Már 1919-ben kiderült, hogy a kommunista Kun Béláék, a szocdemes Bőhm Vilmosék hatalomba való beemelése csak porhintés volt a mérsékelt baloldaliaknak, hiszen az igazi cél a történelmi Magyarország lerombolása, a kialakuló, erősödő polgári társadalom szétzilálása volt. A nemzeti identitás szétverésének csúcspontját a magukat baloldalnak nevező, idegen érdekeket képviselő kommunisták Rákosi Mátyás vezetésével érték el, amikor 1945-től kezdve szovjet segítséggel könyörtelenül leszámoltak – válogatás nélkül – politikai ellenfeleikkel: az ezeréves Magyarország történelmi képviselőivel, az arisztokráciával, a tisztikarral, a haladást hordozó magyar gyáriparo­sokkal, a kis- és nagyvállalkozókkal, a keresztény egyházakkal, a földtulajdonnal rendelkező magyar parasztsággal, a polgári pártok politikusaival, a Demokrata Néppárttal, a Kisgazdapárttal, végül a Szociáldemokrata Párttal.

A nemzeti baloldal itt sem emelhette fel a fejét, mert a legjobbjait börtönbe, internálótáborokba, akasztófára küldték. A szociáldemokrata Peyer Károlyt, Kéthly Annát (az áruló Marosán György és Szakasits Árpád segítségével – ők ketten vitték az SZDP-t a kommunistákhoz) kiiktatták a politikai életből. Voltaképpen ezt a leszámolási politikát folytatta Kádár János és csapata 1956 után. Ők Lenin és Sztálin tanítványaiként mindig, mindenhol, mindenkivel leszámoltak.

A kommunisták az eltelt évtizedekben sivataggá akarták tenni hazánkat, miközben emigrációba kényszerítették nagyhírű tudósainkat, több százezernyi tehetségünket. Ők a bal. Utánuk a pusztulás, a rombolás, a tehetetlenség fájdalma, az elkeseredettség. Jelszavuk sem változott: ami a tied, az az enyém, ami az enyém, ahhoz semmi közöd. De ez a fajta baloldal a rendszerváltást követően stílusán sem változtatott. Miután kiirtotta a szociáldemokráciát, a nemzetietlen liberálisokkal szövetkezett. Sikerült megint milliókat félrevezetni hazug ígéreteikkel: a pufajkás Horn Gyula, a titkosszolga Medgyessy Péter, a személyiségzavarral küzdő KISZ-es Gyurcsány Ferenc és a libatenyésztőket tönkretevő Bajnai Gordon. Ezzel a csapattal egyesültek az SZDSZ-esek: az ÁVH-s csemete Pető Iván, a maoista Demszky Gábor, a magyaros bajszú Kuncze Gábor és a pannon puma szimbóluma, Kóka János. Nyolc év alatt gazdaságilag majdnem két vállra fektették az országot, eladtak mindent a közvagyonból, amit lehetett, korrumpáltak, korrumpálódtak, és az általuk bevezetett devizahitel-felvételekkel megcélozták több százezer kisember vagyonát is. S hogy mi történt? Mára eltűntek – utánuk a vízözön, s büntetlenül újabb köpenyegváltáson munkálkodnak.

Értem és nem értem a lapunknak nemrégiben nyilatkozó Szili Katalin volt MSZP-s házelnök aggodalmát és terveit. A kommunisták történetében ismét sok évtizednek el kellett telnie, hogy valakinek eszébe jusson – ebben az esetben Szili Katalinnak –, hogy csak egy nemzeti baloldalnak lehet jövője. A jelenlegi szocialista pártnak csak ez lehet az egyetlen alternatívája – mondta Szili. Könyörgöm, kedves Szili Katalin, ezekkel? Ön az előbb felsoroltakkal akar változtatni, akik továbbra is a párt tagjai, és akik még mindig a parlamentben politizálnak, mint például Gyurcsány Ferenc, Puch László, Szekeres Imre, Lendvai Ildikó, Veres János, Burány Sándor vagy Boldvai László? Ők nyolc évig gondolkodás nélkül szavaztak – az MSZP–SZDSZ kormányzásának idején – egy országot kiárusító, tönkretevő politika szellemében. S valljuk be, kedves Szili Katalin, hosszú ideig ön is lélegeztetőgépen tartotta Gyurcsány Ferencet és a vesztébe rohanó pártját. De inkább hiszek az ön tisztességében, s hogy valójában jót akar, mint párttársaiban. Szerintem ezzel az MSZP-vel, ezzel a szellemiségű tagsággal már sohasem tud nemzeti baloldalt kreálni. Ahhoz évtizedek alapos és hiteles munkája kell, hogy ismét higgyenek Magyarországon a baloldalnak. De jelen pillanatban nincs is rájuk szükség, hiszen ezek a képződmények (MSZP–SZDSZ) eljátszották a becsületüket.

Tudomásul kell venni, hogy az eddig tehetetlen baloldal helyét elfoglalta a Fidesz–KDNP-pártszövetség, a modern jobboldal, amely nem egy szétszakított országban, hanem széles társadalmi közösségben gondolkodik. Vagyis abban, hogy hazánkban nemzeti együttműködés szükségeltetik, ami mindenkire vonatkozik. Legyen tehát béke, szabadság és egyetértés. Én emellé, a kétharmados forradalom új társadalmi szerződésére teszem le a voksomat.