Ma 2024 április 20. Tivadar napja van. Holnap Konrád napja lesz.
9f3b2fef5b9a91ac7d6dd61b2c3b0760.jpg

A pártkatona

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Kimutatta a foga fehérjét Baka András, a Legfelsőbb Bíróság elnöke, amikor két MSZP-s képviselő felszólításának eleget téve, a semmiségi törvény apropóján nekirontott az egész Magyar Országgyűlésnek.

Ráadásul olyan gagyi érvelési technikát alkalmazva, mintha annak idején az SZDSZ kovácspistis kampánycsapatába szeretett volna kisegítőnek jelentkezni. Baka – közjogi méltóság ide vagy oda – ezzel elvesztette a jogosítványát arra, hogy a közvélemény akárcsak a legcsekélyebb tisztelettel viseltessen iránta. A kijelentés minden erkölcsi alapot megteremtett ahhoz, hogy az új alkotmány szabad utat nyisson a levitézlett szoclib pártkatona idő előtti nyugdíjazásához, és a főbírói, továbbá az Országos Igazságszolgáltatási Tanács elnöki posztjára egy arra érdemes ember megválasztásához. Az alkotmányozók efféle elszántságában persze nem lehetünk biztosak, egyelőre csak Gulyás Gergely fideszes képviselő ígéretében bízhatunk, hogy az új alaptörvény, az előzetes hírekkel ellentétben, mégis korlátozza majd a pártállami bíróság első (még kétharmados) MSZP–SZDSZ-kormány alatt megadott teljes körű önkormányzatát (természetesen a mindenkori országgyűlés javára).

A főbíró akkor lépett ki szerepköréből, amikor a szocialisták nehezményezték, hogy nem fejti ki álláspontját a Balsai István által benyújtott semmisségi törvény ügyében. Ez, ugye, hatályon kívül helyez minden olyan bírói döntést, amelyet a 2006. őszi rendőrterror ügyében kizárólag rendőri tanúvallomások alapján hoztak. Mert, mint emlékezetes, a rendőrök folyékonyan hazudtak a bírák előtt, s utóbbiak készségesen – ma már pontosan tudjuk, milyen csatornákon át küldött pártutasítást végrehajtva – sorra vágták előzetesbe, majd ítélték felfüggesztettre, letöltendőre, netán priuszos pénzbírságra a tanárokat, diákokat, családapákat. Mindenkit, akinek volt mersze tiltakozni a gyurcsányista féldiktatúra ellen, és akit emiatt összefogdostak az utcákon. Baka szerint ezzel a törvénnyel az Országgyűlés megsértette az ítélkezés és a bíróságok függetlenségét.

Csakhogy a bíróságnak egyetlen feladata van – a visszadumálás helyett –, az Országgyűlés törvényeinek a maradéktalan, következetes és igazságos végrehajtása. Ez az, amit a bírói kar többnyire a pártállami mocsárból átvedletten húsz éve képtelen megtenni. Például Baka sem, aki egyfelől tiltakozik az ellen, hogy az Országgyűlés – nyugati mintára – nagyobb beleszólást kapjon a bírák kinevezésébe-leváltásába, másfelől szégyenteljes módon négy éve képtelen az utcára tenni a 2006 őszén a jogállamból csúfot űző, pártkatonaként viselkedő bírákat. Ennek egyetlen oka lehet: ő is csak pártkatona.

Huth Gergely , magyarhirlap.hu

 

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Mozi világ (440) Rejtőzködő magyarország (168) Életmód (1) Mozaik (83) Politika (1582) Alámerült atlantiszom (142) Gasztronómia (539) Jobbegyenes (2788) Nézőpont (1) Sport (729) Flag gondolja (36) Kultúra (7) Autómánia (61) Vetítő (30) Heti lámpás (312) Szépségápolás (15) Nagyvilág (1310) Tereb (146) Egészség (50) Gazdaság (705) Emberi kapcsolatok (36) Irodalmi kávéház (537) Titkok és talányok (12) Belföld (10) Tv fotel (65) Mondom a magamét (7546) Történelem (18)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>