Nyomokban persze ott volt, elvégre az ellenzéknek első számú feladata a hatalom kontrollálása, és az, hogy sikerült a teljesen hülye netadótól való visszalépésre kényszeríteni a kormányzatot, az klasszikus ellenzéki tett és siker volt.
Aztán innentől szétszakadt a történet. A normálisabbja ünnepelt, esetleg elgondolkodott azon, hogy vannak még felesleges és indokolatlan adónemek, melyek ellen lehetne menni (adathordozók adója), a frusztrált ellenzéki részleg pedig, Tovább a lenini úton! felkiáltással, kissé nyögvenyelősen keresett és talált magának kormányellenes becsatornázásra alkalmas tematikát.
És visszajutottak Horváth Andráshoz, aki pont ugyanott tart, mint egy éve. Összeesküvés, üldözés, drónok a levegőben, 1700 milliárd.
A NAV valóban megérdemelné egy kis baszogatást, csak éppen nem egy félmondatos sumákság (mikor szólt/nem szólt Vida), vagy egy nettó kreténség, az égből pottyant áfamesék miatt. Például elő lehetne venni a startup és külföldi piacokra dolgozó vállalkozások indokolatlan szívatása végett. Amikor pár fős cégek ügyvezetőjét munka helyett heti 3 nap apeholásra kényszerítik, ahol teljesen nevetséges indoklással kérdőjelezik meg bizonylatok valódiságát, hogy miért vett 22 ezerért wiskeyt, miért nem volt jó a tescós Jack, ésatöbbi.
A NAV kockázatelemzéseinek módszertanában a csak pár főt foglalkoztató, de nagy árbevételű, külföldi megrendelésre dolgozó cégek kiemelten kockázatosnak, így folyamatos ellenőrzést igénylőnek minősülnek.
Okos. Aztán ezek a cégek, mivel a vagyonuk jelentős része know-howban van, fogják a kis bőröndjüket és kimennek egy civilizált országba, ahol nem üldözik az informatikát. Valahogy így sikerült, az amúgy gazdasági nacionalista, webpornós Gattyánt is adóparadicsomokba kikergetni.
Az általa korábban az államkasszába befizetett milliárdjai, szemben az ufóakták 1700 millárdjával, valóban léteztek.
Mert André Goodfriend hiába fogalmazott így: „a térségben máshol is vannak korrupt tisztségviselők, de csak Magyarországon nem vonják felelősségre az érintetteket.", az általa lapozgatott Zöld Dossziék semmi érdemleges információt nem tartalmaznak azon túl, hogy léteznek nemzetközi, hálózatos ÁFA-csalások. Ha Goodfriendék döntése mögött valódi bizonyítékok állnának, akkor bizony ki lenne tiltva az Államokból a szlovák és a román NAV-ok vezére is. Mert a nemzetközi, hálózatos ÁFA-csalásokat vicces kizárólag egy-egy nemzetállam tisztviselőinek nyakába varrni.
Egyébként Magyarország a korrupciós ranglistán – ]]>némileg több adatból dolgozva]]> - a sem büszkeségre, sem szégyenkezésre okot nem adó középmezőnyben foglal helyet az Európai Bizottság antikorrupciós jelentésében. Szemben a valamiért körbeszeretgetett Romániával…
Ráadásul, ha renyhén is, de javuló tendenciákról számol be.
Ha nem Horváth András „közismert információira” alapozták volna Goodfriendék, és az ő szimpatikus norvégcivil forrásai a kitiltásos büntit, hanem pl. az útépítő közbeszerzésekre, vagy Mászáros Lőrinc nem ellenőrzött feketemunkásaira, vagy az Orbány-bányákban dolgozó afrikai rabszolgákra, akkor valamennyire hihetőbbek lennének a vádakat megalapozó pletykák…
De érdemes megvizsgálni Horváth András egy évvel ezelőtt mondott, eredeti mondatait, ahol is egy 2006 óta épülő ÁFA-csalásokra specializálódott hálózatról beszélt. Arról az időről, amikor Gyuriferi bizalmi embereként, Vancsura István irányította a terület ellenőrzését, akit azóta szintén sikerült véres kardként körbehordozni a sajtóban, mint ex-NAV-os igazságbajnok. Az ő felelőssége volt ]]>ezeknek a gabonás csalások]]> vizsgálata, ahol baloldali, sőt egy másik ]]>cikk egyenesen Bunge kötődést]]> jelzett korábban, benne meggyilkolt strómokkal, Wiesz Tamással. Szép.
A hálózatos ÁFA-csalásoknak az uniós belső piac, és maga a hozzáadott érték alapú adóztatás az oka, nem a korrupt tisztviselők. Valamint az, hogy az Európai Bizottság nem engedi további termékek bevitelét a fordított ÁFA-fizetés rendszerébe. Nem meglepetés, Horvát András ezt is a magyar kormány tudatos mulasztásának tudta be, nem a bizottsági döntésnek. De hát mit várhatunk egy olyan "szakértőtől", aki a számla jóhiszemű befogadóját akarja bűnvádi eljárás alá vetni, miközben erről a "hibás nemzetállami gyakorlatról" szintén uniós szintű bírósági döntés van érvényben.
Persze közel 10 ezer ember tüntetését akkor sem lehet félvállról venni, ha hülyeségért tüntetnek.
]]>www.tutiblog.com]]> - Szerző: Piréz Róbert
Tisztelt olvasók! Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Flag Polgári Magazin facebook oldalát, a következő címen: ]]>https://www.facebook.com/flagmagazin]]>
- Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!
Köszönettel és barátsággal!
]]>www.flagmagazin.hu]]>]]>
]]>