Ma 2024 április 20. Tivadar napja van. Holnap Konrád napja lesz.
Békepárti, a valóságra reflektáló beszédet mondott Orbán Viktor

Békepárti, a valóságra reflektáló beszédet mondott Orbán Viktor

Flag

Szöveg méret

5
Átlag: 5 (1 szavazat)

Felemelő...

Márki-Zay Péter baloldali miniszterelnök-jelölt felszólalása rendkívül enerváltra, fásultra sikeredett, a kampány utolsó nagy hajrájára mintha eltűnt volna a lelkesedés a baloldal részéről, ezzel szemben Orbán Viktor felsorolta az eredményeket és világos választás elé állította hallgatóit – fejtették ki politikai elemzők lapunk megkeresésére. Simon János politológus, Tóth Erik, az Alapjogokért Központ vezető elemzője, Horn Gábor, a Republikon Alapítvány kuratóriumi elnöke és Kiszelly Zoltán, a Századvég Politikai Elemzések Központjának igazgatója elemezték lapunknak Orbán Viktor és Márki-Zay Péter március 15-i beszédét.

 

Simon János politológus szerint Orbán Viktor miniszterelnök átgondolt, bölcs, jól felépített beszédet tartott. A szakember lapunk megkeresésére hangsúlyozta, hogy a kormányfő a valóságból indult ki, minden mondata fajsúlyos volt, és a beszéd a valóságra is reagált. Simon János rámutatott arra, hogy az Orbán-beszéd lényeges gondolata volt a béke és hogy Magyarországnak ki kell maradnia a háborúból. A politológus fontosnak tartotta megjegyezni, hogy Orbán Viktor nem szimbólumokban és jelképekben beszélt, hanem rendkívül konkrétan, mindenki számára követhetően fogalmazott. A végén pedig – mint kifejtette – lelkesítette a híveit. 

Simon János úgy nyilatkozott, ha valaki idegen nyelvre lefordítja a beszédet, akkor is látszanak a világos üzenetek határon innen és határon túl. Véleménye szerint egyértelműen kiderült, hogy mit akar az Orbán-kormány, ha a Fidesz–KDNP megnyeri az április 3-i országgyűlési választást, és a kabinet folytatja a munkát. A beszéd éppen ezért a felelősségről szólt.

Simon János politológus úgy véli, a baloldal miniszterelnök-jelöltje populista beszédet mondott, amelyben a vágyakról, a hitekről, a fantázia világáról volt szó. A baloldali politikus arról beszélt, hogy mit szeretne, és az egész szónoklat frázisok pufogtatásával volt tele. Simon János szerint Márki-Zay Péter érdekes módon önmagát ártatlan amatőr politikusnak mutatta be.

 

Orbán Viktor győzelemre készülő politikusként szólalt fel

A miniszterelnök március 15-i beszédében – csakúgy, mint az összes eddigiben – a magyar nemzet egészéhez, a határon innen és túl élőkhöz szólt – fejtette ki lapunknak Tóth Erik. Az Alapjogokért Központ vezető elemzője szerint a miniszterelnök beszéde megerősítette, hogy február 24-én új időszámítás kezdődött Magyarországon és a világban is. Orbán Viktor helyzetértékelése szerint bár mindenkinek megvan az orosz–ukrán konfliktusban az érdeke, a magyaroké még tisztábban látszódik, mint korábban: a jobboldal békét, biztonságot akar, ehhez azonban erő és egység szükséges. Ezért Orbán Viktor világossá tette azt is, hogy mi az április 3-i választás tétje: vagy a Magyarországot háborúba sodorni képes, dilettáns és kapkodó baloldal kerül hatalomra, vagy a már sokat látott, tapasztalt, erős Magyarországot építő, békepárti jobboldal. 

