Ma 2024 december 22. Zénó napja van. Holnap Viktória napja lesz.
52ffae4f47cd5c75b2a659525e8546e2.jpg

Németh Sándor: a Hit Gyülekezetének "köszönhető" a holotagadó törvény

Flag

Szöveg méret

5
Átlag: 5 (1 szavazat)

Németh Sándor, a Hit Gyülekezete „vezető lelkésze” felszólalt az Izrael Szövetségesei Alapítvány elnevezésű szervezet Washingtonban rendezett konferenciáján.

A Fidesz által egyházi státuszba avanzsált Izrael-imádó szekta vezére beszédében azzal dicsekedett, hogy az úgynevezett holokauszt tagadását büntető törvény a Hit Gyülekezete ténykedésének nyomán született meg.

Németh Sándor felszólalásában hosszasan sorolta mindazokat az erőfeszítéseket, melyeket a Hit Gyülekezete a zsidó országhódítás érdekében az elmúlt bő két évtizedben kifejtett. A lista meglehetősen hosszú, ami persze egyáltalán nem csoda, végtére is Németh Sándor szektájának egyedüli és kizárólagos feladata Izrael Állam és a zsidóság világuralmi törekvéseinek szolgálata.

Németh Sándor végül is nem kertelt, őszintén megmondta, hogy a Hit Gyülekezetének egyik legfontosabb célja bemutatni „a magyar zsidóság pozitív szerepét a magyar nemzet történetében és jelenében”, valamint a küzdelem „az antiszemita és anticionista szervezetekkel és mozgalmakkal szemben”. Nem rejtette véka alá azt sem, hogy kiemelt feladatuknak tekintik a médián keresztül történő agymosást: „Mivel a politikusok többnyire a közgondolkodást figyelik, ezért álláspontunk szerint a közgondolkozást célravezetőbb színvonalas médiatevékenységgel befolyásolni” – jelentette ki a magyargyűlölő szektavezér, utalva a Hetek című hetilapra, valamint az ATV-re, amely a Magyarországot leigázó zsidó gyarmatosítók egyik legfontosabb propagandaeszköze.

Németh ezen kívül eldicsekedett a Hitgyüli tulajdonában álló általános és középiskolákkal, felekezetének kiterjedt könyvkiadó hálózatával, valamint azokkal a „konferenciákkal, közéleti, tudományos, turisztikai és sportprogramokkal”, melyek révén a gyarmatosítók iránti feltétlen tiszteletre és engedelmességre kívánják nevelni a magyarokat.

Németh végezetül büszkén közölte, hogy az egyetemes emberi jogok elvét súlyosan sértő holokauszt-tagadó törvény is az ő undorító felekezetének a műve: „Networking rendezvényeken segítjük elő a magyar és izraeli politikusok, gazdasági szakemberek és közéleti személyiségek közötti kapcsolatfelvételt. E networking egyik eredménye például, hogy a holokauszt-tagadás tilalma azután vált hazánkban jogszabállyá, hogy egy Benny Elon úr (az Izrael Szövetségesei Alapítvány elnöke – P.O.) által vezetett izraeli politikusokból álló küldöttség megbeszélést folytatott vezető magyar politikusokkal” – avatott be az alkotmánysértő jogszabály születésének körülményeibe a magyargyűlölő szektavezér.

kuruc.info - Perge Ottó

]]>www.antidogma.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Heti lámpás (342) Sport (729) Szépségápolás (15) Mozaik (83) Történelem (18) Tereb (146) Politika (1582) Gasztronómia (539) Flag gondolja (38) Irodalmi kávéház (543) Jobbegyenes (2898) Rejtőzködő magyarország (168) Életmód (1) Autómánia (61) Nézőpont (1) Gazdaság (724) Egészség (50) Mondom a magamét (8038) Tv fotel (65) Alámerült atlantiszom (142) Titkok és talányok (12) Emberi kapcsolatok (36) Mozi világ (440) Kultúra (9) Vetítő (30) Belföld (11) Nagyvilág (1310)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>