A választási saller után ugyanis továbbra sem találja helyét a cocialista párt (Utóbbi nem helyesírási hiba! Pusztán arra való célzás, hogy a „szocialista” jelző az elmúlt évtizedben nem állta meg a helyét – a szerző megjegyzése.) Mesterházy Athosz (ki ismét spanyolos pinaszakállával igyekszik megdobogtatni az öregecskedő feleségek szívét, ha már a Jackson-tánc nem jött be…), gyenge próbálkozása úgy hullott darabjaira és zuhant a közélet porába, akár Molnár Zsoltika kapucnis pulóvere a kispesti stadionban. (Vagy annak idején Török Zsoci folyamatábrája az ATV stúdiójának piszkos PVC padlójára.) Modern szociáldemokrácia, nemzeti baloldal? Ugyan? Kivel? A három testőrrel?

 

 

Mindeneste Athos bepróbálkozott: a választási pofon után, „rendpárti”, „cigányügyi”, „vidéken alulról építkező” cocialista pártot vizionált. Majd társai úgy elhajtották hosszabb bajuszt növeszteni, mint székely ember a kisördögöt; ezután pedig új témák megfogalmazásán kezdtek el az elvtársak agyalni. Hisz nyakukon az uniós választás. Ott meg értelemszerűen azok találják ki mondanivalót, akik a bőrüket a vásárra viszik.

 

És lőn! Az uniós választásokra közérthető szlogenek (üzenetek) és valamiféle egységes tartalom bontakozott ki. Meg egy kiáltvány-szerűség is. Nem kommunista kiáltvány ugyan, de három pillére alapján majdnem; mert ez igencsak balra húz! Ugyanis a ]]>„Mit akar az MSZP Európában?” ]]>felütésre voltaképp a következő három terminusban foglalták össze a válaszukat:  MUNKÁT! KENYERET! IGAZSÁGOT!

 

A tartalmat egyébként jól tagolva szétosztották a főszereplők (a befutónak tűnő listás helyek) között. Így, a kiáltványból származó üzenetek (amely egyébként hemzseg a magyartalan kifejezésektől pl. „elvi éllel mondjuk”; vagy „bankokba hordassák az emberek pénzét”) azonosak az egyes szereplők plakátjain is szerepelő szlogenekkel. Így lett Szanyi Kapitány jelszava az élelmiszerek ÁFA csökkentése (cinikusan kérdeznénk, hogy mi lesz majd, ha a Fidesz-kormány tovább emeli a pia jövedéki adóját…). Újhelyi üzenete az „Európai minimálbért!” lett (logikusan: hisz most ő kötött megállapodást ]]>a közmunkások szakszervezetének vezetőjével]]> – bármily hihetetlen, de tényleg!) A legfiatalabb Gúr Roland attribútuma a kissé demagóg: „Teljes foglalkoztatottságot a 25 év alattiak körében!”. A milliárdos, de lassan nyugdíj előtt álló Veres János „Európai minimálnyugdíjat!” követel (ami egy kissé értelmezhetetlen, de azért jól hangzik). És persze Gurmai Zitának továbbra is a „nőügyek” maradtak. Pontosabban: „Egyenlő munkáért, egyenlő bért! Nőknek és férfiaknak egyaránt!” De legalább most már tudjuk, hogy mi is volt ráírva arra a ]]>bizonyos összehajtogatott papírszívre]]>, amit május elsején, Zita asszony (a hölgy kifejezést feministaként nem nagyon szíveli…) a hátizsákjába tett.

 

Balra át! Adták ki a vezényszót azok, akik most előtérbe kerültek. Erre Szanyi kapitány örömtáncot lejtett, miközben felpillantott Horn Gyula szellemére, aki visszamosolygott rá; bár még mindig bölcsen megintette: „Egyedül vagyunk, Tibor!”

 

Athosz meg mehet a levesbe, vagy vissza a borbélyhoz…

 

Mi meg elképzeljük a cocialista különítményt, ahogy összeül Brüsszel egyik elit kávéházában és Martin Schultz fejcsóválása mellett felharsan néhány konyak (vagy vodka) elfogyasztása után a csepeli munkásinduló. Szanyi teli torokból üvölti; Újhelyi ugyan nem tudja a szöveget, de a dallam még a családkörből ismerősen cseng, így velük együtt dúdolja; Gurmai igyekszik valahová „beénekelni” a „NŐ ÜGYEKET”; és végül: Veres irulva-pirulva, a milliárdos vagyonára gondolva kapcsolódik be (kissé hátrébb dőlve, a számlát nézegetve):

 

 

De ahogy szól a dal, ahogy harsog az induló, közben Athosz itthon ránéz a nagyérdemű közönségre és elkiáltja magát: „Még mindig nem látom a kezeket!”