Aki a Fideszre szavaz, a békére szavaz

– idézte a kormányfői intelmet az elemző, aki szerint nem sokat, de annál határozottabban beszélt politikai ellenfeleiről a miniszterelnök. Márki-Zay Pétert egy kihűlt, erejét vesztett, kezdetben üstökösként látszó kődarabhoz hasonlította, a baloldal mögött álló nemzetközi csoportok erejét azonban ezúttal sem becsülte alá. Orbán Viktor összességében egy lelkesítő, győzelemre készülő politikusként szólalt fel, aki a béke megtartását és Magyarország biztonságának újbóli megőrzését ígérte meg a szavazóknak, de egyben kiállt a kabinet politikájának korábbi sarokkövei mellett is: az illegális bevándorlás elutasítása, a nemzeti szuverenitás védelmezése, a jobboldali gazdaságpolitika folytatása, a családtámogatási rendszer építése mind ilyen pontok voltak a beszédben – emelte ki a vezető elemző.

Tóth Erik szerint ezzel szemben Márki-Zay Péter baloldali miniszterelnök-jelölt felszólalása rendkívül enerváltra, fásultra sikeredett, a kampány utolsó nagy hajrájára mintha eltűnt volna a lelkesedés a baloldal részéről. 

Hangsúlyozta: a hódmezővásárhelyi polgármester és beszédírói egy kimért, unalmas, az elmúlt 12 évben már megszokott üzenetekkel tudtak csak előrukkolni. 

Ráadásul a „szeretetországot” építeni akaró Márki-Zay beszédének jelentős részében nem a programjával vagy a közös ellenzéki koalíció ambícióival volt elfoglalva, hanem a jobboldallal és Orbán Viktor személyével. Újdonságot, meglepő fordulatot egyáltalán nem tartogatott a beszéde, és arra is elfelejtett reagálni, hogy az általa csak „tiszták koalíciójának” nevezett közös baloldali listára hogyan férhetett fel az antiszemita mozdulatokat korábban magának megengedő jobbikos politikus vagy a korrupciógyanúba keveredő Horváth Csaba és Molnár Zsolt – vetette fel az elemző. Mint mondta, a legnagyobb hiba azonban az volt Márki-Zay és csapata részéről, hogy képtelenek az új, megváltozott bel- és külpolitikai helyzetekre reagálni.

A baloldal még most is könnyen azonosítható azzal a korábbi kijelentésével, mely szerint a miniszterelnök-jelölt katonákat és fegyvereket küldene a háborúba, és ezen az utóbbi hetekben sem tudtak javítani. 

Egy biztos: Márki-Zay nemcsak a közvélemény-kutatások számaiban, hanem a meggyőzőképességet tekintve is lefelé megy – szögezte le Tóth Erik.

A baloldal miniszterelnök-jelöltje az esendő, de szerethető karaktert hozta

Horn Gábor, a Republikon Alapítvány kuratóriumi elnöke azt mondta, hogy a Kossuth téren elhangzott Orbán-beszéd nem lepte meg. A szakember úgy véli, a mostani szónoklat a tavaly október 23-án elhangzott beszéd felturbózott változata volt. Horn Gábor kiemelte, hogy bár a rendezvényt igyekeztek egyfajta állami ünnepségként feltüntetni, az sokkal inkább egy erős kampányrendezvény volt, ahol a miniszterelnök szavazásra biztatta az övéit. 

Szavai szerint az volt újdonság, hogy Orbán Viktor meglehetősen harcias hangot ütött meg, valamelyest visszatért régi önmagához. Horn Gábor furcsának tartotta a kormányfő azon kijelentését, hogy hazánk nem tartozik sem a nyugati, sem a keleti szövetséghez, mert mi függetlenek vagyunk, mivel szerinte ez nincs így. 

A szakember hasonlóan vélekedett a miniszterelnök azon gondolatáról is, hogy „a szépségből, a nagylelkűségből csak akkor lesz valami, ha előbb erőnk van, és aztán igazunk”. A politológus szerint ezt eddig mindannyian fordítva gondoltuk. A Republikon Alapítvány kuratóriumi elnöke megdöbbent azon is, ahogy Orbán Viktor beszédében a földbe döngölte Donald Tuskot, Lengyelország második legfontosabb politikusát, aki a baloldal rendezvényén vett részt.

Horn Gábor a baloldal március 15-i rendezvényéről úgy fogalmazott, hogy az sokszínű volt, ami abból is fakadt, hogy az összefogást hat párt adja. 

A politológus szerint Márki-Zay Péter, a baloldal miniszterelnök-jelöltje ezúttal visszafogott volt, és egy szerethető, kicsit esendő, néha hibázó karaktert igyekezett közvetíteni a hívei felé.

