Persze álmodhatnánk idehaza valami olyasmiről is, hogy két normálisnak mondható jobboldali erő küzd meg egymással. Ez történt Lengyelországban is nemrégiben, ahol Kaczynskiék nemzeti radikális kormányát Tusk szabadelvű konzervatív kabinetje váltotta fel. Ám ennek a modellnek a meghonosodása egyelőre nem tűnik valószínűnek Magyarországon. Márpedig, ha valaki nem a jobbos és balos extremitásokra vagy az ultraliberalizmusra esküszik, akkor ellenzék gyanánt „marad” az önmagában egyelőre szinte sehol nem kormányképes ökopolitikai alternatíva, amit mifelénk az LMP próbál pedzegetni, no és persze szóba jöhet még az úgynevezett balközép.

Csakhogy nálunk a baloldal még mindig posztkommunista múlttal terhelt, a gyurcsányi évek pedig különösen próbára tették a szocialistákat. Persze Gyurcsány Ferencék végül kénytelenek voltak elhagyni az MSZP-t, hogy aztán létrehozzák a Demokratikus Koalíciót, amelynek az a bája, hogy egy párton belül elegyíteni akarja a szociáldemokráciát, a liberalizmust és a mérsékelt konzervativizmust. Ez a célkitűzés már önmagában is a lehetetlennel határos, az pedig tény, hogy Gyurcsány – hogy most más bűnét, mi több, hibáját ne említsük – utólag sem tűnik kormányzóképes politikusnak. Elég, ha csak arra utalunk, hogy a balos véleményformálók, közéleti versenyzők nagyobb része azt gondolja, Bajnai Gordon kezében jobban állt a kormánykerék. Ám utóbbi a politikai szerepvállalását még lebegteti, s a Fidesz–KDNP-től balra még mindig az MSZP a legerősebb. Igaz, míg az Ipsos friss felmérése szerint a szocik izmosodnak, addig a Nézőpont azt láttatja, hogy satnyulnak Mesterházy Attiláék. Mindenesetre az öt nagy közvélemény-kutató intézet legutóbbi eredményeiből azért összességében levonható a következtetés, hogy a szocialisták jelentősen nem erősödtek 2010 óta. Ami annak fényében különösen érdekes, hogy a Fidesz egyáltalán nem kevés támogatóját vesztette el, igaz, még így is meggyőzően vezet a népszerűségi listákon. A gazdasági válság szintén a szocik kezére játszhatna, de sok-sok, a kormányt (is) hibáztató család elszegényedése nyomán sem erősödött érdemben a baloldali ellenzék vezető pártja. Habár Botka László szegedi MSZP-s polgármester úgy véli, az Orbán-kormány minden jelentős intézkedése egyértelműen egyfajta jövedelemátcsoportosítás, mégpedig a társadalom többségét jelentő átlag alatti jövedelműektől a magasabb keresetű emberek számára, ennél pedig nem kell több ahhoz, hogy egy baloldali, igazságosabb politikát meg tudjanak fogalmazni a szocialisták.

A kérdés már „csak” az, hány választó hisz majd abban, hogy a három ciklust az SZDSZ-szel kormányzó MSZP képes igazi baloldali fordulatra. Merthogy Mesterházy Attilától Szanyi Tiborig ennek szükségességére hivatkoznak. Mint hírlik, a szocialisták egyik legfelkészültebb embere, amúgy elnökhelyettese, Balogh András a pártvezetés jelentékeny részének a tudtával ment el a Baloldali Kerekasztal fedőnevű megbeszélésre, ám néhány nap múlva az MSZP kihátrált a kis balos pártokkal való együttműködésből. Nyilatkozatokból és háttérbeszélgetésekből is az tűnik ki, hogy Thürmer Gyula Munkáspártját tartják vállalhatatlannak a szocik, igaz, felvethetjük, vajon a szintén „kerekesztalozó” Vajnai Attila által fémjelzett Magyarországi Munkáspárt 2006, a túlhajtott Che Guevara-kultuszával, ugyan, mitől szalonképesebb. És mi lesz Gyurcsány Ferenc pártjával? Tudjuk, a DK Bauer Tamás után Eörsi Mátyást is leigazolta, ami több mint fenyegető a markáns balközép politikát folytatni kívánó MSZP számára.

Emberközpontú, patrióta baloldalra tehát akár még egyszer szükség is lehet Magyarországon. De egy átfazonírozott MSZP–SZDSZ-féle balliberális politikára aligha.