Ma 2024 december 20. Teofil napja van. Holnap Tamás napja lesz.
merkel-3472730b-large-transpjliwavx4cowfcaekesb3kvxit-lggwcwqwla-rxju8.jpg

Öngyilkos Németország

Flag

Szöveg méret

5
Átlag: 5 (1 szavazat)
A Nyugat teljesen meghülyült?!

„A migránsokkal nőtt az antiszemitizmus” – a német politikai elit erre a hihetetlen következtetésre jutott az elmúlt hetekben, miután már nyíltan bántalmazzák a zsidókat az utcákon. Most elkezdik a probléma mélyebb felkutatását… Talán létrejön egy, a témára szakosodott tudományos intézet is. Gondolom, az első gyilkosság után felpörgetik a hatágú csillagos emlék-plüssmacik gyártását is. A Nyugat teljesen meghülyült?!

Sami A., Oszama Bin Laden egykori testőre lassan két évtizede él hivatalosan Németországban. A hatóságok tudják róla, hogy terrorista, csak a demokratikus német bíróság előtt ezt nem tudják bizonyítani.

Sami A. 1997-ben érkezett Németországba. Már akkor gyanús volt, de hát mégsem lehet meggyanúsítani csak úgy terrorizmussal valakit, még megsértődik a német államra. A tunéziai férfi két évre rá eltűnt. Imádnivaló a ]]>hatóságok megfogalmazása]]>: „1999 és 2000 között egy afganisztáni, terroristákat kiképző táborban vesztették nyomát, majd Oszama Bin Laden testőreként tűnt fel”.

Aztán visszanézett Németországba, megházasodott. 2009-ben egy Al-Kaida „harcos” kocsijában kapták el.

Na, mindez nem volt elég a píszí német bíróságnak, hogy az illetőt terrorizmus miatt ítélje el. Alighanem jó ügyvédje volt, aki ügyesen tiltakozott a bíróság elfogultsága miatt, mert kereszt volt a tárgyalóterem falán. Sami A-t kiutasítani sem lehet Németországból, mert félő, hogy Tunéziában bántalmaznák.

Erről már papírja is van a német Legfelsőbb Bíróságtól, amely szerint hazájában „a politikai változások miatt fennáll a veszélye, hogy a 42 éves férfinak embertelen bánásmódban vagy kínzásban lenne része”.

Megoldás? Havi 1167 eurós segélyt biztosítanak neki. Cserébe naponta be kell néznie persze a bochumi kapitányságra, de ha maradék szabadidejében terror-sejtet akar szervezni, az alkotmányos joga.

A történetet csak azért hoztam fel, hogy ennek fényében értelmezzék a német píszí elit megdöbbenését, hogy „nézd már, antiszemitizmus is van az országban”. Sőt, ehhez az édi-bédi migránsoknak jelentős köze van, akik nadrágszíjjal ütnek az utcán, ha valaki kipát visel.

S mit csinál erre az állam és a hatóság, amely 1945 óta arra esküdött fel, hogy minden zsidóellenes megnyilvánulást elfojt? Hát sopánkodik. És értetlenkedik.

Mert miképpen lehet az már, hogy ezek a derék, demokratizálódni érkezett muszlim bevándorlók nem toleránsak az izraelita vallásúakhoz? Érthetetlen, valami zavar lehet itt a beilleszkedéssel! Még több pénzt kell erre költeni! Esetleg kevés a kecskehús a német henteseknél? Vagy nem elég befogadó a nemzet? Ki kell ez kutatni, tudományosan!

Az ostobaság jogát senkitől sem lehet megvonni. Meg a németek maguknak választották újra Merkelt és a szocdemeket. De azért azt egy, a közel-keleti kérdésben mérsékelten tájékozódott léha bochumi henteslegény is meg tudná mondani: ha importálunk sokszázezer, háborútól, radikális iszlámtól megvadult férfiembert, azok nem a helyi rabbi előtt fognak először fejet hajtani.

Az a jó persze, hogy arrafelé van egy szervezet, amit úgy hívnak, hogy a Németországi Muszlimok Központi Tanácsa. Ennek vezetője ]]>pontosan elmondta]]>, hogy az iszlám önmagában véve nem gyűlölködő vallás. De hát elhajlások, ugye…

De van megoldás! „A muszlim migránsok számára lehetőséget kell biztosítanunk, hogy találkozzanak, beszélgessenek zsidókkal, valamint külön oktatási programokban vehetnek részt, amelyeknek része a korábbi koncentrációs táborok felkeresése.”

A Németországi Zsidók Központi Tanácsa arra szólította fel hittársait, hogy a nagyobb városokban inkább ne hordjon senki kipát, mert veszélybe kerülhetnek.  

No komment.

Ha egy társadalom tökéletesen elveszíti önvédelmi reflexeit, legyengíti immunrendszerét, így jár. Ez nem demokrácia, nem píszí, ez a saját kultúra feladása. Sőt, egy idő után egyszerű öngyilkosság.

Máté T. Gyula - ]]>https://matete.pestisracok.hu/]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Gazdaság (723) Alámerült atlantiszom (142) Flag gondolja (38) Jobbegyenes (2898) Tv fotel (65) Szépségápolás (15) Egészség (50) Politika (1582) Mondom a magamét (8034) Tereb (146) Mozaik (83) Heti lámpás (342) Rejtőzködő magyarország (168) Irodalmi kávéház (543) Kultúra (9) Vetítő (30) Titkok és talányok (12) Nagyvilág (1310) Történelem (18) Belföld (11) Emberi kapcsolatok (36) Életmód (1) Nézőpont (1) Gasztronómia (539) Mozi világ (440) Sport (729) Autómánia (61)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>