Ma 2024 december 21. Tamás napja van. Holnap Zénó napja lesz.
kesz.jpg

A kockás ingben pózolásról

Flag

Szöveg méret

4
Átlag: 4 (1 szavazat)

Klinghammer István legkevésbé sem szerencsés kockásinges-borostás kiszólásának talán legkellemetlenebb (mellék)hatása, hogy mára kb. az összes nyomasztó hülye jelmezbált tart tiltakozásul és kockásban parádézik, mintha bármikor is seattle-i zenét hallgatott volna, vagy valóban jogosan érezhetné sértve magát a tanári alkalmatlanság furcsa, de semmiképpen sem logikus ábrázolásán.

Mert tény, borostával és kockás inggel nem érdemes senkit bashingelni. Főleg, mert a kockás ing és a borosta a felnőtt ember egyik legfontosabb ismérve. Aztán az indokolatlan bántás mindig egységfrontot teremt, egy kockás inget meg egyszerűbb felhúzni, mint nemzetközi tanulmányi versenyeken helyezést elérő tudásúra nevelni a gyereket tanárként és/vagy szülőként, majd ezt dörgölni az ex-államtitkár orra alá.

„Nem fáziskésés, csak pár napot rá kellett gyúrnom a borostára. A kezemben egyik könyvem, ami anno rajt volt a tankönyvlistán, s legálisan rendelhették a tanárok. Ma nincs rajt, de ma is rendelik, nem legálisan… S akkor most kihívom szerzőtársamat, Törökné Tenk Dórát egy borostás, kockásinges képre” – írja facebook oldalán Kész Zoltán független veszprémi országgyűlési képviselő, az egyik nyomasztó hülye.

Ha nem emlékeznének, Kész Zoltánt a csillagok szerencsés együttállása és a migráns-útvonaltervezés korabeli lassúsága emelte Veszprém város országgyűlési képviselőjévé, ahol azóta is kitartó és eltökélt semmittevéssel kamatoztatja kivételes tehetségét. Pedig legalább olyan lelkesedéssel vetette magát az ellenzéki munkába, mint migráns a röszkei kukoricásba, amikor meglátja a mezőőrt. Csak aztán lepihent az első barázdánál, az általa (is) tervezett ellenzéki összefogásból meg annyi lett, hogy egyszer felutazott Budapestre meghallgatni Bokros Lajost, amint az a metafizikai közgazdaságról tartott előadást kisnyugdíjasok és nekikeseredett tátikások álmélkodó tekintete előtt. Ez a tudományág-definíció alatt egyébként azt kell érteni, hogy az általa vázolt elméleteket a valóságban semmivel nem lehet alátámasztani, viszont rengetegen hisznek benne. Például a fél Corvinus, ami azért nem dicséri a magyar felsőoktatást, viszont hatalmas elismerés a panamai közgazdászképzésnek.

De térjünk csak vissza veszprémi hősünkhöz!

Most meg kockásingben parádézik és saját tankönyvét lóbálja, amit állítólag nem lehet legálisan rendelni. Ehhez képest kb. 50 találat van, ahol leértékelve van lehetőség erre. És mellesleg nem tankönyv, hanem segédtankönyv, amit kalandvágyó szülők és Kész Zoltán barátai rendeltek korábban is – elképzelhető mindezt megpróbálták elszámolni, mint Mancika néni az otthoni kávét a hivatalban. De ez kb. az a nagyvonalúság, mikor fénymásolni jár be valaki a munkahelyére.

Erről jut eszünkbe…

A honatyává lett Kész első leadott vagyonnyilatkozatában még szerepelt egy tankönyvírással, tananyagfejlesztéssel foglalkozó cég 50 százalékos tulajdonrésze. A frissen leadottban már nem. Kiderült, 2015 márciusában vált meg a részesedésétől, pedig éppen egy évvel korábban, 2014-ben ért el először komolyabb, mintegy 6 milliós éves bevételt a vállalkozás, ami a sarki fűszeresnek is a becsületére válna. Vagyonnyilatkozata szerint osztalékot nem vett fel. 2015-ről 2016-ra a vagyona sem gyarapodott jelentősen, ami arra utal, hogy ingyen ruházhatta át a facebookon is megemlített szerzőtársnak a részesedést…

Vagy nem, de ez legalább biztos, és legalább van esélye az atlatszo.hu-ra, ami a politikusok X-faktora.

]]>www.tutiblog.com]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Vetítő (30) Jobbegyenes (2898) Mondom a magamét (8038) Irodalmi kávéház (543) Gasztronómia (539) Nagyvilág (1310) Nézőpont (1) Heti lámpás (342) Mozi világ (440) Alámerült atlantiszom (142) Szépségápolás (15) Gazdaság (724) Egészség (50) Titkok és talányok (12) Emberi kapcsolatok (36) Történelem (18) Belföld (11) Autómánia (61) Életmód (1) Sport (729) Tv fotel (65) Rejtőzködő magyarország (168) Flag gondolja (38) Tereb (146) Politika (1582) Kultúra (9) Mozaik (83)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>