Úgy véli, Márki-Zay a beszédében sokat foglalkozott Orbán Viktorral, és igyekezett megmutatni azt a különbséget, hogy a regnáló kormányfőhöz képest miként képzeli el másként Magyarország jövőjét.

Márki-Zay helyett „sztárvendég”

A miniszterelnök egyértelműen a háború és béke kérdését helyezte a beszéde középpontjába, illetve azt, hogy ebben a helyzetben a tapasztalatot kell választani a dilettantizmus helyett – ezt már a Századvég Politikai Elemzések Központjának igazgatója nyilatkozta a Magyar Nemzetnek. Kiszelly Zoltán kifejtette, a kormányfő beszédében a már ismert álláspontok is elhangzottak, mint hogy ki kell maradnunk a háborúból és hogy ezen a háborún csak veszíthetünk. 

Márki-Zay Péter beszéde kapcsán az elemző arról beszélt, hogy már eleve úgy tűnt, mintha nem ő lett volna a rendezvény fő vendége, hanem Donald Tusk. Rá irányult a figyelem, mintha Márki-Zay Pétert nem tartotta volna elég erősnek a hatpárti szövetség.

A baloldal miniszterelnök-jelöltjének beszéde Kiszelly Zoltán szerint meglehetősen furcsa volt, hiszen arról beszélt, hogy már csak a csoda segíthet, illetve az is kiderült, hogy energiáit leginkább az köti le, hogy igyekszik egyben tartani az ellenzéki szövetséget. Beszédében a belpolitikai témák domináltak, és bár a háború témakörét is említette, de nem annyira hangsúlyosan, mint a kormányfő.

Márki-Zay Péter a beszédében azt is említette, hogy négy éve még nem politizált, ebből a szempontból nagy különbség, hogy Orbán Viktornak van rutinja, érzi a hangsúlyokat, hogy mi az, ami fontos, és mi az, ami kevésbé fontos

– hívta fel a figyelmet az igazgató, aki arról is beszélt, hogy bár a szakpolitikai kérdéseket igyekeztek kiszervezni a többi felszólaló politikushoz, hogy Márki-Zay úgymond a lényegről beszélhessen, de pont az ő mondanivalója nem tűnt igazán erősnek. Kiszelly Zoltán szerint Márki-Zay a szokásos paneleket mondta fel, nem lehet markáns mondatokat felidézni tőle, illetve beszédéből az is kitűnt, hogy 

még mindig nem egyértelmű az ellenzék programja.

Az elemző meglátása szerint a legfontosabbról a baloldal elterelte a figyelmet, vagyis arról, hogy egy nagyhatalmi játszma zajlik, és ezeket a nagyhatalmi érdekeket szolgálta és szolgálja ki most is a baloldal. Az ő vezetésükkel minden bizonnyal a sötétbe ugranánk, ezzel szemben Orbán Viktor felsorolta az eredményeket és világos választás elé állította hallgatóit: 

vagy a baloldalt választják, amelyről nem tudjuk, mit is akar pontosan, de inkább a külföldi érdekeket képvisel, vagy a kormánypártokat, amelyek azt mondják, hogy a magyar érdek az első és ki kell maradni a háborúból. Ez a két világos alternatíva körvonalazódott 

– zárta szavait Kiszelly Zoltán.

Borítókép: Békemenet 2022. Fotó: Magyar Nemzet/Kurucz Árpád

Kincses Krisztina, Borsodi Attila

]]>www.magyarnemzet.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Belföld (10) Irodalmi kávéház (537) Alámerült atlantiszom (142) Gasztronómia (539) Autómánia (61) Rejtőzködő magyarország (168) Titkok és talányok (12) Politika (1582) Tv fotel (65) Történelem (18) Mondom a magamét (7546) Egészség (50) Jobbegyenes (2788) Kultúra (7) Mozi világ (440) Szépségápolás (15) Sport (729) Gazdaság (705) Mozaik (83) Emberi kapcsolatok (36) Flag gondolja (36) Tereb (146) Nézőpont (1) Heti lámpás (312) Életmód (1) Vetítő (30) Nagyvilág (1310)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>