Tükörbeszéd hallatszott a tegnapi ]]>megemlékezéseken]]> minden hullámhosszon: nagyjából mindenki ’56 örököse, demokrata és szabadságpárti volt, a változásról beszélt, és éreztette az elszegényedés miatti aggodalmát. Mégsem egymást erősítő, hanem egymás ellen hangolt beszédek sorjáztak.

Jól tudjuk, 1956 ezerarcú volt, a moszkovita Nagy Imrétől a kommunista Angyal Istvánon, a szocdem Kéthly Annán, a parasztpárti Bibó Istvánon és a hamar aktivizálódott polgári politikusokon, a munkástanácsok képviselőin és az ultrakonzervatív Mindszenty Józsefen át a harcok számtalan ismert vagy névtelen hőséig, a pesti srácokig mindenki szabad és független Magyarországot akart. Az ország ma is ezerarcú, csak éppen a közös cél nem látszik. A főváros utcáin tegnap százezrek hömpölyögtek, családi programok és politikai nagygyűlések várták az emlékezni, illetve a véleményüket hallatni vágyókat. A metrón békésen utazott együtt a szünetmentesen sugárzó Klubrádió kitűzőjét viselő, az Árpád-sávos zászlót cipelő és a miniszterelnök beszédét meghallgatni igyekvő honpolgár.

Nem féltek egymástól és attól sem, hogy megismétlődik 2006: a hatalom szétveri a megemlékezést, embereket nyomorít meg, a kormánypárti értelmiség színe-java pedig félrenéz, megtagadja a szolidaritást a szenvedőktől. Ilyesmi ma elképzelhetetlen. Tegnap minden ellenzéki tüntető eleven cáfolatává vált az őt hergelő értelmiségnek: a demokrácia alapját jelentő vélemény- és gyülekezési szabadság csorbítatlanul létezik. És itt kell a leghatározottabban kiállnunk a munkavégzés közben inzultált, megvert indexes újságíró mellett; bántalmazására nincs mentség, az elkövetők belerondítottak ’56 ünnepébe.

Középen a semmi van, nem az igazság: hol tükörbeszédek vannak, ott az egyik nyilvánvalóan hamis beszéd. Ha van összekötő kapocs 1956 és 2012 között, akkor az a nemzeti szuverenitás témája, vágya, igénye. Magyarországot nem szabadság- vagy demokráciahiány, hanem szociális deficit sújtja, és leginkább emiatt van jelentősége annak, hogy a kormány hogyan birkózik az IMF-fel és a bizonyos nemzetközi pénzügyi, gazdasági csoportok érdek-képviseletévé züllött Európai Bizottsággal. Igazán megható, amikor különös módon előadott szónoklatában ]]>Bajnai Gordon]]> a szegénységről ömleng, de az említett érdekcsoportok helytartójaként – rejtély, mit keresett vele egy színpadon az antikapitalista Tamás Gáspár Miklós – mégiscsak ő vett el egyhavi nyugdíjat és közalkalmazotti bért, nézte tétlenül a devizahitelesek vergődését. Amúgy jól emlékszik, 2010-ben a változásra szavaztak a polgárok: arra, hogy az a kormányzás, amelyet éppen akkor ő testesített meg, szűnjön már végre meg. Súlyos ügyekkel terhelt üzletemberi múltját ismerve pedig gyurcsányi gátlástalanság a részéről korrupciót meg hűbérurakat emlegetni.

Az meg egyenesen szánalmas, hogy azért ácsolt neki színpadot az utóbbi húsz évvel szembeforduló Milla – akkor már Vona Gábor, Schiffer András vagy Dopeman jobb választás lett volna –, mert úgymond õ a legkevésbé hiteltelen figura a volt szocialista kormánytagok közül.

Amikor elindultam a Milla-gyűléstől a jóval nagyobb, méltóságteljes tömeg által megtöltött Kossuth tér felé, valamelyik szerencsétlen szónok szájából a fasisztoid kormány szavakat fújta utánam a szél. Mintha Gerő Ernő csőcselékezett volna ismét, hogy a címzettek most is elengedjék a fülük mellett a hőbörgést. Múlt és jelen összeért. Ez volt az idén ]]>október 23.]]>

Szerető Szabolcs - mno.hu