]>LMP meggyengítését]]>.

Úgy látszik, az LMP hajójából kiszállóknak már nem is számít, kik adják azt a tál lencsét. Számukra mindegy, hogy a trükkök százait elkövetők, a szemkilövetők, az IMF előtt térdre borulók, az ország javait elkótyavetyélők adják, akiknek a politikájával szemben ők is meg akarták mutatni, hogy másképp is lehetne. Nincs új a nap alatt – tartja a mondás. Láttuk, miként tette tönkre az idejekorán kiélt hatalomvágy a 90-es évek elejétől az SZDSZ-t, mint ahogy azt is láttuk, hogy a véleménykufárok által magasra tolt Fideszt miként nyomták le a mélybe pár hónap alatt a 94-es választások idejére, mert nem rohant az Együtt 1994-nek megfelelő Demokratikus Charta kedvéért az MSZP halálos ölelésébe. A Fidesz akkor kitartott elvei mellett, és idővel kormányképes váltópárttá nőtte ki magát.

Erre az LMP-nek ma komolyabb esélye van, mint korábban, amikor a vele szimpatizálók egy része jogosan tartott attól, hogy előbb-utóbb úgyis beállnak Bajnai mögé a libasorba. Ha Karácsonyék még ma is őszintén vallják, hogy tényleg lehet másképpen, erkölcsösebben is politizálni, mint amihez hozzászoktattak bennünket, bizonyítsák be! Adják vissza képviselői mandátumukat, hogy azokat olyanok kaphassák meg, akik választóikat nem becsapva, az LMP álláspontját képviselnék az Országgyűlésben.
Nem pedig Bajnai Gordonét.

Torkos Matild - mno.hu

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Életmód (1) Mozaik (83) Kultúra (9) Gasztronómia (539) Gazdaság (724) Egészség (50) Mozi világ (440) Heti lámpás (342) Tereb (146) Történelem (18) Politika (1582) Mondom a magamét (8038) Irodalmi kávéház (543) Emberi kapcsolatok (36) Belföld (11) Alámerült atlantiszom (142) Nézőpont (1) Vetítő (30) Jobbegyenes (2898) Titkok és talányok (12) Szépségápolás (15) Flag gondolja (38) Sport (729) Nagyvilág (1310) Autómánia (61) Tv fotel (65) Rejtőzködő magyarország (168)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>